|
Témaindító hozzászólás
|
2013.11.03. 18:03 - |
 |
[156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
Kérdőn néztem a lányra.
-A tanárok hülyék. -feleltem határozottan majd ismét az embereket nézegettem, méregettem. Amikor feltette a kérdést ami valószínűleg már régóta nyomasztotta belülről, elmosolyodtam.
-Dehogy! -nevettem- Carter nem bírta az ősöket és azok nevelési módszereit, így lelépett. Én meg mentem vele. Te még kicsi voltál hozzá, hogy lelépj. Sőt Carter is az volt, de nem tudtam mást tenni. -magyaráztam, majd a nyomatékosság kedvéért megrántottam a vállam. |
Figyeltem a mellettem ülő fiú mozdulatait és azt ahogy eldobja a cigaretta csikket,majd újra a szemébe néztem.
- Értem... De miért nem tanultál? Régebben úgy emlékszem, hogy ment a tanulgatás... - mondtam halkan,majd kissé szomorkásan folytattam.
- Miattam mentetek el otthonról? - kérdeztem. Akárkit megbántok, akármikor de a családomat mindigis nagyon szerettem és szeretni is fogom örökké. |
Magamben hangos sóhajjal reagáltam a lány szavaira.
-Igen emlékszem. -bólintottam majd követtem a lány tekintetét. Sok, sok pár volt szétszórva akik nagyon szerették egymást. Legalábbis a legtöbben ezt mutatták kifelé.
-A suliba jár. Egy évfolyamba velem. Sikeresen megbuktam. -nyújtottam ki a végtagjaimat és végre elpöcköltem a cigimet. Berágott rám az egyik tanárnő, akit nem voltam hajlandó elvonszolni a bálra. Nem engedett át a pótvizsgán. |
Lassan elhúzódtam Slomótól és újra megigazitottam hosszú, szőkés hajtincseimet. Nekidőltem a pad támlájának és a bátyám szemeibe néztem.
- Igazából... Titeket jöttelek megkeresni, mert unatkoztam otthon. - nevettem fel halkan.
- Hiszen nekem anyáék mindent megengednek, tudod jól. - kacsintottam egyet,majd körbenéztem. Tele volt a hely szerelmespárókkal. Sóhajtottam egyet, mivel fájt, hogy sosem volt még igazi barátom.
- Carter merre van? Te már megtaláltad? - pillantottam vissza a fiúra. |
Lomhán felpillantottam a felém szaladó lányfelé és már szinte tettem volna fel a rutin kérdést, hogy "ki kérdezi?". Viszont a húgom futott felém és megdöbbenve karoltam át.
-Daisy. Ezt inkább én kérdezném tőled... -símogattam a hátát. Az elhagyott húgom a nyakamon csüngött. Carter és én közölünk, én jobban toreláltam Daisy viselkedését. Valamennyire szerettem őt, csak kissé idegesítő volt. És ezt Carterrel be is láttuk. Kíváncsi leszek öcsém reakciójára. |
Hajamat igazgatva, nagy vigyorral az arcomon haladdtam előre. Egy rózsaszin bőrdzsekit és egy szaggatott farmert viseltem, lábamon pedig egy rózsaszines magassarkú volt. Ahogy lépkedtem előre megpillantottam egy ismerős alakot. A bátyjámat?! Kicsit megdöbbenve siettem feléje és mikor már meggyőződtem rólahogy ő az sietősebbre vettem az iramot.
- Slomo! - kiabáltam integetve és szinte futva közeledtem hozzá. Majd leültem mellé a padra.
