|
Témaindító hozzászólás
|
2013.11.03. 18:03 - |
 |
[156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
Érdekesnek tartottam az ötletet, hogy én is gyakoroljak. Sosem eröltettem meg magam igazán. Mindig a csendes megfigyelő voltam a rivalizálásban így a képességeim kivételével még nem harcoltam semmivel.
- Hidd el ha elmondom neki az igazat az italokról azért fog könyörögni, hogy még csak ne is lássa őket. - biztosítottam. Nem elég, hogy "fura" dolgok vannak benne, de még a hatása is instabil. Nem páran haltak már bele a mágiámban. De ezt természetesen nem fogom az orrára kötni egyiküknek sem.
- Bármikor. A dolgaim mindig össze vannak pakolva ha netalán gyorsan kéne távoznom így azzal sem lesz gondom. Még ma találkozom a tanítványommal és megbeszélem vele.
Azzal a kezébe nyomtam egy lapot a mobilom számával és elviharoztam mellette. Se viszlát se szia. Úgy távoztam ahogy jöttem. Zsebrevágott kézzel indultam meg a találkozómra Yendával. Megy az élet
Lezárva. |
A felajánlására elmosolyodtam, elég könnyen átváltott a rendes mondatokra ami miatt én is örültem. Nehéz lett volna úgy a falkámban tudni, hogy minden nap amikor találkozok vele magáznom kelljen. Nem volt túl alacsony, de az én termetemhez képest alacsonyabb volt vagy egy fejjel vagy másféllel ezért le kellett néznem rá. A kislány említésére elmosolyodtam, nehéz volt elképzelnem egy kislánnyal maga mellett, mivel nem tűnt az olyan anyáskodó típusnak. Inkább határozottság és erő sugárzott belőle mintsem anyai szeretet. Nem gondoltam, hogy a kislány a lánya lenne, gondoltam csak úgy egy gyermek akit tanít. Kicsit furcsa lesz majd két pici gyereket is a falkában tudni, de legalább Ruby fia valaki mással is felnőhet Arthuron és Nessen kívül akik egyfolytában úgy civakodnak a távirányítón mint egy első osztályos. A lány kérdésére halvány mosoly játszott az ajkaimon.
- Semmi egyebet, mint a többi falkatagtól. Járőröznöd nem kell a területeinken, de a közös gyakorlásokon talán te is részt vehetnél. Segítenél az embereimnek még erősebbé válni a harctéren. Velünk élnél és ugyanúgy kezelnénk, mint a többi csapattagot. –jelentettem ki határozottan, aztán elmerengve az előttem lebegő jövőképen hozzátettem. - Viszont azt szeretném, hogy ha a húgom könyörög is, akkor se készíts neki semmilyen bájitalt. – néztem a lány szemébe. Nem akartam, hogy a húgom bájitalok által akarja az életét felépíteni mert abból biztosan nem lenne semmi. De volt egy olyan érzésem,hogy nagyon lelkes lesz a gondolat iránt. Már előre sejtettem, hogy addig fog könyörögni Lilithnek ameddig nem készít neki egy szerelmi bájitalt vagy valami olyasmit.
- Hiába lesz lassan húsz éves olyan még mint egy gyerek. – csóváltam meg a fejem. – De biztosan megismered majd. Apropó mikor tervezel csatlakozni hozzánk Lilith? – kérdeztem tőle óvatosan. |
A halántékomat maszíroztam. Rossz hatása a varázslatnak, hogy hamar megfájdul a fejem. Mintha alergiás lennék a saját erőmre.
- Teljes mértékben megértem. - bólíntottam. - Elnézést. Nagyon zavarná ha barátságosabb formában folytatnánk? Egész nap ügyfelek között vagyok és kezd enyhén szólva irritáló lenni. - magyaráztam miközben kikerültem egy szembe jövő lakost. Barátságosan a nő után biccentettem amit egy kedves mosollyal viszonzott.
