~ Lezárt kör! ~

 Próbáltam nem megjegyzést tenni arra a kijelentésére, hogy még megvacsorázik majd. Elég nehéz volt megállnom, de sikerült visszafogni magam. Újra a karomra fűztem a két szatyrot, amik lehet, hogy egy emberlányon kifogtak volna, de hála az égnek én nem csak egy egyszerű halandó vagyok, hanem egy vérfarkas képességekkel megáldott lányka. Pont ezért egy kicsit sem kottyant meg a dolog, lazán cipeltem a több kilós szatyrokat.
- Értem. Hát akkor további sok sikert, Felix. – dobtam felé egy utolsó mosolyt és lassan elindultam a park vége felé. Komolyan vehetne nekem valaki egy kocsit. Hogy miért nem magamnak veszek? Mert mondjuk egy garasom nincs. Tényleg, el kéne mennem dolgozni. Nem keresnek bébiszittereket? Vagy kutyasétáltatókat? A kutyákkal megérteném a közös hangot.
/Irina el/

Gyanúsan összevontam a szemöldököm, mikor azt mondta, hogy fél, nem tudná megállni.
- Hát a helyzet az, hogy a barátom már nem biztos, hogy olyan szívesen fogadna, mint Bella. – mosolyodtam el óvatosan, és közben elég volt belegondolni abba, hogy mi lesz, Mike reakciója mikor megérzi rajtam Felix szagát. Óvatosan kisöpörtem, egy szőke tincset a szememből aztán a szatyorban matatva kérdőn néztem rá.
- Kérsz még valamit? – néztem rá kérdőn és felontottam egy kis üveges vizet. Valójában ezt a hajnali futásomra tartogattam, de majd újratöltöm. Aztán lassan leesett a dolog. Én most komolyan egy vámpír energiáit töltöm fel? Aki elől menekítem, majd Bellát azt táplálom itt. Ez így elég furcsán nézett ki de aztán megnyugtattam magam mondván soha se rossz ötlet jóba lenni a látóval. Végül ha nem kért semmit felálltam a pad mellől és elnéztem a sötét távolba. Jobb lett volna mennem, de egy valami nem hagyott nyugodni.
- És te komolyan semmit nem tudsz erről a látós dologról? – ez így kimondva elég nyersen hangzott, de csak úgy kicsúszott a számon.

Hibáztattam Bellát, amiért ezzel az emberrel barátkozik és le is szidtam, amiért öngyilkos hajlamai vannak, hogy vámpírokkal szóba áll. De ebben a srácban volt valami, ami nem tette olyan veszélyessé a közelségét. Talán a nyugodtsága, vagy a közvetlensége, nem tudom, de egyből átsugározta rám az egészet. Felnevettem, arra az arckifejezésére mikor megemlítettem a mókust. Olyan viccesen elfintorodott mintha tényleg annyira rossz íze lenne. Már nekem is volt szerencsém kóstolni és annyira nem pocsék, mint beállítja. Jobb volt, mint a több napos koplalás az erdőben.  Mikor láttam, hogy ízlik neki a kifli gondoltam felajánlok még egyet csak aztán rájöttem, hogy nem neki vásároltam be, hanem Bellának.
-  Ételt vettem Bellának. – mutattam a szatyrokra mikor megkérdezte mit is csinálok itt pontosan.  Aztán ösztönösen tovább ömlöttek belőlem a szavak. – De természetesen már csak a legtávolabbi bolt volt nyitva, senki sem egy kassza mögött ücsörög halloween estéjén. Nekem sem vásárolni kellett volna mennem, ha az egészet elintézte volna valamelyik srác napközben. De persze nem lehet rájuk számítani ilyen dolgokban, úgyhogy mielőtt Bella éhen halt volna elsiettem ide. Gondolom, már nagyon éhes lehet, úgyhogy lehet, hogy mennem kéne.  – töprengtem el egy pillanatra,és lopva a bőr karórámra pillantottam. Nem volt olyan késő, de egy jó ideje eljöttem otthonról. Talán már aggódnak? Egészen biztosan nem, sőt szerintem már bele is kezdtek abba a horrorisztikus filmbe, amit annyira akartak. Meg gondolom majd felhívnak ha akarnak.

