Témaindító hozzászólás
|
2014.02.09. 14:09 - |
Itt egy hatalmas, tölgyfa áll, amit régen az itt élő emberek "istenitettek". |
[217-198] [197-178] [177-158] [157-138] [137-118] [117-98] [97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
-De miért? Mitől védesz? Igazán nem értelek... Miért lennél veszélyes? -kérdeztem el-elcsukó hangon. A szám remegett és erőteljesen vacogtak a fogaim. Meg meg borzongtam és görcsösen fogtam az ecsetet. Ha még jobban felzaklatom magam a végén még el is töröm azt a hülye ecsetet. De bennem is eltört valami ami nagyon mély sebet hagyot. Nate engem féltett saját magától. Amikor ez eljutott az agyamig megállt a világ. Én elejtettem az ecsetet és üres tekntettel bámultam magam elé. Könnyek égeték az arcomat és némán hüppögés nélkül sírtam. ~A fenébe is Lilly... ne legyél már ilyen gyerekes! ~ szólt egy hang a fejemben. Igaza volt. Az igazi Lilly sosem sír így gyorsan letöröltem a pulóverem ujjával könnyeim. Imádkoztam, hogy a hátam mögött gubbasztó fiú ebból semmit se vegyen észre. |
Felsóhajtottam, mikor meghallottam a lány kérdését.
- Túl veszélyes számotokra az, hogy én köztetek legyek. Főleg neked, Lills. - mondtam, és a torkomban egy kisebb gombóc kezdett el növekedni, mintha az ég és a boszorkányok sem akarnák, hogy én beszéljek erről... Kezdtek előtörni az érzelmek, mire én elfintorodtam és behunytam a szemem. Nem engedhetem, hogy az érzelmek irányitsanak... |
Feszülten bólintottam majd leültem törökülésbe és kezembe vettem a lapot meg az ecsetet. Halkan szólaltam meg:
-Nate. -szólítottam meg majd amikor éreztem, hogy figyel belevágtam. Hallkan és szomorkásan csengett a hangom amit a szél a fiú felé vitt. -Miért mentél el? -tettem fel a kérdést majd végighúztam a lapon az ecsetem. Reméltem válaszol. Remegtem mint a nyár fa levél, de elhatároztam, hogyha ki is szárad a szemem, nem fogok sírni. Még nem és már nem. |
Halványan elmosolyodtam.
- Ez az egyik hely, a nagy tölgyfa gyönyörű nyáron és tavasszal. Viszont a másik hely messze van, fenn az egyik dombon, a hegyeken túl. - mondtam majd rájöttem, hogy milyen régen nem voltam már ott... A felhők az égen egy barány képét mutatták, egy törékeny kis barányét... |
Nem értettem mi van vele. Kétségbe esett tekintettel néztem magam elé amikor már nem látta az arcom. ~Megváltozott és nem a jó értelemben...~ gondolkoztam magamban. Összeszorult a gyomrom és mintha egy vasgyűrű venné körül. Nem engedett a szorításán. Még is komoly és rezzenéstelen vot a hangom amin magam is csodálkoztam.
-Igen, emlékszem. -sóhalytottam majd bámultam a semmibe. Néztem a kopár fákat amik a téli szürkeségben olyan fakónak tűntek. Két hónapja hallottam az igéretét. Az utolsót. Egészen máig. Elhatározásra jutottam. Nem gondolkoztam rajta. Ki fogom deríteni mi történt. És ebben senki sem állíthatott meg. |
Nagy levegőt vettem miután Lilly a gyomromba könyökölt, majd elengedtem őt.
- Azt hiszem mennem kéne... - mondtam most kissé komolyabban, majd elgondolkodtam. Miért is lépnék le? Éppen meg akarom keseriteni a saját életemet, nemigaz?!
- Vagyiiss.... Inkább maradok. - vigyorogtam újra és fellmásztam egy alacsonyabb fára.
- Jó rajzolást... - kacsintottam, majd kényelmesen elhelyezkedtem a fán.