- Igen, tanítok egy kislányt. Tündéri teremtés, nem lesz vele baj. - bíztattam. Bár Yenda nem mondható kislánynak, a szememben még mindig egy kissé ügyetlen gyerek és ezt ő is tudja jól.
- Tökéletes. -vágtam rá tömören. - Még két kérdésem lenne. Mit vár el tőlem? És zavar-e ha Alexnak szólítalak. Bár jó vagyok nyelvtörőkben, de kezdek leamortizálódni agyilag. - kérdeztem egy kedves mosoly keretében. Valamivel jobban ki mertem nyitni magamat. Ha fogalmazhatok így amikor a mosolygásról beszélek. |
Elgondolkodtam a lány kérdésére és muszáj volt rájönnöm, hogy kicsit sem zavarnak.
- Tudja, inkább csak nem szeretném, hogy minden lépésünkről tudnának. A kellő bizalmatlanság sosem árthat meg. Ahogy a jó öreg mondás mondja: Jobb félni mint megijedni. – futott át egy halvány mosoly az arcomon pedig tudtam, hogy ez mennyire közhelyesen és idiótán hangozhatott. Ahogy a lány beszélt megakadt a fülemben egy szó és csak az ismétlődött újra és újra. A tanítványom. Igen hallottam már ilyenekről a boszorka körökben, hogy valaki segít a másiknak de ez azért mégis csak furcsán hatott.
- Tehát van egy tanítványa? – vontam fel a szemöldököm kérdőn. Ez igazi meglepetésként ért és a költözés kérdésére sem voltam igazán felkészülve.
- Jelenleg valamelyik kisebb faházban tudok maguknak helyt adni, de attól tartok kénytelenek lesznek megosztani néhány másik falkataggal ameddig nem találunk más megoldást. – jelentettem be az egyetlen ötletemet. Tudtam, hogy nem lesz neki túl kényelmes, de jobb híján csak ezt tudtam felajánlani neki. Talán az, hogy a többi falkataggal fognak együtt élni csak segíti a beilleszkedést. Közben gyorsan átgondoltam melyik faházba is mehetnének és arra jutottam, hogy Ruby mellett sokkal jobb helyen lesznek majd. Nem hiszem, hogy Tammy túlzottan örülne az idegeneknek, ő is néha pont olyan bizalmatlan tudott lenni mint én. Na és nem akarom a két újdonsült tagot annak kitenni, hogy Tam egyik nagy vitájába belecsöppenjenek, mert azokat általában csak nagy nehezen lehet megállítani. |
Találkozásunk óta első alkalommal mosolyodtam el barátságosan. Üzleti érzéke az volt. És azt szerettem.
- Teljesen meg tudom érteni aggodalmát viszont ha nem bánja eleget tennék kíváncsiságonak és megkérdezném, miért zavarja önt a másik falka. Elvileg fajtársak nemde? - tettem fel a fogas kérdést.
- Szívesen részt veszek a falka életében hogy a szavaival éljek. Fontos lehet megismernem a tagokat viszont szintén kérdéses a lakhelyem. Északra lakom közvetlen a semleges terület szélén. Ha jól gondolom a falkája az erdő Déli részén helyezkedik el. Én és a tanítványom teljes mértékben megértjük ha ingáznunk kell, de szerintem mindenkinek kellemesebb lenne ha helyben tudnánk végezni a dolgunkat.
Kezdett belefájdulni a fejem a sok választékos szóba. Ezért szerettem egyedül élni. Ice ás Yenda tegezett, bár mindketten fiatalabbak voltak nálam. Egész családias hangulat alakult ki nálunk. Viszont Alexanderben korántsem bíztam még annyira. Zafát és Zekét említeni sem mertem neki. Úgysincsenek sose otthon. Yenda meg... Na az egy külön téma lesz. |
Kirázott a hideg az Alexander név hallatára. Már vagy ötezer éve nem szólított így senki és nem is nagyon hiányzott. De inkább nem említettem, meg Lilithnek hogy azonnal szívja vissza, mert az apám és az idegesítő sznobsága jut róla eszembe. Meglepődtem azon, hogy elfogadta és a két feltételét pedig teljesen elfogadhatónak gondoltam.
