|
Témaindító hozzászólás
|
2013.11.03. 17:39 - |
 |
[113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
 Miután kikerültem a kastélyból úgy döntöttem békésebb partokra evezek szó szerint.A tengerpartnál kerestem vigasztalást mindig megnyugtatott a hatalmas vízözön morajlása és ahogy ismét éreztem a tenger sós illatát eszembe jutott Amerika a nagy ember tömeg amit egyáltalán nem hiányoltam.Ahogy félrenéztem két embert pillantottam meg a távolban de sajnos az illatukat nehéz volt érezni mivel a tenger szaga elöntötte az egész orrom.Most figyelmesebbnek kell lennem és kevésbé naivnak.Lassan elkezdtem vonszolni a lábaimat a két alak felé a homokban miközben magam előtt rúgdostam pár kagylót.Felnéztem rájuk és egy határozott jól kimért mozdulattal az egyik csigával megcéloztam a lányt.A kagló repült a csaj felé én pedig vártam a további történéseket. |
 -Értem. - bólintottam. Kihalásztam azt a szót hogy gimnazista. Hmm hmm.... Gimnazista, azt hiszem nem én leszek a te legújabb bulipajtásod. Bár azért nem volt köztünk nagy korkülönbség, mégis pár évvel idősebb voltam nála. Nem akartam hogy azt higgye direkt a fiatalabbakra nyomulok, de komolyan nem is figyeltem ki mellé ülök le. Mindegy is...Ma már minden mindegy. Este elmegyek valahová és leiszom magam. -Szép pisztolyokért kapok pénzt. De amikor nem azokat rakosgatom, akkor csak pultos vagyok egy kevésbé szép bárban.... - válaszoltam. A szemem még mindig csukva volt. |
Élesen beszívtam a levegőt.
-Gimnazista vagyok. De amúgy mindenféle... árut szállítok le. -sóhajtottam és én is lehunytam a szemem- És te mit dolgozol Carmen? -úgy ejtettem ki a nevét mintha egy idegen szó lenne, amit csak ízlelgetek. Legszívesebben lefejeltem volna valakit. A gyilkosságokkal elvonták mindenki figyelmét. Senki nem ér rá. Senki nem akar semmit. Mindenki retteg és bezárkózik. A parton is alig voltak. |
Felvont szemöldökkel pilantottam a fiúra, aztán leültem. Nem volt elemében, legalábbis szerintem pont nem a beszélgetős hangulatában kaptam el. Dehát, mindegy. -Carmen Ross. - mutatkoztam be - Örülök...- mondtam a tengert kémlelve. Végül ismét a fiúra pillantottam, majd vissza kövekre. Kényelmesen elterültem a sziklán és behunyt szemmel beszívtam a tenger illatát. -Na és...mit dolgozol Slomó? - kérdeztem még mindig csukott szemmel, csak hogy megtörjem a csendet. |
Az érkező lányra pillantottam. Magas volt, vékony és újjonc. Színtelen arccal bólintottam. Jelen pillanatban nem voltam flörtölős kedvemben. Végigmértem barnás haját és kicsit odébb húzódtam, hogy le tudjon ülni kényelmesen.
-Salamon Carpenter vagyok. De csak Slomó. -mutatkoztam be fáradta. Ha valaki egyhuzamban lefut két km-ert, az már ki is fárasztja. Persze repülhettem volna, de úgy még feltűnőbbé válok. |
Amint vége volt a műszakomnak, próbáltam eltűnni a városból amilyen gyorsan csak tudtam. Csendre vágytam, meg egy kis nyugalomra. Magam sem tudtam merre megyek, de végül a tengert pillantottam meg, ami remek hely kicsit kikapcsolni. Lassan a partra sétáltam, nyugodt léptekkel haladtam, és néztem ahogyan a lábam elsüpped a homokban. Egy fiút pillantottam meg egy sziklánál. A társaság nekem sosem zavaró tényező, mitöbb....úgyhogy gondoltam kezdeményezek valami ismerkedést. -Szia. - köszöntem lassan és nyugodtan - Leülhetek? - kérdeztem a fiú mellett lévő sziklára pillantva. |
Gyorsan lépkedtem, hogy minél előbb el akartam iszkolni a háziőrizetemből, amit Tammy tartott fent a számomra. Mielőtt elindultam felkaptam a pulcsimat és egy hátizsákomat. Kiszökkentem az ablakon és meg sem álltam a partig. Tamar szokás szerint felhívott és megkérdezte, hogy hova sietek. Szokás szerint ő nyomott ki röhögve engem amikor azt mondtam, hogy vadászni megyek. Amikor már a homokot tapostam, lelassítottam és sétálva folytattam az utat. Szép idő volt. Nem látszott a nap, de legalább nem fáztam. Lilly rejtéjes ügyekben nyomoz és ahányszor megkérdezem mi is az az ügy, elküld melegebb éghajlatra. Ismét a telefonomba pötyögtem az SMS-t. És ismét sablon szöveg jött válaszul. Lerogytam egy sziklára és zsebrevágtam a mobilom. |
Megvontam vállam a kérdésére. ~Nem... Csak úgy mint egy ribanc...~ sóhajtottam magamba.
