|
Témaindító hozzászólás
|
2013.11.03. 16:21 - |
Itt él(nek):
Kathrine Pierce
Ryan Daniel Osmer |
[61-42] [41-22] [21-2] [1-1]
 Ekkor hirtelen egy férfi jelent meg Johi mögött és az életével fenyegetett engem hogyha nem mondom el mit keresünk itt megöli a lányt miközben lassan számolt vissza.Higadt arcal bámultam kérdőrevont szemmel a fiúra de azért válaszra méltattam.
-Beakartam jönni-modtam ráérősen-és bejutottam-valahogy sejtettem hogy ez a válasz nem lesz neki elég ezért nagyot sóhajtva folytattam a történetet.
-Egy kávézóban halottam Wonderlandről egy fickótól aki azt állította hogy hasonló lények élnek itt tehát felkutattam a helyet és bejöttem.-ránéztem a puloveremre és lesöpörtem róla egy éppen rászálló pókhálót.-tudod nem a barátnőm és a fenyegetésed is felesleges-tártam szét a karom és ismét éreztem hogy a szemem vérbe fut mikor megint eszembe jut a lányról az erdő és az állatok vérének illata.
-Bár hamár ilyen udvariatlanul üdvözöltél minket megkérdezhetem hogy tudsz-e valamit táplálékul felkínálni nem szívesen kutatnék a hűtődbe a végén még letépnéd a karom-állapítottam meg szarkasztikusan.
-De most komolyan mi bajod haver?-mentem hozzá közelebb és próbáltam oldani a feszültséget hiszen nem akartam azért a lány halálát és a régi időszakomból tudtam a kisebb trükköket. |
Már majdnem este volt, de tökéletesen éreztem magam a fekete bőrkabátomban és az egyszerű farmerben, amit viseltem. Az a rohadék vérfarkas miatt az egész hátamat hegek borították, az arcomról persze azonnal leszedettem az egyik boszorkánnyal, akinek azt hiszem Abigail a neve. Valahonnan ismerősnek tűnt, de végül nem nagyon törődtem ezzel az érzéssel csak örültem hogy visszakaphatom az ördögien jóképű arcomat és biztos voltam benne, hogy ezért még egyszer kiütöm néhány fogát a drága alfának. Éppen hazafelé tartottam egy apró vadászás után, de még nem nagyon mentem a vámpír területeken kívülre. És nem azért mert féltem volna, hogy elkapnak, egyszerűen csak azért, mert jobb abban a hitbe ringatni a dögöket, hogy ők vannak fölényben és hogy eltűntem. Tehát éppen fellépkedtem a kastély ajtaja előtt lévő lépcsőkön mikor megláttam, hogy az ajtó tárva nyitva. Ami kissé meglepett, ezért pár másodperc múlva hála a vámpír képességeimnek már bent is termettem és éreztem hogy valami nincs rendben. Két idegen vámpírka lebzselt a házamban, vagyis inkább a Kathel közös házunkban.
-Hmm… nem tudom eldönteni, hogy melyikkőtöknek tépjem le előbb a fejét. – biccentettem oldalra a fejem, de aztán már ott is termettem a kiscsaj mögött és két kezem között ott tartottam az apró kis arcocskát.
- Három másodperced van, hogy megmagyarázd, különben megtarthatod emlékbe a barátnőd édes kis pofikáját. – fordultam a fiú felé, és azonnal számolni kezdtem ördögi mosoly kíséretében. – 1….2… - álltam meg egy pillanatra csak várva a fiú reakcióját. |
A lány után én is befáradtam és becsuktam magam után az ajtót ami csendesen be is zárult.MInden sötét volt és hatalma lépcsősorok vezettek fel másik szintekre amik elég gyanúsnak tűntek.Nem láttam ott rajtunk kívül senki mást de egy kicsit taszítottam az előttem totyogó lányon enyhén célozva arra hogy nem szeretném az egész napomat itt tölteni.Ismét körbevizslattam a heylet és megpróbáltam valakit lehívni.