- Abban viszont teljesen biztosnak kell lennem, hogy sem a másik falkának sem a vámpíroknak nem ad tovább semmilyen belső információt. – tértem át a magázásra, mert észrevettem, hogy ő is ezt használja. Meg végül is éppen egy üzletről beszélgettünk vagy valami olyasmiről. – Azt is tudnom kell mennyire akarja megismerni a többi falkatagot, részt akar-e venni a falka életében?! – kérdeztem tőle kíváncsian. Furcsa volt elképzelni ahogy Nessievel cseveg a kanapénkon vagy ahogy bemutatom Arthurnak. Olyan más volt, mint ők, mintha egy nagyon magas fallal védekezett volna ellenem és ennek a falnak a lerombolásának az első lépése volt, hogy rávegyem tegezzen engem. De elvileg ahogy a rendes illem diktálta volna, neki kéne felajánlani. Csak, hogy erre esélyt nem láttam egyenlőre. Valahol belül egyre izgatottabb lettem, hogy a falkámban tudhatom a lányt. De természetesen mint minden érzésemet ezt is tökéletesen lepleztem mások előtt. |
Vérszegény mosolykával figyeltem a fiú beszédét. Nem tulajdonítottam nagy jelentőséget a ténynek, hogy szinte tetőtől talpig végig mért. Azért annyira ne lehetek ijesztő.
- Mondhatni. Bár kezdek gondolkozni rajta, hogy a felveszek valakit aki teljesíti az alig fizető kívánságokat. Az emberek nagyon mélyre tudnak süllyedni ha szerelemről van szó. - ingattam a fejem miközben felidéztem magamban a megrendelések listáját. - Úgy tizenöt éve. A harcnál pedig természetesen ott voltam. Érdekes tapasztalat volt. És ahogy mondod nem folytam bele a dolgokba. Az elmebomlott lényeket kötelességemnek éreztem kiiktatni de nem korlátozódtam egy fajra. De n ezt az egész csatát úgy éltem meg mint a többit. Lényegtelen.
A halgatása mindent elárult. Gondolkodott. És én már az előtt tudtam a válaszom mielőtt feltette volna a kérdését. A kerítés egyértelművé tette számomra, hogy nem lesz fogamra való az ajánlata. ~Mégsem volt teljesen ferde a mende-monda az alfákról~
Már majdem rávágtam a nemet amikor szüleim hangja hangzott fel fejem hátszó, eldugott zugában. ~Miért ne kezdhetném a próbálkozást az állítólagos "jófiúk" oldalán?~
- Tudja Alexander - szóltam határozottan a szemébe nézve. - Én azért jöttem ide, hogy eldöntsem kivel akarok lenni. A szüleimnek legalábbis ez volt az elképzelésük. Szívesen csatlakozok falkájához két feltétellel. - mutattam fel az ujjam. - Bármior szabadon távozhatok és nem vagyok hajlandó senkivel sem kompromisszumot kötni. Magam intézem az ügyeimet és a magam ura vagyok. Ha ezek mellett a feltételek mellett is hajlandó velem dolgozni, szíves örömest állok rendelkezésére. |
Elmosolyodtam a mondatán miszerint a farkasoknak jó a fülük. Ő is meg én is tudtam, hogy csak a nevére voltam kíváncsi amit hamar meg is szereztem.
