|
Témaindító hozzászólás
|
2013.11.21. 16:25 - |
Csodás hely, tavasszal itt minden virágba borul. |
[99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
- Kocsma. A kávéhóban nagyobb eséllyel alszok el és gondolom nem akarod, hogy miközben hozzám beszélsz én elaludjak. - mondta és közben elindultam a kocsma felé. Nem mondanám a törzshelyemnek, hiszen talán ez az egyetlen hely ahol nem tudok elaludni, de sokszor megfordulok ott is. A távolban már hallani lehetett, hogy nem csak eső, de néhány villám is jön a kíséretében. Reméltem azért, hogy nem fog a nap végéig tartani. |
- Kávézó? Kocsma? - kérdeztem a srácra nézve és a kabátzsebeimbe csúsztattam kezeimet. Vártam a srác válaszát, közben újra körbenéztem, most még kevesebb ember volt. Madár viszont annál több. Az összes lejebb szállt, ebből azonnal tudtam, hogy valóban esni fog. |
Még nem nagyon hallottam ezt a történetet Carter-től. Nekem is volt pár jó csajozós sztorim, de ilyen még nem.
- Nem tudom. Hol nem ázunk el? - kérdeztem. Valójában nekem teljesen tökmindegy volt, hogy hova megyünk, amíg nem kell vizes ruhákban járkálnom. A kérdés után felálltam a padról, indulásra készen. Egy aprót nyújtozkodtam, hiszen úgy egy fél órája még biztos aludtam. Majd a kérdésemre választ várva néztem Carter-re. |
Vállat vontam a srác válaszára,majd még párat szivtam a cigarettába aztán ledobtam a földre és párszor rátapostam, aztán bedobtam a kukába.
- Egyszer lefeküdtem a régi kémia tanárnővel, kábé 5 évvel öregebb tőlem mégis sikerült megdöntenem. Valami Dorothy volt asszem. - meséltem kissé elgondolkodva,majd felálltam.
- Hova megyünk? Nem lenne jó itt elázni. - mondtam mosolyogva. |
- Csak hogy azt higgyék felsőbbrendűek. - mondtam. Jól tudtam, hogy a tanárok mindig kihasználják, hogy nekik fontosabb a szavuk,de én ezt egyáltalán nem így gondoltam és szerintem nem vagyok ezzel egyedül. Szerintem mindignki egyenrangú és ez a tanár-diák dologra is igaz volt számomra. Ahogy hallottam Carter is észrevette az esőt jósoló felhőket.
- Igen. Ha engem kérdezel esni fog. - mondta Ethan és megint egy pillantást vetett a szürkébb felhőkre. |
Amikor azt mondta a srác,hogy nem kér a cigarettából visszacsúsztattam a zsebembe az öngyújtóval együtt és a számban lévő szálat szivni kezdtem.
- Egyébként nem értem, hogy minek az a tetves iskola, de a büntetéseket még annyira sem értem. - mondtam két szivás közben,majd én is az égre pillantottam.
- Elég csúnyák a felhők. - jelentettem ki. |
- Lehetséges. - mondta és halkan elnevettem magam a hallottakon. Valahogy sejtettem, hogy megint ilyesmivel lesz kapcsolatos., bár ez nem egy új informácai számomra Carter-ről. Kinyitott egy cigis dobozt és megkínált.
- Most nem. - mondtam, majd újra hátrafektettem fejemet a támlán. Bevalolm, néha kicsit aggódom Carter-ért, amiért ennyit füzeik, de ezt soha nem mondtam. Az ő élete, végül is nincs beleszólásom. Újra felnéztem az égre. A távolban néhány sötétebb felhőt vettem észre.
~ Esni fog. ~ gondoltam magamban. |
~ Itt volt egéssz nap? Akkor ki volt az aki mögöttem ült? Már megint be voltam szivva?! ~ gondolkodtam el egy pillanatra, majd kiegyenesedve néztem Ethanra.