-Hahóóóóóóóóóóóóóó-kiáltottam el magam bevisszhangozva az egész épületet....vártam hátha valaki válaszol. |
 Egy kicsit kuncogtam majd besuhantam az ajtón, de pislogtam is utána egy párat. Elég sötét volt bent persze még láttam, de valami borzalom volt a látási lehetőség. AHogy szétnéztem mindent látaam. Hosszú lépcsőket felfelé...ablakokat szépen kidíszítve. Ráadásul még szőnyeg meg minden.
-Ez igen...-motyogtam magamban miközben tyúklépéseket tettem előre. |
Nevetve támaszkodtam az ajtónak.
-Hát persze hogy megpróbáltam kilincsel-horkantam fel kínosan-de azért megpróbálhatom mégegyszer hátha.....-mondtam és miközben megfordultam elhagytam egy kisszitkozódást majd lenyomtam a kilincset...ami nyilván nyitva is volt-talán mégsem próbáltam meg eléggé-valottam be zavartan és ismét a lány felé néztem majd egy könnyed intésel az ajtó felé irányítva megpróbáltam betesékelni-lányoké az elsőbség-néztem a másik vámpírra szigorúan és egy kicsit félre áltam az ajtótól ami mellesleg igen sötét látványt engedett a szemem elé tárulni. |
-Hidd el én is azért jöttem....viszont arról, hogy hogy kéne bejutni arról halvány lila gőzöm sincs...-mondtam elhúzva a számat.
-Bár tudod az ajtónak van kilincse!-mutattam a kilincsre ami Laurent mellett volt.
-Próbáltad már kinyitni?-kérdeztem kikerekedett szemekkel. |
A kopogásom közben meghallottam egy ismerős hangot.Az a fura lány állt mögöttem akit az erdőben ismertem meg.Végig csúsztattama kezem az ajtón feladva a kopogást és vettem egy 180fokos fordulatot a lány felé majd megvillantottam még mindig hegyes tűként éktelenkedő szemfogaimat ami a szomjam miatt nem akartak visszamenni a helyükre.
-Szia-mosolyogtam rá-itt az ideje bemutatkoznom végülis már másodszor találkozunk-és bennem volt az az érzés is hogy nem utoljára-Laurent vagyok és nagyon szeretnék ebbe a kastélyba bejutni...nagyon.....nagyon-ismételtem kicsit mániákusan-nem tudod hogy kéne bejutnom?-kérdeztem megrugva hátulról az ajtót. |
Az erdőből a kastély felé tartottam ami elvileg lakóhely lesz gondolom szinte a vámpírok többjének. Már a közelben jártam az ajtó felé természetesen a naplómat a kezemben tartva. AZ ajtóhoz érve egy ismerős arcot láttam.
-Szia!-köszöntem halvány mosollyal oda a fiúnak. |
Megérkeztem a várva várt kastélyhoz.Kíváncsian mértem fel az új épületet ami mindem tervem szerint szállásomul fog szolgálni az elkövedkező időkben.A gondolataim még mindig a vadászat körül forogtak mert iszonyatosan kínzott az éhség.Már több napja nem szívtam vért az út miatt és nekem a vadászat több is volt mint egy napi étkezés a vadászat a hobbim és nem szívesen hagyok fel vele hosszabb időre.Gyorsan észbe kaptam és visszatereltem a gondolataimat a kastély felé ami még mindig monstrumként magasodott felém.Megigazítottam a fekete pulcsimat és bekopogtattam az ajtón.....majd még egyszer....és még egyszer.....a végén már azon voltam hogy szétrugom.Nem vagyok túl türelmes. |
Jeges rémület lett úrrá rajtam mikor Kathrine megragadta a torkomat. Idegesen meredtem Abigailre, de hát mit vár tőle az ember csak egy ártatlan bárányka. Ha tudná mibe keveredik a következő pár hétben. Mivel láttam, hogy rá nem számíthatok visszapillantottam egyenesen Kathrine fejébe. Hazudnék, ha azt mondanám, nem próbáltam varázslattal lebénítani, de egyszerűen lepattant róla. Tehát igazak a mítoszok. A szavai lassan elértek a tudatomig, de már kezdtem fulladozni mire végre elengedett. Komolyan a legjobb barátja? Ez a kis semmirekellő? Lenyeltem a mondatot, amit legszívesebben rávágtam volna és tisztelettel bólintottam. Ilyet is régen tettem utoljára, talán 8 évesen. Otthagytam a krémszínű bőröndöket, lesimítottam a blúzomat és halvány mosollyal követtem a nőt, de persze mikor elmentem amellett a kis vérszívó mellett metsző pillantást vetettem rá. A kastély gyönyörű volt, pont mint ahogy elképzeltem, bár néhol vérfoltok tarkították a szőnyeget, próbáltam nem tudomást venni róla. Leültem az egyik kanapéra és magam mellé rendeltem a kis segítőmet. Pár pillanatig csak csavargattam a gyűrűmet az ujjamon ami a varázskövemet tartalmazta, majd lassan beszélni kezdtem. Most válogasd meg a szavaidat Mireya.