- Oh, örvendek Lilith Ousmer a város fő boszorkánya. Úgy látszik most meg lettem tisztelve,hogy szóba állsz velem. – nevettem fel a szavaira és közben végignéztem az arcán. Nem éppen olyan volt mint egy barbie baba, de a határozott vonásai még jobban kihangsúlyozták boszorkány létét. – Azt hiszem akkor elég sok megrendelésed lehet, ugye? – kérdeztem felvonva a szemöldökömet egy pillanatra. – Régóta a városban élsz gondolom. Itt voltál a harcnál? Nehéz döntenem, vajon melyik oldalon állhattál. Noha nem ismerlek arra is tippelni mernék független maradtál. – Tökéletesen olyan volt akit magabiztosnak és függetlennek képzeltem el. De miért is mentem bele képzelgésekbe? Hiszen nem ismertem. Miért kéne megítélnem máris? Nem igazán vallt rám ez a stílus. Általában sosem bízok meg egykönnyen senkiben. Szűkszavú vagyok és szigorú. Most pedig leálltam egy boszorkánnyal csevegni, egyértelműen megrészegített a varázserejének a tudata. Hiszen a varázserőddel bármit megtehetsz. És akkor rájöttem miért is hasznos hogy megszólítottam.
- Nem mintha valami ostoba toborzást tartanék vagy ilyesmi. Tudod általában mindennek az üzleti értékét nézem. – vontam meg a vállam és lehet ez egy kicsit kegyetlennek hangzott.
- Soha egyetlen falkatagot sem kértem meg, hogy csatlakozzon hozzánk. Mindig próbálok mindent a magam útján megoldani, a saját erőmből. – néztem föl a lányra. – De azt hiszem rád nagy szükségünk lehet. Folytathatnád amit eddig, csak ha újra háborúra kerülne a sor segítenél nekünk. Nem tudom mit ajánlhatnék neked cserébe, ha csatlakozol hozzánk. Vagy, hogy egyáltalán csatlakozni akarsz-e hozzánk…- vontam meg a vállam és mindvégig Lilith szemébe néztem. Azon valójában még jobban meglepődtem volna ha igent mond, mert nem tűnt olyan embernek aki könnyen belefolyna az ilyesmikbe. De hiszen nem is ismerem. Csak a megfigyeléseim alapján ítélhetek. Lehet viszont, hogy túl könnyen ítéltem. Lehet a vámpíroknak dolgozik. Lehet túl egyszerűen átengedtem magam az ereje hatásának. Lehet, hogy egy igazi idióta vagyok. |
Óvatosan rápillantottam. Volt valami furcsa a megjelenésében. Nem az volt amire számítottam és ez idegesített. Olyan rémhíreket hallottam, hogy az összes alfa smucig és haszonleső, így kellemes meglepetés volt a viselkedése. A legtöbb természetfeletti vevőm lenézett és úgy bánt velem mint egy kutyával, így elég hamar megtanultam a legrosszabb bájitalok elkészítését ami rájuk is hat. Örültem, hogy végre nem kell a zsebembe szorongatnom az üvegcsém és önuralmat mutatni miközben képzeletben már kitaláltam hogyan végezném ki az illetőt.
Aranyosnak is mondhatnám a próbálkozását. Kedvesen puhatolózott és bár nem sikerült átvágnia azért eljátszottam a tudatlant.
- Azt hittem a farkasoknak jó a fülük. Lilith Ousmer vagyok. - azzal óvatosan rámosolyogtam és kezemet kézfogásra nyújtottam. - Wonderland fő boszorkánya. Bárki bármit mond.
Néha azért én is szellemeskedhettem. Ez a kis poén még nem lépi át a keretemet amit az idegenekkel folytatott beszélgetés köré szoktam vonni. |
A kíváncsibbnál és kíváncsibban fürkésztem a boszorkány arcát és bár alapjáraton azt mondják rólam, hogy nehéz olvasni az arcomból, a lány könnyen kiolvashatta a leplezetlen érdeklődésemet a szemeimből. Mindig is érdekeltek a rejtélyes dolgok és ez a lány teljesen olyannak tűnt mint aki még ebben az őrült természetfeletti világban is valahogy más. Talán eddig párszor láttam a városban de mindig megakadt rajta a szemem. Volt valami erős kisugárzása, valami olyasmi ami tiszteletet parancsolt mindenkinek. Ahogyan kimondta a nevem, ebben a gondolatomban még biztosabb lettem. Még a beszéde is sokkal magabiztosabb volt az összes többi embertől akit eddig valaha is ismertem. Valami volt benne ami megfogott és csak arra tudtam gondolni, hogy a boszorkányléte miatt van. Talán valami ilyesmi hatást gyakorolnak a boszorkányok a vérfarkasokra.
