|
Témaindító hozzászólás
|
2013.11.03. 18:03 - |
 |
[156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
Darla Winter
Hirtelen valaki a lábamra lépett,mintha a semmiből került volna elő én pedig majdnem befordultam a szökőkútba, de szerencsére időben észbe kaptam és belekapaszkodtam az egyik bőröndömbe.
- Ugyan, semmi baj... - mondtam mosolyogva és rendbetettem a hajamat. - Igen, új vagyok. Darla Winter. - mutatkoztam be és felálltam,kezet nyújtottam neki. Alaposan szemügyre vettem. Potn az esetem, rossz kislányos kinézet. Hmmm... Csak reménykedni tudtam,hogy ő is vonzódik a saját neméhez....
- Na és te? - kérdeztem még mindig szélesen vigyorogva. |
Ismét sikeresen átvertem mindenkit otthon. Kiszöktem és elindultam sétálni, hátha kiszökik a fejemből a sok fölösleges baromság ami nyomta a lelkemet. Van aki az esküvőjére készül én meg sajnáltattam magam és a sok lényt aki a közeljövőben meg fog halni. Zsebrevágott kézzel sétálltam miközben magam elé meredtem. Szépen rá is tapotam valamire. Egy lány lábára. Azonnal félreugrottam és már kértem is bocsánatot, hevesen gesztikulálva.
-Sajnálom! Kicsit bamba vagyok. -mentegetőztem. Amikor alaposabban végigmértem a csajt leesett a tantusz. -Új vagy? -kérdeztem hunyorítva, mintha szellemet látnék. |
Darla Winter
Egy kabátkában sétálgattam a főtéren. Nem voltak túl sokan,miel éjszaka volt, én pedig nem akartam volna itt lenni egyedül,de hiába, most szállt le a gépen, nem lehet mit csinálni. Már nem láttam volna semmit, ha nem égtek volna a villanyok. Mivel nem tudtam hova menni és buta voltam,hogy csak igy eljöttem otthonról úgy döntöttem lepihenek kicsités ezért leültem szökőkút szélére és ide-oda nézegettem és a nyakamban lógó amulettet babráltam. |
A lány arcvonásait néztem, a csillogó kék szemeit, ami a nap sugarai hatására csillogtak olyan gyönyörűen. De nem hagyhattam, hogy elvarázsoljanak a szemei helyén lévő drágakövek, mivel ő legbelül egy gonosz nő, aki akár engem is megölne, ha úgy alakulna.
- Három hulla, két sebesült az, amit láttam és ez arra utal, hogy hatalmas pusztitást fogtok végbe vinni. Kathrine öl, te pedig megerősited őt,még ennél iserősebb lesz. De nem egyszerre fogtok támadni, és nem csak itt... - mondtam könnyedén,majd újra a gyűrűmet kezdtem el babrálni. |
Izgatottan bólogattam és közben figyeltem a férfi vonásait, próbáltam kiolvasni az érzelmeit is. Mikor végre újra leült mellém, és kimondta a Katherine nevet, lazának tűnő mosoly suhant át az arcomon. Mindenki ismeri Kathrinet, mindenki tudja milyen erős, a boszorkányok varázslatai nem is műkődnek rajta. Én pedig neki dolgozhatok. hmm. Ez a legjobb nap az életemben, rögtön az után, hogy Matteot elüldöztem otthonról. Gyönyörű szőke hajamat, hátravetettem a vállam felett és boldogan elmosolyodtam. Máris nem volt olyan szörnyű ez a Valentin nap. Már csak meg kéne keresnem a vámpírok hercegnőjét, hogy maga mellé fogadjon. Abigailt pedig értesítenem, kell, hogy pakoljon mert mostantól a városban maradunk. Egyedül a fiú kijelentése akadályozott meg a nagy boldogságomban. Az, hogy őt nem érdekli, csináljunk amit akarjunk.
- Várj csak. Azt akarod mondani, hogy komoly következményei lesznek ennek? – fordultam vissza hozzá újra és úgy tűnhetett, mintha egy pillanatra elbizonytalanodtam volna. De erről szó sincs, csak alaposan meg kell gondolnom a dolgokat, még túl fiatal vagyok. |
A lány szavaira egy vicces fintorral,majd egy nevetéssel válaszoltam, azonban mikor izgatottan kérlelt,hogy mondjam el mit láttam meg komolyabbá váltak arcvonásaim. Leültem és tovább meséltem.
- Gondolom ismered a vámpirok királynőjét, Katharine-t, neki van pár csatlós félesége és te is közéjük fogsz tartozni. Az ő irányitása alatt leszel, te leszel az ő boszorkánya és sok ember halálát fogjátok,fogodokozni. - mondtam ki ridegen.