- Emlékszel arra,mikor azt mondtam,hogy majd el akarlak vinni egy szép helyre? - felpillantottam az égre és a hófelhőket figyeltem. |
Gyűlöltem azt a kicsi részem aki örült az érintésnek. Nem vagyok játékszer. Nagyon kicsit megremegett a térdem és kellett egy röpke másodperc amíg újra önmagam lehettem. Ismét felépítettem a védőgátam és megerősítettem. Nem fog lekenyerezni egy apró kis gesztússal. Gyengén belekönyököltem a gyomrába csak, hogy valami időt nyerjek. Pár másodperc alatt szembe fordultam vele és összevontam a szemöldököm.
-Ezt még te sem gondoltad komolyan... -eresztettem meg felé egy lesajnáló pillantást. Éreztem az illatát és azt kívántam bár csak megcsókolhatnám. De ez a fiú nem az volt akit szerettem. Ez egy arrogáns tökkel ütött volt. Akire borzasztó mérges voltam. |
Újra felnevettem és egy kisebb fintor jelent meg az arcomon. Undoritóan viselkedem....
- Nyugodtan felpofozhatsz, tudod jól, hogy az úgyis csak neked fájna. - néztem a lány szemébe, majd hirtelen a lány mögött termettem. Átkaroltam hátulról a derekát és nem engedtem. Még ha akart volna sem tudott volna elmenekülni. Egyik kezemmel elsöpörtem a haját a nyakától és lágyan megcsókoltam a nyakának jobb oldalát, közben mélyen beszivtam bóditó illatát. |
Grimaszba váltott az arcom ahogy hozzám ért. Leráztam az érintését azonban nem mozdultam.
-Persze... azt leszámítva, hogy tanulunk meg szaggatjuk a feszültséget a levegőbe csak, hogy oxigénhez jussunk? -kérdeztem méretes gúnnyal a hangomban. - Persze... minden oké... -fejeztem be majd figyeltem a tekintetét. Ugyan úgy jártunk suliba de mindig rajtatartottuk egymáson a szemünket Rachel. Volt egy két alkalom amikor valakinél betelt a pohár és olyankor a másik segített neki. Vacak volt ez így de engem lekötött a tanulás.
-Ugye azt vágod, hogy most legszívesebben képentörölnélek, hogy lemossam az arcodról az a gunyoros mosolyod? -kérdeztem a mellem előtt összefont kézzel. |
Mikor felhozta Rachelt kissé elkomorodtam, de ahogy tovább hallgattam amiket mond hangosan felnevettem. Élveztem ahogy idegeskedett, egy kegyetlen idióta vált belőlem. Állapitottam meg magamban. Közelebb léptem a lányhoz és két kezemet a vállaira helyeztem, erőteljesen megfogtam azokat, hogy el ne tudjon menni.
- Nyugi. - vigyorogtam a lány szemébe, de nem igéztem meg őt.
- Minden oké veletek, ha az én velem kapcsolatos dolgot nem számitjuk bele? - kérdeztem felvont szemöldökkel. |
-Öleljen meg a kaszás! -csak úgy köptem a szavakat mintha égetnének. Nem tudtam mi történt Nate-el és kezdett egyre kevésbé érdekelni. -Tudod hogy kiakasztottad a testvéred? Tudod mit élt át? -kérdeztem ingerülten de még is hallkan. Tökéletesen hallotta a véleményem szerint. Ha meg nem így járt. Szörnyen mérges voltam rá viszont nem vallottam volna be, hogy én is aggódtam miatta. Gyűlöltem amit tett de őt magát sose tudtam utálni. Kiskora óta ismertem. Soha nem tett ilyet és a józan eszemet legyűrte a kíváncsiság.