Most én mégis mit csinálhattam volna azzal, hogy ő éhes? Gondolom semmit. Aztán megláttam magam mellett, a zacskót és mivel nem vagyok egy vámpír szakértő gondoltam ha a vérfarkasok megeszik az emberi táplálékot akkor a vámpírok is ezért felé nyújtottam egy kiflit.
- Tessék. – mosolyogtam rá kissé naivan. Közben megéreztem egy mókus illatát ami a fejünk fölött terpeszkedő fán rohangászott.  
- Vagy inkább…? – mutattam felfelé a zöldre lakkozott mutatóujjammal. – A mókus jobban ízlene ugye? – pillantottam fel a kis állatra, de meg sem próbáltam megfogni, tudtam, hogy úgyis elbaltáznám. Kicsit kételkedtem a fiú látói képességében. Kezdtem úgy érezni, hogy ezt az adottságot egy szerencsétlennek adta a sors. Kíváncsi voltam milyen lehetett olyankor mikor tele a hasa. Reméltem, hogy egy kissé talpraesettebb, viszont ez nekem jól is jött. Nem volt elég ereje megtámadni engem.

Elkerekedtek a szemeim mikor bizonytalanul válaszolt. Mi az, hogy valami olyasmi? Arra számítottam, hogy valami felkészültebb látóval lesz dolgom, valami igazi vámpír látóval. Helyette egy ilyen kissé kelekótya sráccal találtam szembe magam. Döbbenten pislogtam rá aztán önkéntesen elvigyorodtam. Hogy lehet, hogy ennyire kezdő? Miért ő kapta ezt a szerepet? Aztán azonnal lehervadt a mosoly az arcomról mikor megemlítette Bella nevét.
- Irina vagyok. Bella őrzője. Te osztottál be mellé, és még csak nem is emlékszel? – vontam fel a szépen ívelt szemöldököm egy pillanatra. Figyeltem, ahogyan visszafogja magát és megkönnyebbülve fújtam ki az eddig bent tartott levegőt mikor a gyerekek elsétáltak mellettünk. Tehát van némi önuralma, ami jó hír, hiszen ezentúl angyalokkal kell együtt dolgoznia. Már ezt sem értettem igazán, hogy vámpír látó van, hiszen a vámpíroknak éppen az lenne a céljuk, hogy az angyalokat minél könnyebben elkaphassák. Végül aztán kíváncsian telepedtem le mellé a padra.
- Na, figyelj. Próbálj meg olvasni a tenyeremből, rendben? Cher már csinálta ezt nekem, remélem neked is menni fog. – magyaráztam neki és a kézfejemet óvatosan felé nyújtottam.  Nem tudtam mennyire bízhatok benne, de eddig nem tűnt túlságosan ellenségesnek.

Megéreztem egy vámpír jelenlétét, amitől kicsit megtorpantam. Kék szemeimmel gyorsan, keresni kezdtem a gyéren megvilágított parkban és mikor megláttam azonnal felismertem az elbeszélések alapján. Tetoválások, fültágító, sötét hajszín és erős vámpírszag. Ez csakis ő lehet. Azzal a két szatyorral a kezemben léptem közelebb hozzá, letettem őket a pad másik felére, mintha csak egy kicsit megpihennék, aztán a fiú felé fordultam.
- Felix vagy, ugye? Az új látó. A vámpír látó. Cher utódja. – a hangomat halkabbra vettem mikor egy csoport jelmezbe bújtatott izgatott kisgyerek vágott át a parkon, kis kosárkákkal a kezükbe. A tipikus kis játékot űzték. ’ Csokit vagy csínyt’ Egy pillanatra elterelték a figyelmem mikor megláttam azt a sok kis csokit a kosárkájukba, de aztán újra a fiúra pillantottam. Egyenlőre támadásra kész voltam, de reméltem, hogy nem kerül sor egy harcra.