- De engem nem igazán érdekel, csináljatok amit akartok. - mondtam ezt a féligmeddig hazugságot és nekidőltem a szőkökűt pereméhez közellévő szobornak. |
Ahogyan lassan kékké változtak a szemei egyre izgatottabb lettem, láthatom, ahogyan megjósolja a jövőt. Ráadásul az én jövőmet. Egyből az zajlott le bennem, hogy én is látni akarom, muszáj megszereznem ezt a képességet. De belül mintha a valóság erősen fejbe kólintott volna. Ez számomra bizonyosan lehetetlen, mivel nem vagyok Látó. Csak egy egyszerű boszorkány. Mikor ijedten elengedte a kezem, már a lábamat rugóztatni kezdtem annyira fellelkesültem, vajon mit láthatott. Mikor pedig kimondott egy elég egyértelmű tényt megforgattam világoskék szemeimet.
- Hát ezt eddig is tudtam. – motyogtam magamnak. De aztán ijedten a szám elé kaptam a kezem és felsikkantottam pont ahogy a fiú csinálta pár perccel ezelőtt.
- Úristen most mi lesz?- utánoztam a hangját, gunyoros mosollyal. – Te mondtad, hogy a megdöbbent arcomat akarod látni életed utolsó pillanatában. Talán teljesíthetem a kívánságodat. – vigyorogtam rá gonoszul, és hátrafésültem egy méz szőke tincset, majd akaratosan folytattam.
- Gyerünk beszélj mit láttál még.- kértem a fiút, és az egész felsőtestemmel felé fordultam. Biztos voltam benne, hogy tud még valamit, amit nem akar elmondani. Vagy csak a képzeletem játszik velem? |
Álltam és figyeltem. Néha körbenéztem, még mindig hatalmas volt a tömeg és tele volt szerelmes párocskákkal. Ahogy visszafordultam a lányhoz felém nyújtotta a kezét és mondta, hogy bizonyitsam, hogy mi vagyok.
- Redben.. - gyengéden megragadtam a lány kezét, a szemeim pedig világoskékbe váltottak. Magam elé bámultam, ez másoknak csak igy tűnt, viszont én Mireya-t és a város vámpirjait láttam. Nagy barátság, aztán halál esetek. Elrántottam a kezemet, igy megszakitva a kapcsolatot. Kicsit ijedt és döbbent fejet vágtam.
- Ezt nem akartam volna látni...Gondoltam, hogy nem vagy egy kisangyal, de azt azért nem gondoltam volna, hogy.... - nyeltem egy nagyot. - Megölnél másokat... - elfintorodtam, valahogy sosem értettem, hogy egy nő miért gyilkolna. |
Valójában azért döbbentem meg ennyire a fiú szavain mert egész életemben azt hallgattam, hogy a Látó lesz a leghatalmasabb boszorkány a Föld egész felszínén. De hiszen ő csak egy vérszívó, nem a leghatalmasabb varázsló. Újra és újra feltérképeztem az arcát próbáltam, hazugság jeleit keresni és felmérni a varázserejét az enyém segítségével, de csak a vámpír illatát éreztem. Felé nyújtottam keskeny tökéletesre manikűrözött kézfejemet és eltökélt arccal pislogtam rá.
- Gyerünk, akkor mutass nekem valamit. – követeltem és egyből a tenyerébe csúsztattam a sajátomat. Bizonyítékra volt szükségem, noha nem szívesen nyilatkoztattam ki magam a fiú számára. Az az elvem volt, hogy mindenkinek szüksége van a titkaira, sosem bíztam meg senkiben, annyira hogy elmondhassak neki bármit. A legfőbb két szabály ha sikeres boszorkány akarsz lenni:a szerelem gyengeség,sose légy szerelmes, mert a szeretett személy lesz a gyenge pontod. A titkaidat pedig soha ne áruld el senkinek, a legapróbb semmiséget is képesek az emberek éles tőrként használni és hátba támadni ellenségeiket. Ha ezeket nem tartod be, lehetsz akármilyen erős csak el fogsz hullani mint egy porszem. Világoskék szemeimet fürkészően a fiú kezén tartottam, és csak vártam, hogy megmutassa legendás erejét. |
- Úristen, most mi lesz?! - sikitottam fel kissé kislányos hangon, és erre az emberek is felfigyeltek, de aztán morcosan rájuk néztem és tovább sétáltak. Mireyara pillantottam és jót nevettem azon a döbbent arcán.