- Hogy a személyes boszorkányod leszek és együtt rengeteg ember halálát fogjuk okozni. Nagy barátságban leszek a város vámpírjaival. Én pedig amint csak tehettem, eljöttem hozzád magammal hozva a segédemet, hogy együtt szolgáljunk téged. – feleltem kimérve, komoly hangsúlyt felvéve majd folytattam. – Nem tudom, mennyire ismered a kutyákat ebben a városban. De a Bruno nevű a mostohabátyám, és az alfát is ismerem régebbről. Talán ez is a segítségedre lehet. – Azt már nem említettem meg, hogy Mike egyszerűen otthagyott az együtt töltött éjszakánk után. Jó, lehet, hogy nem volt teljesen a tudatánál az események alatt, de ez akkor is felháborító. Helyette eljött ide és most valami hülye szukát akar feleségül venni. Ki lesz az első célpontom? Naná, hogy az a ribanc. |
 Már most hánytam az egész kócerájtól, pedig alig ismertem még Kathrint sem.. Bár amiket hallotam róla tetszett, nem is olyan rosz vámpír létére. Bár a boszikat még a kis vámpírkák sem tudják megfélemlíteni, de Kath más volt. Éreztem rajta, hogy nagyon erős, őt már nehezebb ügy lett volna kicsinálni, mint például Mireyát. Már néha elgondolkodom és hagyom a francba az egész kis cuki szerepemet, és miközben édesen szundikál, kitépem a szívét a lánynak.. vagy valami hasonló. Aranyosan mosolyogtam, félelmet színlelve az arcomra, miközben besétáltunk a kastélyba. Ha láttam volna magamat kívülről jót röhögtem volna az egészen.. -Kicsit khmm.. sötét ez a hely.. félelmetes..- mondtam halkan, inkább csak magamnak. Egy szerepet, ha jól akarjuk alakítani, saját magunkal is elkell hitetni, hogy védtelenek vagyunk.. Az alakításomat igazán élveztem.. ezért már rég járhatott volna egy oscar. |
Szúrósszemekkel figyeltem a lányt,mivel ennél roszabb pillanatba nem is jöhetett volna. És mikor azt mondta,hogy szerető?! Végleg felment a pumpa. Megvártam mig Ryan befejezi és egy csókot is kaptam tőle,mire elmosolyodtam egy pillanatra,de utánna újra felvettem a mérges fejemet. Közelebb léptem hozzá,megragadtam a nyakát és pár centire felemeltem a földtől.
- Ő a barátom, az egyetlen hűséges barátom. - vicsorogtam a lányra. - És ha mégegyszer bántani mered velem gyűlik meg a bajod! - orditottam a lány arcába,majd elengedtem a nyakát és valószinűleg a földre esett. Megfordultam és elindultam befelé,majd intettem a bosziknak és Ryannek,hogy jöjjenek. Egy nappali féleség felé vettük az irányt, ahova már egy plazmatévé is fel volt szerelve,na meg modernebb bútorokkal volt telerakva. Leültem az egyik kanapéra és Mireyára néztem.