-Egy szóval sem mondtam, hogy a csicskása lennél. Bocsáss meg, hogy meg mertelek szólítani, hercegnő. -szabadkoztam unottan. Ez a csaj úgy el volt telve magától amilyet még nem láttam. Királylányka volt akis palotájában és erős kényszert éreztem, hogy megtépjem a kis várát. Természetesen nem akartam tettlegesen bántani. Csupán néhány lehordó szó. Mivel azonban még nem ismertem annyira, nem is bántottam. Inkább csak nyakig süllyetem a vízben és élveztem a hűs szellőt. |
Elhúztam a szám a lány válaszán. Kár, igy már nem is érkelt annyira ez a boszorkány itt előttem, csupán idővesztegetésre volt jó. Viszont mikor meghallottam kérdését kicsit felhábórodva,már kevésbé vigyorgós arccal válaszoltam.
- Úgy nézek én ki, mint aki valakinek a küldönce? - kérdeztem felvont szemöldökkel,majd kijebb úsztam.
- Én a húga vagyok nem pedig csicskás. - fintorodtam el,majd még kijebb úsztam, egésszen addig ming le nem ért a fenekem a homokba. Leültem és élveztem ahogy a már melegedő hullámok a hasamat simogassák. Beletúrtam a homokba és egy maroknyi kagylót találtam a kezemben miután a homok kifolyt az ujjaim között. Halványan elmosolyodva kivettem a legszebbet közülük és a vizben fürösztve megtisztitottam. |
Amikor eleget élvezketem a hús vízből, feltörtem a felszínre. Egy lányt kivéve senki sem látta az akciómat. Viszon azt a lányt mindenki látta. Kevesebb volt rajta a ruha mint egy leukémiáson a haj. Éreztem, hogy nem leszünk jóban. Édibédi mosolya csak fokozta bennem ezt az érzést.
-Ice Colder. -mértem végig. Csinos lány volt de hányingerem támadt tőle. Hiába. Ha az ember Ice Coldernek születik, akkor az ízlésének is olyannak kell lennie.
-A sulimba jár. Bár még nem találkoztam vele. -szóltam vissza semleges hangon. Carter... Mindenkinek ő volt a negatív példája. Szívesen megismertem volna, miért olyan különleges is ő, hogy minden csaj őt keresi.
-Csak nem a volt barátnője küldönce vagy? -kérdeztem, hiszen nem tudtam eldönteni a szándékait. Nem táttam át a mázon. |
Mindig is azt mondták és azt nevelték belém,hogy én vagyok a legtökéletesebb lány a világon és a többiek hozzám képest semmik. És én ezzel egyetértettem. Egy igazi angyal voltam, szárnyakkal és kivülről is úgy nézek ki. Viszont a lelkem nem a legtisztább. Tizenhat éves vagyok, az ágyamban mégis több fiú megfordult már, de nem is nagyon érdekelt. Mindigis azt mondták,hogy élvezzem az életet. Most eljöttem én is otthonról,hogy megkeressem Salamont és Cartert, a bátyjáimat. Jól tudtam,hogy nem nagyon fognak nekem örülni, főleg Carter de már csak ezért is eljöttem. Első úticélom a tengerpart volt, mivel úgy gondoltam most lesznek egy páran itt és talán fel is vonhatom magamra mások figyelmét. Nem voltak sokan, viszont a fiúk tekintete most is rám szegeződött és pedig rájuk kacsintva tovább sétáltam. Megpillantottam egy fehér hajú lányt aki amint láttam éppen varázsolt. ~ Szóval boszorkány. ~ állapitottam meg,majd közelebb léptem hozzá. Ledobtam a homokba a magassarkúimat, amiket már az ide vezető úton levettem, mert eléggé belesüppedt a homokba,majd levettem a ruháimat is és csöpnyi kis bikinimben beugrottam a vizbe. A fiúk tekintetei szinte égették a bőrömet, de most nem foglalkoztam velük. Közelebb úsztam a tejfehér hajú lányhoz és arcomra erőltettem az édes kis mosolyomat.
- Szia. Daisy Carpenter vagyok . - vigyorogtam tovább és mellé úsztam.