- Valamiért az emberek annyira...annyira hitetlenek. Egy vámpir miért is ne lehetne látó? - kérdeztem felvont szemöldökkel,amit egy édes vigyor is kisért.
- Életem utolsó napján is ezt a hitetlen arcodat akarom látni. - nevettem fel újra, majd felálltam és zsebretettem a kezemet. Sosem birtam sokat ülni, gyakran elfáradok az ülésbe, egy igazi energiabomba vagyok... |
Szemet szúrt az ezüst gyűrű az ujján és a legelső kérdésem az volt, hogy vajon mennyit érhet, pedig nem vagyok egy nagy sznob csaj. Vagy mégis? Mindent megkaphattam, amire csak rámutattam, és ez a gyűrű kezdte felkelteni az érdeklődésemet noha jól tudtam, hogy nagy valószínűséggel ez akadályozta meg hogy szép barnára és ropogóssá süljön a napon mint egy kacsa. Jégkék tekintetemmel követtem, ahogy hosszú sápadt ujjai között forgatja, nekem is volt már szerencsém egy-kettő ilyet csinálni cserébe nagy varázsigékért. Hirtelen kaptam fel a fejem és néztem fel a fiú arcára. Nagyon ritkán lehet meglepni és, hogy pont az egyetlen egy legfontosabb apróság kerülje el a figyelmemet a nyomózásom során, nem engedhettem meg magamnak.
- Te vagy Ő? Te vagy a Látó? – kérdeztem elkerekedett szemekkel. A boszorkányok körében a legelismertebb ember, talán a legtöbben az egész varázsló világban az ő képességeit akarják. Ő meg lazán kinyögi egy utcai beszélgetés közben? Valójában, valahol mélyen egyszer reménykedtem benne, hogy én lehetek a következő, mert ugyan ki más lenne? De ha tényleg ő az….De várjunk csak.
- Te vámpír vagy. – Jelentettem ki talán túl hangosan, mert a mellettünk egymásba gabalyodó pár akin éreztem az emberek naivságát egyből felkapta a fejét. Elővettem színészi képességeimet és széles vigyorba majd bájos nevetésbe fordultam át. – Úgy értettem energiavámpír. – mentettem meg a helyzetet és nevetve vállon veregettem a fiút mire a két ember zavartan egymásra mosolygott és halkan folytatták a beszélgetést. Fogadjunk, hogy az első találkozás, talán egy vak randi. Miután láttam, hogy igazából nem is nagyon érdekli őket mintha egy álarc hullott le a vidámság szikrái és a helyét átvette a megdöbbenés. – Hogyan lehet, hogy te kaptad ezt a képességet? – kérdeztem zavartan valamennyivel halkabban folytatva. |
Az ujjamon lévő ezüst gyűrűvel játszadoztam,miközben hallgattam a csaj szavait. Amint befejezte én is megszólaltam.
- Én amolyan magányos farkas vagyok. Nem állok senki mellett, nincs túl sok barátom, van mikor az ördögök mellett állok,de van mikor az angyalok mellett. Pártatlan ember volnék.... - mondtam szélesen vigyorogva,miközben a lány csillogó,kék szemeibe néztem.
- Szóval...A város az... Tele van vérfarkasokkal,angyalokkal,emberekkel, vámpirokkal, hibridekkel. - sorolgattam, majd nyeltem egyet. - És mostanában pár boszorkány is jött közénk. Én is valami olyasféle volnék,asszem.... Bele látok a jövőbe, néha a múltba is. De a gyilkolást jobban szeretem,mint ezt a képességet. - mosolyodtam el féloldalasan,majd halkan fel is nevettem.