- Talán egy kicsit szégyellnem kéne magam, hogy én nem tudom a te nevedet. – jegyeztem meg egy félmosolyra húzva az ajkaim. Mikor ajánlgatni kezdte a szolgálatait, összehúztam a szemöldököm és kivillantottam hófehér fogsorom.
- Nem hiszem, hogy szükségem lenne ilyen dolgokra… -nevettem fel, de aztán elkomolyodva halvány mosollyal hozzátettem. - Legalábbis egyelőre. – Őszintén szólva én magam sem tudtam, hogy miért is szólítottam meg a lányt. Volt benne valami ami arra sarkalt, hogy minél többet megtudhassak róla.
- Elfelejtettem mit is mondtál, hogy hívnak? – kérdeztem vissza mint valami idióta, noha jól tudtam, hogy még nem ejtette ki a száján a nevét. |
Olyan sok volt a természetfeletti ezen a placcon, hogy fel sem tűnt az egyik alfa jelenléte. Némát haladtam tovább miközben felvette méretes lépéseimet. Óvatosan lebiggyesztettem ajkamat. Még, hogy akcióban.
- Alexander Wings. -ízlelgettem a nevét. - Lehet, hogy én vagyok az adrenalin függő, de az én szótáramba ez nem akció hanem nyomorult kérések teljesítése.
Hangom hivatalos volt, mint minden idegennel, Alexanderrel is úgy bántam mintha az ügyfelem lenne. Enyhe biccentéssel fogadtam bókját és egy nem annyira szívmelengető, inkább udvarias mosolyt küldtem felé.
- Köszönöm! - rá se pillantva tereltem a témát. - Szóval mire volna szüksége? Bájital, átok, áldás? - ekkor vetettem rá egy pillantást. - Utóbbira semmi szükség.
Természetesnek vettem, hogy akar tőlem valamit. Egy alfa sem áll szóba boszorkányokkal ha nem muszáj. |
Sokszor hallottam, hogy jó a megfigyelő képességem elvileg az anyámtól örököltem vagy mi. Na, nem mintha bármit is örökölni akarnék tőle. Tehát ott álltam beleolvadva a tömegbe a hátamat egy kávézó falának vetve és figyeltem a boszorkányt. Már messziről éreztem a jelenlétét, szinte kivilágított az energiája a vámpírok és angyalok között. Finoman oldalra billentettem a fejemet, ahogyan a lány útnak indult. Ha nem ismertem volna, túl jól a boszorkányokat és nem lettem volna biztos a koncentrációmban akkor azt hittem volna, hogy szem elől tévesztettem. De egyből rájöttem, hogy csak simán alakot váltott. Egy pillanatra még a szemöldököm is felszaladt az ügyességét látva és halvány mosoly játszott az ajkaimon. A kezemet mélyen a fekete bőrdzsekim zsebébe süllyesztettem és mikor a lány közelebb ért alig láthatóan biccentettem.
- Nem volt rossz. – jegyeztem meg, majd ellöktem magam a faltól és ha tovább haladt felvettem vele a lépést. – Régen nem láttam már igazi boszorkányt, de hogy még akció közben is legyen. – tűnődtem fél hangosan, majd visszapillantottam a lányra aki már visszanyerte eredeti alakját.