Lassan, teljes nyugodságban sétáltam a parkban, néha viszont körbenéztem hátha akadna egy csinos csajszi akinek elhódithatom a szivét, aztán kiszivhatom édeskés vérét. Mindigis imádtam a halloween-t,de csak azért,mert nagy tömegben gyűlnek össze az emberek és könnyű egy-két fiatalt kicsábitani onnan, akkor jól be szoktam vacsorázni. Mély levegőt vettem és sajnos nem az az édes vér illatot éreztem meg, hanem azt a büdös, vérfarkas szagot. Elfintorodtam és a szag irányába pillantottam. Közelebb mentem és leültem egy padra, onnan figyeltem a csajt.

A park kihalt volt, de nem féltem. Pár évvel ezelőtt már rég erősen dobogó szívvel, sietősen szedtem volna a lábam. Noha akkor még csak nem is tudtam a természetfeletti világ létezéséről. Most viszont mindent tudtam, mégsem féltem a hajnali parkban. Mert tudtam, hogy bármikor átváltozhatok és eltűnök innen, úgy egy perc leforgása alatt. Meg azt is tudtam, hogy ha csak telefonálok egyet itt terem egy kisebb csapat tomboló farkas és szétszedik az egész parkot. De, hogy mit kerestem itt? A válasz egyszerű volt, bevásároltam. Amióta Bella hozzánk költözött nem oldhattuk meg az egészet csak egy vadászással. Szükség volt normális élelemre is. Csak figyeltem, ahogyan a tornacipőm alatt megcsikordulnak a kavicsok és a park közepén helyet foglaló tó felszínén megcsillan a hold. Hála az égnek ma nem volt telihold. Csak egy átlagos este, amikor nem a parkban kéne lófrálnom hanem, otthon lenni a barátommal és az angyallal, akinek én vagyok az őrzője. Csak, nem küldhettem volna el őt, hogy vásároljon be ilyen későn, muszáj volt nekem eljönni és közben reménykedni, hogy nem szedik szét a házat addig. 

Miért sodor az élet mindig újabb megpróbáltatásokba? Miért akarja mindenáron ,hogy egyedül érezzem magam, és szomorúan? Kiraktak az éjszaka özepén az utcára, azt akarják a mostoha szüleim, hogy kint aludjak a parkba. Nem akarják, hogy lássam a veszekedésüket, és azt, ahogy apa ismét leissza magát. Nem értem őket.. ha nem akarják ,hogy lássam, akkor ne tegyék meg minden alkalommal.. nem az a megoldás ,hogy melegebb égtájakra küldenek. Már a kertből hallotam a tányérok csörömpölését, és egyből gondoltam, hogy mi folyik odabent. Biztos egymáshoz vágják az összes evőezközt, hogy aztán másnap egy újabb készlet tányérral bővüljön a család. Anyának néhol véraláfutása van, annyiszor ütötte már meg drága apám. Egy kötött pulcsiban és egy rövid nadrágban siettem a park felé, bár nem sokat láttam a könnyes szemem miatt. Néhányan furcsán vizslattak, biztos érdekes látvány lehettem, ahogy összezavarodottan, könnyekkel áztatva rohantam. Amikor megérkeztem a csalódottság szele legyintett meg. Abban reménykedtem, hogy talán itt nem érzem magam védtelennek, talán megkönyebbülök.. reményedtem, hogy itt találom Irinát és Mikeot, akik mellet biztonságban tudhatom magam. Szinte a családomnak mondhatom őket, akik nem dobnak ki az utcára csak úgy. Körülnéztem, egy ideális hely után kerestem, ami megfelelő ágyat biztosíthat az éjszaka. Egy pad hivogatóan nézett rám, így lassan arra vettem az irányt.. Lefeküdtem és vártam hogy mikor húz magával az álom, de sajnos a cikázó gondolatok nem hagytak békén. Hevesen vert a szívem, és egyre csak arra tudtam gondolni, hogy ismét család nélkül maradok.. egyedül. Hiába próbáltam elfelejteni ezt az érzést, nem szált ki a fejemből ,így feladtam. Sóhajtva feküdtem föl a padról, és már nem is volt olyan hivogató mint azelőtt... csak egy sima ,koszos pad volt. Feltekintettem az égre, ami furcsa mód biztonságot adott, a gyönyörű csillagok rejtélyesen néztek vissza rám, én pedig egy pillanatra megfeletkeztem a gondolataimról. Najó, inkább csak egytizedmásodpercre. Aztán ismét minden a régi volt és újból könnyek szöktek a szemembe.. -Felkell álnom, talán egy kis sétával jobb lesz minden.- bíztattam magam, aztán dudolászni kezdtem. Már kiskorom óta éneklem ezt a dalt, az árvaházban is mindig megnyugtatott. Az emberek furcsálóan pillantottak rám, de nem érdekelt, tovább énekeltem. Hirtelen megláttam egy férfit, aki engem bámult távolról.. A szemei szinte világítottak a sötétben, én pedig nem tudom miért, de elkezdtem felé haladni. Egyre jobban kirajzolódott az arca és egyre jobban vonzott maga után.. nem tudtam miért néz rám így, nem tudtam, hogy hogy szólítsam meg. Végül odaértem és megláttam a helyes arcát.. aztán megszólaltam. -Khmm.. megmondanád, hogy miért bámultál olyan különösen rám? Mit akarsz tőlem? ... - aztán már megis bántam, amit mondtam és legszívesebben visszaszívtam volna. -Ahh hagyjuk, ne haragudj, biztos csak üldözési mániám lett hirtelen..