- Tele van szörnyű lényekkel a világ... - újra babrálni kezdtem a gyűrűmet, lehajtottam a fejem és a cipőmet kezdtem el vizslatni. Szemeim lassan átvándoroltak a járdára, ami szürkés kövekből volt kirakva, néhol pedig egy-egy rágogumi volt rátaposva. Pár ködarabka közé cigaretta csikk volt begyömöszölve, amik már az esőtől megsárgultak. Lassan visszapillantottam a lányra, de a karjaimat rátámasztottam a lábaimra és a fejemet megtartottam a karjaimmal. |
Mireya~
Magas srác volt és kisportolt, ráadásul nem is csúnya, el tudtam képzelni hány lányt szedett már fel az ördögi mosolyával az arcán és kóstolta meg őket az erdő szélén. De sajnos azzal nem számolt, hogy meg tudom magam védeni ha arról van szó, a legerősebb támadó varázslatokat tanultam be az utazásom során és csupán két másodperc alatt képes lennék elteríteni a földön. Mikor megjegyezte, hogy biztos a kilétemben laza féloldalas mosolyt öltöttem magamra. Büszke voltam a boszorkány énemre, az erőmre és arra, hogy sokkal de sokkal erősebb lehetek bármelyik vámpírnál. Mindezt pedig az Anyámnak köszönhetem, aki egészen nyolc éves koromig tanított olyan keményen, hogy már akkor a legerősebb boszorkány voltam a Földön. Ha már szeretet nem is de legalább hatalmat kaptam tőle. Felhúztam a jobb szemöldököm mikor leült mellém, és lassan felé fordítottam a fejem. Ki mondta, hogy beszélgetek vele? Kérdeztem magamtól, de aztán úgy döntöttem, ha már itt van legalább újabb dolgokat deríthetek ki a város történéseiről. A kérdésére csaknem felnevettem de végül csak egy széles mosoly terült szét ajkaimon. Még, hogy nem csajozni akar. Jó vicc.
- Új vagyok még a városban. – adtam meg végül az egyszerű választ. – Ugyanezt megkérdezhetném tőled is de mivel nem tűnsz túl hűséges típusnak az előbbi beszámolóid alapján, megértem, hogy miért menekülnek előled a lányok.- Túrtam bele méz szőke tincseimbe és közben lassan közelről is feltérképeztem az arcát, hogy bármikor felismerhessem.
- Na és Felix. Mesélj csak, a városról meg az itt élőkről egy keveset. Érzem hogy nagyon sok a közülünk való. – hunytam le a szemeim a gyengécske napsugarak felé fordítva arcom. Még így is meg tudtam mondani, hány természetfölötti lény rohangál a főtéren, rengetegen voltak, ahonnan én jöttem, alig ha egyszer-kétszer összetalálkoztál valakivel egy hónapban. Na, nem mintha hiányoztak volna. |
Mikor a csaj keresztbetette a lábait még szélesebben elvigyorodtam. Leültem mellé a szökőkútra,majd válaszoltam neki.
- Ha azt akartam volna,már rég megtettem volna. Egy csomó csaj van itt, fél percembe sem kerülne egyet felszedni. Csupán beszélgetni szeretnék. - néztem a lány kék szemeibe.
- Lemerném fogadni, hogy te boszorkány vagy. Látom a szemeidben.... Tudod,régen együtt voltam egy bosozrkánnyal, aki mikor megcsaltam pokoli fájdalmakat okozott nekem.... testileg. - gondoltam vissza a régi időre..
- Ó Stella....Mégis te haltál meg. - vigyorogtam az égre pillantva,majd újra visszanéztem a lányra.
- Hogyhogy egyedül vagy? - kérdeztem felvont szemöldökkel. |
Mireya~
Az előttem álló fiatal sötét hajú srácra pillantottam, kék szemeim úgy három másodperc alatt járták be a testének apró kis szegleteit. A boszorkány képességeimnek köszönhetően hamar megéreztem, hogy egy vámpírral van dolgom, de ez sosem tartott vissza. Gyors memória kutatás után mielőtt kimondta volna a nevét rá is jöttem kivel van dolgom. Felix. Ismeri a bátyámat talán túl jól is, Bellával nagy barátok voltak. Minden róla tudott információm egy kirakóssá állt össze az agyamba. De úgy gondoltam ha már itt van játszunk egy kicsit. Lassan keresztbe tettem a hosszú karcsú lábaim és kérdő pillantást vetettem rá.
- Csak nem megpróbálsz felszedni valami szomorú magányos csitrit Valentin napon? Csak mert úgy szólok, hogy nagy valószínűséggel nem fog összejönni. – néztem végig dacosan a szemébe és apró rideg félmosolyra húztam ajkaimat.
- Mireya. – böktem ki végül a nevem. |
A főtér most is tele volt az árusokkal, a boltok ajtaja nyitva állt mindenki előtt. Rózsaszin,piros lufik és plüss mackók. Undoritó látvány. Bár szeretem a romantikázást, a romantikus ajándékokat, de ez már nekem is túl sok. A valentin nap, a nők napja, anyák napja nagy baromságok, ráadásul az összesen szinte csak a nők járnak jól. Ők kapják az ajándékot, mi férfiak, csak annyit élvezünk az egésszből,hogy kúrhatunk egy nagyot, jobbik esetben...
A kútnál sétálgatva a párokat figyeltem,akik csókolóznak és egymást ajándékozzák meg. Ahogy sétáltam egy szőke, vörös ajkú leányt pillantottam meg. Pont az ideálom. Megigazitottam a kabátomat, beletúrtam a hajamat,hogy még rendezetlenebbül álljon és egy szempillantás alatt ott termettem előtte.