-Miért mentél el? Miért nem szóltál? -kérdeztem ingerülten és ledobtam a lapot magam mellé. -Miért vagy ilyen tökkel ütött és miért vagy ilyen kegyetlen? -az utolsó szavakat már ordítottam. Ideges voltam és nem is türtőztettem magam. Éreztem az adrenalint az ereimben csordogálni és a kis lüktető eret a nyakamba ami minen egyes alkalommal kidomborult amikor ordibáltam. Hergeltem Nate-et. Legalábbis a reményeim szerint. |
Kissé gyúnyosan elvigyorodtam és leugrottam a kb. 3 méter magas fáról. Széttártam a kezeimet és elővettem Ryantől tanult bunkó modoromat.
- Na mi van? Már meg sem ölelsz? A drága kis Nate eljött hozzááááád. - nyújtottam el az á betűt és karjaim még mindig széttárva várták Lilly ölelését. Első célom az volt, hogy megutáltassam magam mindenkivel akik eddig szerettek, ami valószinűleg nem is lesz nehéz. Itt hagytam őket, szerintem már igy is utálnak.... |
A hang hallkan vándorolt az agyamban amíg meg nem jelent a kép előttem. Nate. Mélyen beszívtam a levegőt és lecsillapítottam a szívverésem. ~Itt hagyott... Lilly it hagyott téged és a testvérét...~ emlékeztetettem magam. Egy árló hang azonban nem hagyta figyelmenkívül, hogy itt van. Felvettem a póker arcom és a hang irányába fordultam, majd amikor nem láttam senkit, felnéztem a fára. Ott volt. Vörös haja mint mindig csillogott a napban és kék szeme csak úgy villogott. Dühös voltam... nagyon is jogosan.
-Kösz... -nyögtem ki elszoruló torokkal. Arcom komor volt és fagyos. Végig Nate szemébe néztem, hogy had lássa: képes lennék megölni. |
Amint sétáltam előre a hátam mögül léptek zaját hallottam. Hátrapillantottam és beleszagoltam a levegőbe. Könnyen felismerhető illat volt. Lills illata. Kissé dühös voltam, amiért idejöttem, hiszen jól tudtam, hogy Lilly az erdőbe szokott jönni rajzolni. De a szám sarkában mégis halvány mosoly látszódott. Elindultam a lány felé. Alig léptem két lépést azonnal meg is pillantottam őt. Felmásztam egy fára és onnan figyeltem őt pár percig, aztán elhatároztam, hogy megszólalok.
- Szerintem rajzold le a nagy tölgyfát. Bár kicsit kopár....De szépen le tudnád festeni. - mondtam elgondolkodva a lányra nézve. Még mindig a fa egyik ágán feküdtem...
|
A telefonomat nyomkodva közelítettem meg az erdőt. Bal kezemben egy vödör festék és ecset. Jobb kezemmel az érintő képernyőt nyomkodtam. Hajam szokás szerint kiengedve lengett a gyenge de annál hidegebb szélben. Céltudatosan haladtam. A rajtanárom kiállításra akarja küldeni az egyik festményem és nekem nincs olyan amit felvállalnék a nyilvánosság előtt. Pulóverem kissé nagy volt rám de legalább melegen tartott viszont már a sálam folytogatott. Letelepedtem egy tisztásra és kivettem a vödörbe hajtogatott lapot majd egy ecsetet és egy műanyag palackot. Neki indultam hogy elkezdjem de hírtelen megtorpantam és inkább lefejeltem a térdem. Fáradt voltam és szeretet hiányos. Merlin folyamatosan nyüzsgött mellettem, és nem hitte el, hogy igen is jól vagyok. Szomorúan sóhajtottam és lestem a tályat. De nem jött ihlet. |
Hideg, csipős szél fújt és a fák kopárak voltak. A hó ropogott a lépteim alatt, ami csodálatos volt. Életem első hava. Csak sétáltam, sétáltam és Lilyre és Rachelre gondoltam. Vajon mit gondolhatnak? Hogy egy bunkó vagyok, aki csak úgy lelépett és ott hagytam őket?! Valószinű... Már két hónapja nem láttam őket... Búsultam, de mégis erős voltam...
|
Itt egy hatalmas, tölgyfa áll, amit régen az itt élő emberek "istenitettek". |
[217-198] [197-178] [177-158] [157-138] [137-118] [117-98] [97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
|