- Így már sokkal csinosabb. – jegyeztem meg enyhe mosollyal az ajkaimon. |
Egy sötét sarokból kémleltem kifelé. ~Utálom a tömeget.~ Olyan sokan voltak és nekem egy emberfiú kellett volna kiszúrnom. Nem is volt nehéz. Tökéletes leírást kaptam, hogy mibe lesz és adott egy fotót is. Óvatosan kiléptem és reménykedtem a legjobbakban. A srác felismert. Nem csoda, hiszen tegnap órákon át ültettem a fejébe a varázslatot amivel nem fog rá emlékezni, hogy kitől vette a bájitalt. Rutin meló volt. A fiú fülig szerelmes volt egy lányba de az nem szerette. Így rohantak hozzám.
Nem szeretek éritkezni a vevőimmel. Csak azokkal vagyok halandó leálni beszélgetni akik már nem elősször veszik igénybe szolgálataim. De a srác új volt így csak elhaladtam mellette. Szólni akar, utánam is fordult de én csak haladtam tovább. A zsebében már ott lapult a főzet. Azt hitte fizetnie kell így utánam indult. ~Tapadós.~
Felhajtottam egy zöld üvegcsét és bevetettem magam a tömegbe. Ha minden igaz most egy szőke harnincasnak nézek ki tíz másodpercig. Addig pedig pont el tudok menekülni az értelmetlen fecsegés elől.
A főzet nem ért pénzt. Két perc alatt összedobtam. Viszont sokan nem tudják, hogy egy elixír sem tart örökké. A szerelem sem.
Szóval nekem tökéletsen megéri látni az arcát pár hét múlva. Minek pnz ha nézhetem ahogy egy idióta szenved? |
 Láttam ahogy Kathrin elhúz én pedig egy magam maradtam a rengeteg lesokkolt nézelődővel és egy törött bordájú farkassal.Visszementem a padhoz és odaadtam Mikenak a kabátját aki éppen az egészségügyi állapotáról nyilatkozott.
-Nem hittem volna hogy ez a fruska képes ilyet tenni-mondtam miközben segítettem Mikenak feltápászkodni aztán végigtapogattam a bordáját és megráztam a fejem.-sajnálom de ilyen hatalmas töréseket nem vagyok képes gyógyítani bár ha jól tudom magától is összeforr....vagy tévedek?-bármennyire is jártas voltam az angyalok képességeiben , nem tudtam szinte semmit egy vérfarkas felépítéséről.-azthiszem ideje távoznunk.-céloztam a még mindig mögöttünk ácsorgó tömegre. |
A vér édes ize átjárta a számat és egy fokkal boldogab is lettem tőle. Leugrottam a fáról,megigéztem a külföldi csordát,majd egy csókot küldtem az angyalkának és eltűntem...
/Kathrine el/
Fájt... Mindenem... Két bordám eltörött, Kathrine ereje pedig nőtt,legutóbb még nem volt képes ilyen erővel elhajitani... Bent cserben hagytam és magamban is csalódtam. Nem birtam felállni,igy a következő pillanatban arra eszméltem,hogy valaki rámzuhant. Nagyot nyögtem,majd miután leszállt rólam megpróbáltam felállni. Féligmeddig sikerült is..
~ Odatudod adni a kabátomat, ott van a padon? ~ üzentem telepatikusan,majd ha a fiú elment a kabátomért én átváltoztam és magamköré csavartam.
- Kösszi. Picsába, asszem eltörött a bordám... - kaptam a gyomrom fölé... |
Az események felgyorsultak hála a kis féregnek.Meggondolatlanságom még is járt bizonyos következményekkel többek között Mike sérülésével és a vérem megcsappanásával.Mikor elhangoztak a pimasz mondatok a számból , jötem rá , hogy csak én vagyok annyira gátlásos , hogy felfedjem egy halom ember előtt a mi voltomat.