- Szia bátyjus! - mosolyogva átöleltem őt. - Mit keresel itt? - kérdeztem felvont szemöldökkel. |
Fekete bőrkabátban lépte ki a házból és a főtér felé iparkodtam. Végre picit elszakadtam idegesítő örzőmtől, aki minden hibámért ordítozott. Gyorsan cigarettára gyújtottam és leültem egy padra. Kényelmesen hátradőltem és figyeltem a tömeget. Sokan bámultak és vihogtak a barátnőiknek. A fiúk maguk mellett tartották a barátnőiket én meg lazán, féloldalasan mosolyogtam. Beleszívtam a nikotinszálacskámba és nyugodtan kifújtam azt. |
Boldogan hajoltam félre az elém nyúló ágak elől. Lassan elértük a folyó egyik apró ágát. Gyorsan átgázoltam rajta és tovább indultam. Természetesen kerülő úton haladtam, biztos ami biztos. Össze vissza kanyarogtam, hogy a fiú ne tudja megjegyezni az útvonalat. Majd beavatjuk, ha már megbízhatóak találtatik. Egszercsak egy faház tetejét pillantottam meg. Elmosolyodtam és elkezdtem futni. Lassan átkocogtam a földúton, míg a nagyobbik házhoz nem értem. Ott aztán ledobtam magam a verandára és letisztítottam a talpam.
|
 Követtem a lányt. Gondolom most jött el a pillanata annak, hogy eldöntsék bevesznek-e vagy sem. Akaratlanul is a nyakamban kezdett dobogni a szívem, hiszen azért mégis lehet, hogy ezen az életem fog múlni. Lekanyarodtunk egy csapásnál és ekkor a lány hátraszólt nekem. Rgötn kivettem a magokat a zsebemből és magunk mögé ejtettem őket. Hátra is néztem, hogy megnézzem követ-e valaki. Szerencsére senkit sem láttam, bár ez még nem jelentette azt, hogy nem is követnek. Majd újra előre néztem a lányra és tovább haladtam mögötte. |
Vészesen közeledett az este és gyűlt a fiatalság. Lassan felkecmeregtem és elindultam az egyik irányba.
-Gyere. -szóltam hátra- Ideje menni.
Elkezdtem lassú léptekkel haladni. Egy földút volt balra a kikövezett patka mellett nem messze a tértől. Ott letértem. Nem néztem hátra Ethan követ-e, csak mentem. Az út baloldalán lekanyarodtam egy apró csapásnál.
-Ide ejtsd el a magot amit adtam. Eltűnteti a nyomunk. -szóltam hátra, mivel biztos voltam benne, hogy a fiú követ. |
Kicsit meggönnyebbültem, mikor a lány azt mondta nincsen semmi baja.
~ Ezek szerint nem bántottam meg. ~ gondoltam, bár ez egy zúlságosan is elhamarkodott gondolat volt. Mikor tovább mondta, hogy eltíltották az otthonától kicsit összesűkült a szívem, vagy legalábbis én így éreztem. Kicsit sajnálva néztem a lányra. Annak azonban örültem, hogy a falkában ő is megtalálta az otthonát. Nem mondhatomm én se, hogy olyan nagyon boldog vagyok most a családom nélkül, pedig én mentem el otthonról. Talán így most visszagondolva nem is tűnt olyan jó ötletnek, mint az elsőre hangzott. |
Bambulásomból véglegesen Ethan hangja hozott vissza.
-Őőő... igen. Persze. Minden oké, csak elgondolkoztam. -hesegettem el a kérdést- Sokminen történt azóta, hogy idejöttem. -magyaráztam. ~Többek között az, hogy már megint nem találom a húgom. Mindig elkerülöm.~ gondolkoztam az elmém legmélyebb bugyraiban. Kezdtem kiffújni a beszédtémából.
-Én elszöktem... nem is. Eltíltottak otthonról. Idejöttem és beálltam a falkához. Megtaláltam a húgomat. Jobban mondva ő talált meg engem. Most pedig tengem mindennapjaim. |
Észrevettem a lány hangján, hogy nem teljesen van itt, mintha valamin gondolkodna.
- Minden rendben? - kérdeztem és enyhén kíváncsian csillogó szemeimmel a lányra néztem. Reméltem, hogy tényleg csak valamin gondolkozik és nem én bántottam meg valamivel a szavaim között. Lehet nem kellett volna olyanokat mondanom, hogy az anyám miatt majdnem meghaltam, hiszen ha neki nem volt anyja akkor nagy eséllyel rossz elmékeket idéztam fel benne, de reméltem, hogy nem tettem semmi ilyet.Közben továbbra is a lányt néztem és már szememben egy kiis aggódás is előjött. |
|
Figyeltem a történetet és egyből eszembe jutott az én gyerekkorom. Lényegében kitagadtak. Eltiltottak a testvéremtől és az otthonomtól.