- Na és mit mondott még, bővebben Felix? - kérdeztem felvont szemöldökkel. Valahogy be kellett bizonyitania, hogy igazat mond,mivel sosem lehet tudni, ki hazudik és én egyelőre nem tudtam hinni neki, de ez talán azért is lehetett,mert felidegesitett. |
Kathrine ölelő karjaiból szakított ki az a határozott kopogás,ezért nem voltam éppen jó kedvemben. Egyszerűen imádtam azokat a pillanatokat, amikor a nagy kegyetlen Kathrine Pierce meg én csak szórakoztunk. Félúton magamra kapkodtam egy farmert, de felülre már nem volt időm mit felvenni, ezért félmeztelenül nyitottam ajtót. Két meglehetősen megszeppent szőke lány fogadott, és az egyikről már túl sokat hallottam a városban. Vérvörös ajkak bájos arc és mézes-mázos hanglejtés. Abszolút az a típus, aki egy menetre jó de utána elég hamar megunja az ember. Túl gyorsan feleltem, ami által megtapasztalhattam a lány boszorkány erejét. Egy cseppet sem volt túlságosan kellemes. A nyomában sündrögő lányt észre sem vettem ameddig be nem mutatkozott. Sőt még akkor sem néztem rá mikor megszólalt. Végig azzal a szőke démonnal néztem farkasszemet aki egyszerűen egy olyan szót használt rám mint, hogy…
- Szerető? – húztam fel az orrom és kérdőn Kathre néztem. Nem vagyok a szeretője. – Rosszul látod a dolgokat drágám. Mi nem vagyunk szeretők. – tiltakoztam azonnal. Mert a szerető, az egy olyan szó ami határozottan nem akartam a környezetembe tudni. Azt jelenti, hogy szeretnem kéne valakit. De a szeretet gyengít.– Ez kérlek szépen barátság extrákkal. – egyenesedtem fel, és egy apró csókot loptam Kath ajkairól, és közben rámarkoltam a fenekére. Szerető. Na persze. Épp hogy elengedtem a lányt egy cinkos mosolyt villantottam rá. |
Metszőn Abigailre pillantottam mikor helyettem mutatott be engem is. Mintha nem tudnék beszélni, ezért az ő segítségére lennék szorulva. Chh. Még mit nem. Mikor megjelent Kathrine, egy szál köntösbe, lassan összeraktam a képet. Ezek ketten, együtt? A vámpírok hercegnője leállt egy ilyen szemtelen alakkal mint ez itt? Néztem az előttem vigyorgó pasasra, aki minden volt de kedves egy cseppet sem és lassan megértettem.
- Elnézést, hogy ilyen csúnyán bántam a szeretőddel. De Mireya vagyok. Azt hiszem, számít valamit, ha egy Felix nevű ember azt mondta, hogy együtt rengeteg ember halálát fogjuk okozni, ugye? – néztem rá miközben halvány mosoly játszott vérvörös ajkaimon. Oh, milyen régen vártam már ezt a pillanatot. Az összes természetfeletti lény már pelenkás kora óta ismeri Kathrine nevét. A nagy ősi vámpír, akin nem fog a boszorkányok varázslata. Minden hozzám hasonlónak nagy álma volt egyszer találkozni vele és most végre itt álltam szemtől szembe. Mondjuk, ha ez a kis mitugrász Abigail meg ez a bunkó férfi nem lenne itt talán némivel derűsebb lenne a hangulatom. |