- Mondcsak, nem ismered a bátyjámat, Cartert? - kérdeztem felvont szemöldökkel. |
Fehér ruhába sétáltam aminek fordai verdesték a lábaimat. Szokás szerint tökéletesen kilakkozott bíbor körmeimet nem fedte cipő. Galléromat apró gyémántok díszítették. Hallkan dudolászva baktattam és ugrottam át a fákat amik előttem kidőlve feküdtek. Csendes volt minden. Amikor végre kiértem a homokba mélylevegőt vetem és beszívtam a finom sóslevegőt. Pár pillanatig figyeltem a hullámzó tengert majd levettem a ruháimat ezzel felfedve fehér bikiniszettemet. Elkezdtem rohanni a tenger felé és csak úgy mint anno amikor Darlaval voltunk itt, csináltam egy öt lépésnyi platformot, majd elrugaszkodtam. |
 Észrevettem, hogy a fiú - talán magától - de kicsit végignéz. Igaz, nem féltem a fiútól, de még így is kicsit összédhúztam magamat és egyik kezemmel megfgotam a leengedve maradt karom könyökrészét.
- Nagyjából egy éve költöztem ide. Nem mondanám magam régi lakosnak, de szerencsére már nagyjából ismerem a város fontosabb részeit. - mondtam. Visszaemlékezve arra, hogy mikor is költöztem ide néhány régebbi és rosszabb elmék is előbújt. Ha megtehetném ezeket az emlékeket mind kivenném a fejemből és egy dobozba zárnám és olyan mélyre elásnám amennyire csak tudom. Sajnos az előjött emlékeknek volt egy kis hatása is rám, hiszen éreztem, hogy egy könnycsepp az emlékkel együütt ki akar jönni, de mivel nem akartam elsírni magam egy új ismerős előtt próbáltam visszatartani, de ez enyhe eltorzulást okozott az arcomon. |
Úgy látszik a lány meglepődött, hogy bemutatkoztam. De úgy éreztem, hogy egy kicsit védelmeznem kell. Hiszen csak ember volt, egy törékeny ember, akit bármikor elkaphattak a vámpírok. Szinte biztos voltam benne, hogy nem is tud erről az egész természetfeletti dologról.
- Örülök Hannah. – mosolyogtam rá halványan aztán figyeltem, ahogy felkel a földről. Viszonylag magas és vékony lányról volt szó, és próbáltam nem alaposan megbámulni, de muszáj volt észrevennem, hogy a stílusa is egész fiús. Nem tudom, mennyire tudná kivédeni egy vérszívó támadását, de inkább letöröltem a homlokomon gyöngyöző izzadságot.
- Te mióta élsz Wonderlandben? – kérdeztem a lánytól újra egy apró mosollyal. Wonderland. Még a hülye is rájönne, hogy valami nincs rendben ezzel a várossal. Ugyan már elég régóta itt lakok úgy egy éve talán, de még mindig alig ismertem ki magam az utcákon, sokkal inkább az erdő volt az otthonom. Ismertem minden egyes fát és minden egyes kis sziklát. Pont annyira mintha a saját tenyerem volna. De amint átértem a kocsik, a zebrák és a mindenféle üzletek közé, már egyből nem tudtam merre járhatok. |
Mikor a fiú bemutatkozott kicsit meglepődtem. Nem nagyon fordult elő velem mostanság, hogy egy fiú önszántából bemutatkozik. Újra felnéztem rá egy halvány mosoly keretében.
- Hannah vagyok. Hannah Jones. - mutatkoztam be én is. Mondott pár - számomra kissé vicces - dolgot, amin halkan kuncogni kezdtem. "Őrült kukkoló"... Kétlem és remélem is, hogy nem lesznek ilyen emberek körülöttem. Bár szerencsére néztem ki annyira fiúsnak, hogy ezzel nem keltettem fel sok fiú figyelmét. A kis kuncogásom után felálltam a kissé vizes homokból. |
Kicsit csalódottnak tűnt a lány amikor azt említette a lány, hogy még nem szörfözött. Egyszerűen úgy éreztem muszáj mondanom valamit szóval rögvest rávágtam.
- Pedig nyáron nagyon jók itt a hullámok. – mosolyodtam el aztán a szemem sarkából újra a lányra néztem. Végül úgy döntöttem, ne csak a semmiről beszélgessünk ezért végül kezet nyújtottam neki.
- Bruno vagyok. – vagyis Matteo Derevine de szerintem már évek óta nem így mutatkoztam be. A Bruno név még kiskoromban ragadt rám, már nem is emlékszem hogyan. – Sokszor láttalak a parton, és ezért gondoltam… - gondolkoztam el óvatos mosollyal aztán nevetve hozzátettem. – Na nem mintha valami őrült kukkoló lennék. – mentegetőztem azonnal és inkább újra a tengert kezdtem figyelni. Valahogy az emberekkel sokkal nehezebb megtalálni a közös témát. A vérfarkasok között szinte kimeríthetetlen a tartalom. De most nem igazán tudtam mit mondhatnék, ezért csak néztem a sirályokat akik keresztülszelték a narancssárga eget. |
Kissé elmosolyodtam, hiszen hallottam a fiú hangjában, hogy furcsának találja szavait. A hullámokról újra a fiúra néztem.