- Hello. - vigyorogtam a szőkeségre. - Felix vagyok, na és te? - még mindig csábosan vigyorogtam és felé nyújtottam jobb kezem.
|
Mireya~
Égkék szemeim borúsan pislogtak a világra, vörösre rúzsozott ajkaimat unottan biggyesztettem le. Az egész annyira gyomorforgatóan undorító. Csak ennyi volt az egyetlen gondolatom a Valentin napról. Mintha kitaláltak volna egy külön ünnepet a virágárusoknak és a plüssmaci gyártóknak. Éppen elhaladt előttem egy fiatal pár karöltve és olyan förtelmesen boldogan vigyorogva egymásra mintha ez lenne életük legjobb napja. Bah. Már éppen elkaptam volna a tekintetem csakhogy, mindenhol ott voltak. Kicsik, nagyok, fiatalok és idősek olyan szemérmetlenül szerelmesen andalogva a nyílt utcán, mert tudták, hogy ez a mai nap az ő napjuk. Meg persze az önelégült virágárusoké, akiknek ezért az egy napért megéri dolgozni. Fogadjunk, hogy megkeresik a fél évi jövedelmüket pár óra leforgása alatt. Ott ültem a szökőkút peremén élveztem, ahogy a nap lassan átmelengeti a vékony farmerdzsekimet és hosszú dús mézszőke hajamat hátradobtam a vállam felett. Ma is, mint minden egyes nap, egyszerűen tökéletesen néztem ki. Csak ugye mindenki a szerelemmel volt elfoglalva és nem velem, ami egyébként a legnagyobb hülyeség a világon. Szerelem? Komolyan? A legnagyobb érzelmi katasztrófa, ami csak megtörténhet egy ember életében. Hála az égnek hogy jó messziről elkerült engem, és biztosan soha nem leszek olyan undorító mint ezek. |
|
Felkuncogtam Shely szavaira.
- Túl öreg vagyok már ahhoz, drága Shelby,hogy engem meg lehessen nyerni egy hiányzól szöveggel. De fátylat borithatunk a múltra, még akkor is ha egy hülye liba vagy. - mondtam öszintén és gúnyosan vigyorogva,majd visszapillantottam a barna hajú csajra, mire csak felsóhajtottam.
- Nem birom,ezt a csajt. Legközelebb kinyirom ha találkozok vele... - mondtam,majd visszapillantottam a többiekre.
- Bocsi Ryan,majd kárpótollak valahogyan... - vigyorogtam. |
 Elmosolyodtam amint megallottam az esti mesés mondatot. Hátrébb ugrottam egy két lépést a biztonság kedvéért. Nem igazán szerettem volna "zavarni" a levegőt így inkább csak biccentettem. -Asszem nem akarom húzni az agyatokat. -kuncogtam. -Szóval sziasztok! -intettem s mielőtt bárki utánam kaphatott volna kitártam szárnyaim és elhúztam a csíkot. Még utánuk kiálltottam.
-Örvendtem a szerencsének Ryan, Shelby és Kathrine! Ágyő! -nevettem a levegőből és eltűntem.
/Merlin el/ |
Már éppen a lány nyakához emeltem volna a szemfogaim, mikor hirtelen valaki hátrébb húzta.
- Kath ezt nem hiszem el, most már nem csak kinyírod a vacsoráimat, hanem el is veszed őket? – néztem rá köszönés nélkül. Ennek a lánynak tényleg hatalmas szerencséje volt, hogy Kathrine nem kinyírta, hanem inkább csak félrelökte. A szőke lány –ezek szerint Shelby- pedig megint fecsegni kezdett. Komolyan kezdtem azt hinni, hogy nem tudja befogni a száját. Mikor elkezdett a közös múltjukról dumálni, lassan felé fordultam. Hallgattam egy darabig és figyeltem a gesztusait. Most komolyan oda akar költözni Kath-hez? És mi az, hogy kollégiumi társak? Kathrine mikor lakott kollégiumba? Biztos már a vámpír évei alatt. Még pár percig farkasszemet néztem a hibriddel aztán visszapillantottam az angyalra. Miért nem futott még el? Semmi esze nincs. Még egy mondat és gurulni fog a feje, Kathrine jóvoltából.
- Szerinted miért? Hogy esti mesét olvassanak nekünk? – forgattam meg a szemeim vigyorogva. Viszont elég jól hangzott Kathrine mondata és kezdett mehetnékem lenni. |
[156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