- Megkináltam a tanárt pálinkával. - nevettem fel, majd körbenéztem. Sehol senki, üres a hely. Kivettem a zsebemből egy csomag egyszerű, fű nélküli cigit és kibontottam. A rajta lévő zakcsót bebasztam a kukába és másik zsebemből elővettem az öngyújtómat. Számba helyeztem egy szálat,majd meggyújtottam. A cigis dobozt Ethan felé nyújtottam és felvontam szemöldökömet.
- Kérsz? - kérdeztem. |
Kicsit megdörzsöltem szememet, mitha most ébredztem volna fel.
- Egész nap itt ültem. - válaszoltam egyszerűen és Carter gyűjűére néztem. Nem mondanám, hogy olyan nagyon érdekel az iskola. Ha majd kell valami munkát biztos találok, majd. Nem kell azért halálra dolgoztatnom magamat és puncsolnom a tanároknak.
- Miért voltál büntetésben? - kérdeztem, bár úgy éreztem, ez egy felesleges kérdés. Leginkább mindig ugyanaz a válasz, de jobb kérdés nem jött most belőlem. |
- Csaknem megzavartalak? Mert ha igen akkor sem megyek el. - köcsögösködtem egy kicsit, persze ezt csak egy amolyan heccelésnek szántam.
- Unatkoztam, most szabadultam a suliból, büntetésben voltam. - nevettem fel kissé hangosan,majd az ujjamon lévő gyűrűt kezdtem el birizgálni.
- Te mikor léptél le a suliból? Egéssz nap nem láttalak, még órákon sem, mert mögöttem ültél. - mondtam felvont szemöldökkel a fiúra pillantva. |
Egyre nagyobb csönd volt körülöttem, vagy legalábbis én így éreztem. Már éppen elkapott volna az álom, mikor egy ismerős hang csapta meg a fülemet. Lassan kinyitottam szemeimet és oldalra pillantottam. Most már teljesen biztos voltam kihez kapcsolódik ez a hang. Elég nehéz lett volna nem felismerni a legjobb és egyben majdnem egyetlen haveromat. Visszanéztem az égre és úgy válaszoltam.
- Hello. Csak akartam. Hogy-hogy itt vagy? - kérdeztem és utolsó szavamnál Carter-re néztem. Valójában nem nagyon szoktam Carter-t parkokban járkálni. |
Zsebredugott kézzel, furcsa mód füves cigi nélkül sétálgattam a parkban. Reméltem, hogy valamelyik haveromra rábukkanok vagy valami jó csajra akivel szórakozhatok. Nem is kellett sokat keresnem, hamar megpillantottam a kék hajú Ethan nevű haveromat. Széles vigyorral a pofámon odasiettem hozzá,majd egy nagy lendülettel leültem mellé a padra.
- Cső. Mi van,már megint aludni akarsz? - nevettem fel halkan a srácra nézve, majd én is nekitámaszkodtam a pad támlájának. |
A park egyik padán ültem. Kicsit körülnéztem a zöldellő parkban, majd fejemet hátrahajtottam a pad támlájához és a kék eget kedztem bámulni. Néhány galamb repült el az égen. Szerettem itt lenni, főleg ilyenkor, mikor nincs nagyon meleg és hideg sem. Lassan becsuktam a szememet. Nem egyszer fordult már elő, hogy elaludtam a parkban. Ennek leginkább az a velem született adottságsom oka, hiszen én szinte bárhol és bármilyen körülmények között el tudok aludni. Nem tudom, hogy ez jó szokás-e, de nekem mindenképpen tetszik. |
Nathaniel Ryan Osmer
Kissé unott tekintettel meredtem magam elé, de mikor Rachel a rózsát odaadta Lilith-nek felkaptam a fejem,hogy már csak lássam a reagálását. Mikor Ryan a fülembe súgta, hogy sosem tanulok kissé dühös szemekkel néztem rá és oldalba vágtam a könyökömmel. Majd Ryan bácsikám átkarolt a nyakamnál és elindultunk be,az erdőbe, de előtte még elköszöntem Racheltől. Aztán ahogy az erdő felé lépkedtünk egy pillanatra hátrapillantottam és láttam,ahogy Lilly eldobja a rózsát. Már tényleg nem szeret. Futott át az agyamon. |
Dühösen elmosolyodtam Ryan szavain, majd ismét Nate-re figyeltem. Dühösen, villgó szemmel.