- Még nem volt lehetőségem szörfözni, szóval még csak kipróbálnám. - mondtam. Mindig is kíváncsi voltam a sportokra, köztük a szörfözésre is. Céljaim között is ott volt, hogy egyszer motorozni is megtanuljak, bár ez számomra még nagyon távolinak tűnik. Egy motor nem olcsó mulatság és így is éppenhogy el tudom tartani magamat, szóval nem nagyon dédelgettem ezt az álmot. A fiúról újra a tengerre néztem. Egy pillanatra mintha halucináltam volna, hiszen mintha magamat láttam volna szörfözés közben. Kicsit megráztam a fejemet, hogy ne gondoljak erre és inkább csak az eget kémleltem. |
Elmosolyodtam a lány szavaira. Éreztem rajta, hogy ember, de már annyiszor láttam erre, hogy felkeltette az érdeklődésemet, hogyan tudja vajon megvédeni magát, ha csak így egyedül járkál.
- Szörfös vagy? – kérdeztem végül néhány perc után, majd gondoltam ez elég hülyén jöhetett ki, szóval megmagyaráztam. – Mármint, mi szörfösök szeretünk a tenger közelébe lenni még akkor is ha esetleg nem elég jó az idő, hogy deszkára állhassunk. – aztán miután kimondtam rájöttem, hogy már ez is furcsán jött ki. Inkább hagytam volna az egészet és nem magyarázkodtam volna. De ez vagyok én. Na, mindegy. Inkább egy mosolyt erőltettem magamra és újra a tenger finom hullámait kezdtem figyelni. Talán egyik nap Bellát is elhozom ide, de eddig meg sem fordult a fejemben mert igazából csak futni járok le. Egy kicsit egyedül lenni, és egy kicsit elgondolkodni. Bella ilyenkor inkább otthon marad, a többiekkel. Imádom a barátnőmet de nem hiszem, hogy tudná tartani a tempómat. |
Talán tulságosan is nyugodt voltam. Éreztem, hogy testem elnehezül és hamarosan elkap az álom, de ekkor egy hang felébresztett. Egy fiú állt mellettem. Igaz, legtöbb esteben ekkor én azonnal felálltam volna és amilyen gyorsan csak tudtam volna elmentem volna a partról, de ismerős volt. Nem ez volt az első alkalom, hogy látom itt a parton és elégszer láttam már, hogy ne féljek annyira tőle. Egy pillanatra felnéztem az arácra, majd újra a tengerre néztem.
- Gyönyörű. - mondtam halkan. |
Megint itt voltam és megint olyan feszülten futottam, mint egy hónappal ezelőtt. Azelőtt mielőtt elvesztettem volna a barátaimat. A homok a vádlimnak csapódott, ahogyan végigfutottam a parton, és a tüdőmet megtöltötte a sós levegő. Néhány sirály keresztülrepült a kék égen és néha-néha hangosan rikoltottak, ami hozzátartozó hangja volt a tengerpartnak. Már gyerekkorom óta szörfözök, amikor csak tehetem és úgy döntöttem, most hogy itt a tavasz legközelebb mindenképp hozom magammal a deszkámat is. Fürdőzéshez most már késő volt, a tengerparton alig lézengett valaki inkább csak a lemenő nap sugarait csodálták az emberek. Ami kétségtelenül csodaszép volt, de most nem igazán tudtam vele foglalkozni, mert túlságosan lekötött, hogy a lehető leggyorsabban futva kijöjjön minden dühöm. Nem gyászoltam. Már nem. Már csak azt akartam, hogy elfelejthessem az egészet. Nehezen zihálva pár perc múlva megálltam a parton. A sportcipőmtől alig egy méterre hullámzott a tenger, én pedig a térdemre támaszkodva pihentem. Nem vettem észre az alig két lépésre álló lányt egészen addig, míg újra fel nem néztem. Rövid fekete, egészen fiús haja volt. Ismerősnek tűnt, és pár perc gondolkodás után rájöttem, hogy már többször is láttam itt a parton. Én futok ő meg nézi a tengert.
- Szép, mi? – kérdeztem, miközben a víz felé biccentettem, amit narancsosra festett a nap lemenő sugarai. Most hogy körülbelül ketten voltunk összesen az egész parton azt hiszem bunkóság lett volna szó nélkül elsétálni mellette. |
[113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