Éreztem ahogy Kathrin mögém terem és átkarolva elkezd szipolyozni , mint egy pióca , nem tudom mikor történhetett de hirtelen egy fán landoltunk aztán márcsak a legyengült testem közeledett Mike lent heverő puha szörzetére.Nem tudtam kinek fájt jobban a zuhanásom , mert a farkastest tökéletes landolást biztosított.Csak egyre levegő után kapkodtam és néztem , ahogy a mellettünk ácsorgó külföldiek nagyratágult szemekkel követik az eseményeket.Nem volt errőm felnézni a fára , hogy az a szemét eltűnt-e de már azon kezdtem gondolkozni , hogy vajon túlélem-e ezt a napot.Legurultam Mikeról és már mellette fürkésztem még mindig lefegyverezve az arcát , hogy mennyire tükrözi a sebei fájdalmát.
-Bazdmeg.....-ennyi volt minden amit kitudtam nyögni aztán kitártam a szárnyaimat amik segétkeztek a felállásban és felnéztem a fára miközben Miket vizsgáltam. |
Az emberek figyeltek minket,de kit érdekelt?! Szúrós szemekkel néztem a kis angyalkára.
- Fogd be, te kis patykány... - hallottam ahogy Mike is figyelmezteti,hogy vegyen vissza az arcából,de ez cseppet sem nyugtatott meg. Közelebb léptem, Mike pedig morogva farkassá változott.
- Ugyanmár, Májkiii... Mindenki tudja,hogy egy farkasnak semmi esélye ellenem, add át azt az idióta kisfiút! - üvöltöttem a vérszomjas farkas pofájába. Mike rámugrott, a földhöz szoritott, viszont könnyedén ledobtam magamról és egy fa törzsének esett,hallottam ahogy egy csontja elroppant,én viszont nem vártam, az angyalfiú háta mögött termettem, hátára szoritottam az egyik kezem,másikkal pedig nyakát szoritottam. Ugrottam egy nagyot a sráccal a kezemben és egy fa tetejére érkeztünk. Szemfogaimat pedig a nyakába mélyesztettem. kb. egy percig fojamatosan ittam,majd elengedtem és hagytam,hogy zuhanyjon lefelé. Pechemre Mike pont a fa alatt kinlódott és ráesett az angyalka. |
| Mintha varázsszóra tenném felemeltem a tekintetem és belenéztem a szemébe. Gazellának éreztem magam az oroszlánnal szemben és szinte kézzelfogható volt a gyengeségem de mivel tudtam , hogy az itt történteknek nincs következménye és Mike is itt van ezért kicsit lenyugodtam.
-Az időseket magázni szokás és ha akarnál ígyis úgyis megtalálnál.-ezúttal a szemébe néztem sűrű pislogásokkal.
-És mi az hogy a te városod ha megnézed a határon lévő táblán Wonderland van ki írva és nem Kathrinland....és nem véletlenül.-mondtam és rákacsintottam.Bár nem szeretem mikor kajaként néznek rám de azért ismét elsütöttem egy fárasztó poént.
-Ha megeszel direkt gyomorrontást okozok. |
Felnevettem a kis angyalka reakcióin és azon,hogy magáz...
- Kis nyomorult... - mondtam két gonosz kacaj között,majd leugrottam a fáról.
- Első szabály: soha ne mutatkozz be egy vámpirnak,mivel onnantól még könyebben megtalál... Második szabály: ha velem beszélsz belenézel a szemembe, ha nem teszel igy a szemeid könnyen kigurulhatnak a helyükről... - vigyorogtam,Mike pedig közelebb lépett és megkérdezte,mit keresek itt...
- Ez az én városom,jogom van itt lenni, tetves dög! - üvöltöttem a korcsra,majd megigazitottam a kabátomat.
- Gyertek el a haloween partymra, vámpirnak öltözöm... - újra felnevettem. - Hozzatok angyalkákat is,hogy legyen mit enni... - Mike-ot egyre jobban irritáltam és valószinűleg ha mégegyet szóltam volna átváltozik és a torkomnak ugrik,de mivel tudta,hogy semmi esélye ellenem nem tette meg.
- Olyan kis védtelenek vagytok a többiek nélkül... szánalmas... |
[156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