-Ki törte el ki karját? -intéztem a kérdést a testvérpárnak. Aztán odébbfújtam a fufrum és felsóhajtottam. -Mindegy. -ráztam a fejem. -Örülök, hogy jóban vagytok. -hátráltam én is egy lépést míg ismét Rachel mellett nem álltam. Csak ekkor vettem észre a kis virágot amit a kezében nyújtott felém. Gyanakodva még is döbbenten néztem fel ismét a vöröskére. -Vágom. -motyogtam majd elvettem a virágot. -Nos... kösz! -biccentettem majd megfordultam és az ellenkező irányba kezdtem el baktatni. Zsebrevágtam a kezem és ráérősen sétálltam. Reménykedtem benne, hogy a barátnőm utánam jön, de azt sem zártam ki, hogy itt marad. A rózsa böködte a tenyerem. Még láthatak mindannyian amikor kirántottam a zsebemből és mérgesen a földhöz vágtam. Közben megsem álltam. Gyorsan visszacsúsztattam a kezem a zsebembe és a menedék irányába indultam. |
 Kezdett már idegesíteni a kiscsaj, de eddig nyugodtan hallgattam a kis dumáját. Ha nem vigyáz nagyon pórul járhat szegényke, szerencséje, hogy jó kedvem van. Aztán kijelentette, hogy ő is tudja, hogy jobb neki Nathaniel nélkül én pedig egy győzelmes mosolyt ejtettem meg. Nem pont erre ment ki a játékom egy hónappal ezelőtt? Dehogynem.
- Pont ezt akartam hallani, drágám. Látod, mi jól megértenénk egymást. – léptem oda hozzá egy barátias ölelésre és kétszer is átfutott az agyamon, hogy eltörjem-e néhány bordáját de végül úgy döntöttem egyenlőre hagyom. A végén még talán jól ki is jöhetünk egymással, na nem ez nem valószínű.
- Azt hiszem mi már végeztünk is itt Nathaniel. – jelentettem ki és mikor elővették a rózsát, megforgattam a szemeim és a fiúra meredtem. – Te sosem tanulsz. – tettem hozzá halkan hogy a lányok ne halhassák. Átvetettem a vállam az unokaöcsém vállán és lazán elindultam vele a park ellenkező irányába. |
 Ryan még mindig az a bunkó és beképzelt pasi volt aki régebben, kár, hogy a helyes kis arca elfeledte velem a valódi énjét, de most már nem tud levenni a lábamról. -Üdv Ryan.. jó újra látni..- erőltettem meg magam, egy kedves üdvözlés ereéig, de hát látszott, hogy nem teljesen így gondolom. a többi megjegyzését csak próbáltam figyelmen kívül hagyni, nem akartam feleselgetni neki, csak felhúzom magam rajta. Lillyvel nem teljesen értettem egyett, nem akartam távol maradni a bátyjámtól, sőt inkább újból visszakartam zökkenni a normális kerékvágásba. -Nem Lilly.. nem kell távol tartania magát tőlem.. ha kicsit más is lett, még mindig a bátyjám.- ellenkeztem vele, és reméltem, hogy ezúttal nem fog bunkó beszólogatásokat tenni felém Nate. Kicsit furáltam, hogy a nagy szerelmükből semmi sem maradt, elég hamar túltették magukat egymáson, pedig olyan aranyosak voltak. -Most akartam odaadni neki.. elhoztam a rózsádat..- egy halvány mosoly jelent meg az arcomon ,azzal odaadtam a már kicsit rosz állapotban lévő, félig meddig elhervadt virágot a lánynak. -Ezt még tegnap küldte neked Nate, Lilly..- reméltem, hogy legalább most egy kicsit meghatódik vagy valami.. Nem lehet, hogy szétszakadjunk ilyen gyorsan! |
Nathaniel Ryan Osmer
Zsebredugott kézzel áldogáltam és Lillyt méregettem. Pár másodperccel az én érkezésem után megérkezett Rachel is.Még szélesebb lett az a gunyoros vigyorom.