-Ez nagyon... érdekes. -szóltam elmélyülve a gondolataimba. Nem vettem észre vontatott hangom ami akkor szokott előbújni amikor elgondolkozom. Nagyot sóhajtottam, hogy visszatérjek az élők sorába. |
Magamról...? Végülis miért ne? Nincs mit titkolnom.
- Az apám angyal volt, az anyám meg egyszerű ember. Valójában az anyám egészen addig titkolta előlem, hogy valójában mi is vagyok, hogy majdnem bele is haltam. A 2. emeletről akartam átugorni egy fára és még szerencsém volt, hogy akkor bújtak ki először a szárnyaim, különben nagy eséllyel nem ülnék most itt. Aztán, amint betöltöttem a 18-at ideköltöztem . Nagyjából talán enniy röviden az életem eddigi története. - mondtan el a lánynak. Nem esett nehezemre a múltamról beszélni. Nem volt semmi, amit megbántam volna. |
Mosolyogva bólintottam. Kezdett egy picit feszült lenni a hangulat. Ethan nagyon szótlan volt.
-Értem. Mesélj valamit. Magadról. A családodról. -kérleltem. Fújt a szél és gondosan összecsattolt hajamat kissé szétborzolta az időjárás. Óvatosn kiigazítottam az arcomba lógó tincseket és ismét a fiúra néztem. |
Egy padra ültünk le. Mikor levegőt vettem, mitha pár vámpír szagát éreztem volna meg, fe nem voltam benne teljesen biztos. A lány megint kérdezett tőlem, így ránéztem
- Eléggé jó vagyok benne. - mondtam. Talán olyan haladónak mondahatnám magam, hiszen sokkal többet tudok a semminél, bár még nem tudok mindent. Szerencsére otthon volt pár könyv apámtól, ami az angyali képességekről beszélt, így azokból sokat tanultam. Észrevettem körülöttünk pár érdeklődő és gyűlölköző pillantást is, bár engem nem nagyon zavartak. Nem ez az első, hogy valaki így néz rám. |
Gyorsan leültem egy padra. A vérszívók illata betöltötte edzett orrom.
-Értem. Mennire vagy otthon a mágiában? -kérdeztem amikor ismét rá tudtam fókuszálni. Emberek fordultak felénk akik nem voltak annyira emberek. Volt aki kedvesen mosolygott. Volt aki gyűlölködve illantott ránk, és volt aki kíváncsi lett. Egyre furábban éreztem magam. |
- Értem. - mondtam miután elmagyarázta a lány, hogy ki is az a Felix. Nagyjából rá tudtam saccolni, hogy ki is ő, bár ezek inkább csak valamiféle tippek voltak. Ezután a lány számomra ismeretlen okból gyorsan elindult és húzott magával is. Én persze követtem. Miközben haladtunk fel tett egy kérdést is.
- Csak pár hónapja. Bár már éveknek tűnnek. - válaszoltam a lány kérdésére. Volt valami furcsa érzésem, hiszen eléggé gyorsan haladtunk, pedig személy szerint nem tudom, hogy minek sietünk. |
Apró motoszkálásra kptam fel a fejem. Nem fordultam a hang irányába, mert nem akartam megilyeszteni Ethant.
-Felix egy vámpír. A mi oldalunkon áll. Ő a látónk. Megmondja melyik vérfarkas vigyáz egy angyalra. Majd megérzed, ha meglátod. Olyan... mintha szeretnéd. Nem szerelemből hanem... mintha a testvéred lenne. -magyaráztam neki- Fura érzés. Majd meglátod. -mosolyogtam és ismét eghallottam a zajt. Gyorsan elindultam és magammal húztam a fiút is. Szépen lassan haladtam egy idő után.
-Mikor érkeztél? -tereltem el a témát. |
[156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