Utálom a nyarat, pontosan, úgy ahogyan a többi évszakot. Na, jó nem. A nyár egészen jónak mondható, főleg azért, mert az emberek a hőségben szeretni kirakni mindenüket, ezzel ugyan megnehezítve az önuralmat, viszont annál jobban el lehet őket csábítani. Apropó csábítás, a lányok többségének, akikkel, tavasszal szórakoztam, bemeséltem, hogy el kellett utaznom a nyárra, de valójában csak egy lépést sem akartam kilépni a forróságba a hűvös légkondicionált, luxuslakásomból. Aztán meg tudjátok milyenek a lányok, ha van egy pasijuk, akkor éjjel nappal legszívesebben vele lógnának. Shipley, minden egyes lépésemet, összevont szemöldökkel figyelte, főleg amikor a lányok jöttek át hozzám, akkor méregetett borúsan. Még akkor sem békélt, meg amikor felhoztam neki is egy csajt, egyszerűen közölte, hogy... pontosan mit is mondott? Ja, igen megvan, hogy egy állat vagyok. Én meg azt válaszoltam, ez igazán kedves, és hogy az ajándékot nem szoktuk visszautasítani, de inkább csak fogta és leültette a csajt, majd elbeszélgetett vele. Nyilván nem ezért hoztam fel, hogy egy teadélutánt tartsanak.  Néha legszívesebben letagadnám, hogy közös őseink vannak. Egyedül csak az édes kis pofikája hasonlít rám, mondjuk, az én félisten arcomnak a közelébe sem érhet. Sajnos már napok óta alig ettem valamit, hiába jártam be a nagyobb városokba angyalok után vadászni sajnos, ők túlságosan elővigyázatosak. Így egy másik kis angyallányt kell keresnem, mondjuk itt ebben a kisvárosban. Hátha ezek óvatlanabbak, mint a nagyobb városbeliek, akik mindenre fel vannak készülve. Szerencsére a nap éppen lemenőbe volt, és narancsos színekbe öltöztette az ég alját. Milyen romantikus... mindjárt sírok. De pont jó este arra, hogy bevessük a Mr. Tökéletes Ryan Osmer stílust, egy óvatlan kis angyalkán. Egy térdig érő farmer gatyában, és egy fehér felsőben hátamat egy fának támasztottam és onnan figyeltem, ahogyan lassan mindenki elindul. Viszont éreztem az angyalok illatát a levegőben, így még nem adtam fel… ugyan már csak most kezdődik a műsor, vagyis kezdődne, ha nem csörrent volna meg a telefonom.
- Shipley… kellemes meglepetés. – szóltam bele ironikusan aztán végighallgattam, ahogyan valamit dumál a rendetlenségről, amit magam után hagytam, de én csak bólogattam és közben szemeztem egy hosszú szőke hajú csajjal, akit szép domborulatokkal áldott meg a sors, de sajnos ember volt. Nekem meg angyalvérre volt szükségem, mivel már vagy egy hónapja nem ittam, egy kortyot sem.  Aztán mikor egyre közelebbről éreztem meg az angyal illatát egyszerűen letettem a telefont.
- Aha, igen, szia. – tettem le a telefont, és nem nagyon tudott érdekelni, mikor még mindig dumált, egyszerűen kinyomtam. Körbenéztem, hogy vajon merre közeledik a kis angyalka és csak azért imádkoztam, hogy en egy hülye férfi legyen. Mert akkor még szobrozhatok itt egy darabig. 