- Valahogy mindig összetalálkozom veled, hugicám... - jelentettem ki az előbb emlitett személyre nézve. Majd Lilly is hozzám intézett pár mondatot és kezdett felmenni a pumpám, hisz ki ő,hogy eltilthat a hugomtól?! Közelebb léptem a lányhoz, csupán fél méter lehetett közöttünk.
- Te nem tilthatsz el a hugomtól,világos?! Te meg... Már nem érdekelsz, idióta ember... - néztem rá fintorogva és már nem is fájt ezt kimondanom. Nem,mert már Rachelen kivül senkit nem szerettem...
- De remélem megkaptad a rózsát amit tegnap küldtem neked. - vigyorogtam újra, majd lassan visszasétáltam Ryan mellé és újra a zsebeimbe csúsztattam hatalmas tenyereimet. |
Meglepetten fordultam Nate felé Rachel irányába. Aztán halványan elmosolyodtam és figyeltem amint a lány odaáll mellém.
-Szia Kislány! -köszöntem kedvesen majd elbillentett fejjel az imént érkező fiúra néztem. -Nate. -biccentettem közömbösen. -Épp divattanácsot kapok. -húztam el a szám amikor belevágtam Ryan mondókája közepébe. -És most áttérünk a lelkemre. -forgattam a szemeim fáradtan -Figyeljetek! Megoldom. Nem kell bizonygatni, hogy így jó nekem. Rájöttem magamtól is. -mosolyogtam kissé megvetően de azért kedvesen. ~És majd szólok ha kíváncsi vagyok a véleményere...~ tettem hozzá magamban. Aztán összezárt szájjal rávillogtam a szemeimmel Nate-re.
-Ami pedig téged illet... Ajánlom, hogy tartsd magad távo tőlem és a húgodtól. Remélem megértettük egymást és nem kell a közeljövőben egyikünknek sem mérgesnek lennie. Jó? -mosolyogtam kedvesen az utolsó kérdésnél. Semmi kedvem nem volt veszekedni. Vagy egyáltalán találkozni a fiúval. |
Már éppen válaszolni akartam a kiscsajnak mikor megjelent Nathaniel… aztán meg Rachel. Nathaniel kérdésére egy ördögi mosollyal ráztam meg a fejem, eszembe nem volt megkóstolni a kislányt. Najó, maximum egyszer megfordult a fejemben. Vagy kétszer. De mondjuk ha eltörnénk a kezét, nem forrna be olyan gyorsan mint Rachelnek. Jó ideig gipszben kéne rohangálnia és ez talán emlékeztetné, hogy ő csak egy átlagos, törékeny virágszál.
- Rachel. Jó újra látni. Már nem is köszöntöd a drága jó nagybácsikádat? – kérdeztem ártatlanul tőle és egy édes mosolyt villantottam rá. – Éppen arról beszélgettünk, hogy milyen jó, hogy ti hárman mindig ott vagytok egymásnak. Ja huppsz. Csak voltatok. – játszottam meg mintha tényleg elfelejtettem volna. Aztán összefontam magam előtt a karom és úgy folytattam.
- Tudod drága Lilly, igazából egy köszönöm járna nekem. Nem akartam, hogy úgy zárd le ezt a kapcsolatot majd egyszer, ahogyan sokan mások akik egy vámpírral kezdenek járni. Fej nélkül. – végül is a valóság tényleg ez volt. Meg az, hogy nem akartam az unokaöcsémet úgy szenvedni látni mint ahogyan én szenvedtem egyszer. Megpróbáltam a normális életmódot, próbáltam állatokat ölni és ennek mi lett az eredménye? Megölték az egyetlen személyt aki fontos volt nekem és nem tehettem semmit, mert erőtlen voltam. Na, még mi lenne, ha Nathaniel saját kezűleg ölte volna meg a barátnőjét? |
[99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