Utáltam Mireya hangnemét, amit velem engedett meg.. Nevetséges volt halgatnom őt, ahogy megtanítja nekem a varázslás fortéjait, miközben egyértelműen neki kéne tőlem pár órát vennie... Persze én az ártatlan kezdő boszika szerepét játszottam, de belül már alig bírtam ki, hogy elne röhögjem magam, vagy épp felne robbanjak. Néha már egészen aranyos volt, ahogy parancsolgatott nekem és elhitte, hogy felettem áll.. ahh ha tudná! Jól megfolytanám egy kis mágiával, hogy lehervadjon a beképzelt vigyora az ocsmáy kis képéről. Amikor kiszálltunk a kocsiból végig mértem a házat.. végre újra láthatom Ryant. Ő az egyetlen ami még éltetett, a hosszú és gyötrelmes életemben. -Hát pesze.. máris hozom drága Mireyám..- mondtam egérke hangon, ahogy szoktam, maga voltam az ártatlanság. ~Ha felemelnéd a seggedet egyszer..~ gondoltam magamban és legszívesebben már rég kővé dermesztettem volna, miközben éppen a 'kérlek' szócskát nyögi ki. Amikor megpillantottam a fiút hevesen kezdett verni a szívem és újra megütött az az érzés, ami pár évtizede a suliban szokott.. Olyan régen volt, de az egyetlen szép emlék, a gimis korszakom volt egész életemben. Persze a szerelmes pillantásomból mit sem vehettek észre, hisz a színészkedés mestere vagyok.. csak üres tekintettel bámultam magam elé. -Khmm.. én Abigail vagyok, Mireya tanonca..- mondtam félénken és kedvesen. Reméltem hogy rémleni fogok Ryannek ,hogy ki is lennék.. Mert nekem ő sokat jelent. Az egyetlen jó dolgot az életemben. Amikor feltűnt athrin kedves vigyorral méltattam őt is, bár az egész kis kócerájt jól elkívántam a pokolba. -Ő itt Mireya én pedig a kis tanonca Abigail vagyok..- mosolyogtam még mindig. |
Dél körül lehetett,mi Ryannel mégis az ágyban hancúroztunk. Épphogy befejeztük a dolgot valaki kopogtatott. Ryan-t küldtem ki,mivel neki csak egy alsógatyát kellett felkapnia magára, nekem meg egy csomó cuccot. Mig ő kiment ajtót nyitni én hallgatóztam és felvettem magamra a vörös hálóingemet és az éjfekete köntösömet. Belebújtam a tanga papucsomba is és kisiettem. Felvont szemöldökkel, kicsit meglepődve léptem be az előcsarnokba. Ryan a földön. Boszorkány illat. Hmm...Tetszetős...Gyorsan lépkedtem előre, és mikor Ryan mellé értem kicsit odébblöktem őt a csipőmmel,majd a kérdőn ránéztem.
- Ki ez? - újra felvontam szemöldököm és egy pillanatra a szöszire néztem,majd újra visszapillantottam Ryanre. |
Alig ha két hete, hogy a városba költöztem és máris imádtam az egészet. Volt egy bizonyos, izgalomtól fűtött és szorongó hangulata az egész területnek tele mágiával és természetfeletti lényekkel. Hála tehetséges nyomozói képességeimnek, elég hamar összeállt a fejemben a kép ki-ki ellen és ki kivel szövetkezik. Az egész talán olyan volt mintha egy drámába csöppentem volna. A legjobb viszont az volt, hogy tudtam, szinte a legjobbak között állhatok. Ugyan kinek lenne esélye ellenem és Kathrine ellen? A többiek valójában csak kiegészítők voltak, de tudtam, hogy mi ketten fogjuk végigvinni ezt az egészet. Vérvörösre rúzsozott ajkaim és ugyanolyan árnyalatra festett körmeim, tökéletesen harmonizáltak az mélyzöld blúzzal amit magába viseltem tavasz lévén.
- Abigail. – fordultam vissza, ahogyan kiszálltam a fekete sportautóból és odadobtam neki a kulcsot.