 Egészen elkalandoztak a gondolataim, mikor egy ismerős hang szólított meg. Mikor észrevettem Bonniet elmosolyodtam és kirántottam a fülemből a fülhallgatót.
- Oh, igen nagyon jó szám. – mosolyogtam rá, aztán jól megölelgettem. Az óta a parkos incidens óta, mindenkivel jóba voltam, bár amikor értesültem Cher haláláról kicsit dühös voltam. Nem kicsit, de végül is csak azért mert vámpírok ölték meg. Ezek a vámpírok azt hiszik, nekik mindenhez joguk van. Miért ölnek meg egy védtelen embert? Jó kérdés. Aztán Bonnie rákérdezett mi van a menedékházba én meg a szememet forgattam.
- Perverz alakok mindenütt. Na, jó csak ketten vannak. De elég fárasztóak. – Nevettem el magam aztán az órámra pillantottam.
- És ha minden igaz, most kéne hazaérnem, mert ilyenkor szoktak felkelni. – forgattam meg a szemeim és odébb fésültem egy kósza tincset az arcomból.
- Remélem, még összefutunk. – mosolyogtam rá, aztán elindultam visszafelé. Ez a két őrült még képes lesz utánam jönni, ha nem találnak otthon.

//Irina el//

 A jó idő miatt úgy gondoltam a park felé veszem az irányt. Hullámos hajam, ami újjonnan frufruba volt levágatva néha fellibbent az enyhe szél miatt. Egy farmer short és egy neon színű top virított rajtam.. a fényképezőm mint mindig a kezemben volt, hogy ha esetleg ichletet kapnék akkor kéznél legyen. Közben az elmúlt eseményeket gondolkoztam. Még mindig furcsa volt belegondolnom, hogy nem csak boszi vagyok, hanem angyal is.. érdekes párosítás. Ahogy leültem egy székre Irinát pillantottam meg. -ÚÚ ezt a zenét én is nagyon bírom..- üdvözöltem, miközben a fülhalgatójában lévő rockra figyeltem.. egy kicsit kihallatszódot. -Amúgy szia, rég láttuk egymást... és.. milyen a menedékházban élni?- kérdeztem érdeklődve. Örüóltem, hogy akadt séta közben egy kis társaságom.

 Ismered azt az érzést amikor tavaszi napsugarak simogatják a karod és te arra kelsz, hogy egy horkoló srác fekszik melletted? Pontosan, eddig én sem ismertem. De az elmúlt napokban volt szerencsém megismerni. Mike azt mondta, hogy az ő szobájába kell aludnom, abban az ágyban amiben a többi hatszáz barátnője alszik ameddig, fel nem újitják az én szobám. Nos, ez a felújítás szerintem egész életem végéig el fog tartani. Mivel még egyetlen munkást sem láttam eddig feltételezem, hogy Mike nem igazán mond igazat. Mielőtt bárki valamilyen csúnya dolgot találna ki, az ágy közepére húztam egy védővonalat párnákból. Ha azt át meri nyúlni akkor halál jut rá. Persze általában amint elalszok gondolom kidobálja onnan a párnákat mert reggelente sehol sincsenek. Ma reggel már korán elindultam le a aprkba, gondoltam futok egyet korán reggel, ameddig a falka nyugodtan alszik. Az mp3 a fülemben és valami rock szólt belőle, miközben lábaim tökéletes ritmusban váltakoztak. Igazából szeretek futni olyan felszabadító érzés. Főelg amikor farkas alakban vagyok. Köztudottan a leggyorsabb vagyok a falkában. Szőke hajamat erős copfba fogtam és egy fehér top meg egy fekete pamut sort volt rajtam. Körülbelül negyed óra-húsz perc múlva roskadtam le az egyik padra. A zene a fülemben még mindig dobolt és aztán lassan kifújtam magam.