- Hozd a bőröndöket. – böktem neki oda és már lazán átvetettem a vállam felett a mézszőke hajam, mikor aztán megszólalt bennem egy kis csengőcske. – Kérlek. – szúrtam oda kelletlenül, és pár pillanat múlva már három erőteljes kopogtatást hallattam a széles tölgyfaajtón. Abigail a kis segédem - másnéven szolgám- túl jó segítség volt ahhoz, hogy elveszítsem. Izgatottan vártam, hogy valaki ajtót nyisson. De az a valaki nem éppen az volt, akire számítottam. Egy félmeztelen rendkívül helyes vámpírfiú nézett vissza rám. Gyors névpörgetés után ráeresztettem bájos mosolyom.
- Ryan ugye? Sokat hallottam már rólad. – vettem elő, kedves énemet, de a fiú legnagyobb megdöbbenésemre elröhögte magát.
- Ugyan már. Hallottam róla mekkora hülye picsa vagy nem kell megjátszani a csábító hülye picsát. – nevetett rám, olyan szép mosollyal, hogy legszívesebben így első ránézésre megöltem volna. Ha megölni nem is de legalább egy kis kóstolót adhatok neki. Tipikus varázslat amivel a boszorkányok megfékezhetik a vámpírok túlságosan okoskodó stílusát. Lassan szétrobbantani az agyát. A fiú egy pillanat alatt előre bukott az éles agyába hatoló fájdalomtól.
- Ryan cica, ne felejtsd el, hogy kivel beszélsz. – túrtam bele a tincseibe, ahogyan konkrétan majdnem letérdelt előttem. Hirtelen lépteket hallottam, ezért felengedtem a fiút aki mintha az előbb nem is pokoli kínokat élt volna át, gúnyos mosolyra húzta ajkait.
- Nem rossz, de ha csak ennyit tudsz azt hiszem vissza is fordulhatsz. – komolyan, mit képzel egy ilyen kis mitugrász? Felix kevésbé volt idegesítő mint ez itt.
- Szerencse, hogy nem is hozzád jöttem. Hol van Kathrine? – néztem be a válla mögött az épület belső rejtekeibe is, mivel jelenleg az előcsarnokba álldogáltunk még mindig. |
Már éppen kiléptem volna az ajtón mikor megéreztem a nyakam körül a kezeit. Nagy valószínűséggel az aprócska lány lábujjhegre állhatott, hogy felérjen és muszáj volt elvigyorodnom, egy pillanatra mikor elváltak egymástól ajkaink. Hát persze, hogy nem tud ellenállni. Mikor lelökött az ágyra, perverzen rámosolyogtam és hagytam hadd folytassuk szépen amit elkezdtünk. Beletúrtam a hajába, és szenvedélyesen csókoltam. Egy vámpírral, sokkal jobb volt mint a kis angyalokkal vagy emberekkel. Lehet bármilyen vad, nem kell félned, hogy eltöröd a csontjait, vagy ha el is töröd, úgyis alig érzi meg. A kérdésére picit oldalra billentettem a fejem.
- Miért? Őt is bele akarod venni a mókába? – kérdeztem tőle szemtelenül és újra magamhoz húztam, és szájon csókoltam. |
- De. - nevettem fel,majd egy újabb csókot nyomtam a nyakára, majd egy kicsit bele is haraptam, aztán hirtelen alul találtam magam. Mélyen a fiú szemeibe néztem,majd mikor lesmárolt lehunytam szemeimet és élveztem a pillanatot. Kissé megszeppentem,mikor tudatosult bennem, hogy itt akar hagyni, ezért gyorsan felálltam, megigazitottam rövidke,vérvörös hálóingemet és bordó hajamat. Villámgyorsan a fiú mellett termettem, megragadtam karját, magamhoz rántottam majd kezeimet átkulcsoltam a nyakán és hevesen csókolni kezdtem őt. Tüzesen smárolva az ágy felé vettük az irányt és mikor már csak pár lépés volt az ágy és közöttünk egy határozott mozdulattal belöktem Ryant az ágyba,majd rámásztam és újra csókolni kezdtem. Imádom az ilyen bulikat, mikor Ryan és én huncutkodunk.
- Szerinted Nate itthon lehet? - kérdeztem két csók között. |
[61-42] [41-22] [21-2] [1-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
