|
Témaindító hozzászólás
|
2013.11.21. 16:25 - |
Csodás hely, tavasszal itt minden virágba borul. |
[99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
 A tegnapi dolog eléggé megviselt, egész este Brunonak és Bellának pityeregtem, akik próbálták elfeledni velem az egészet. Még habos kakaót is csináltak nekem, és ahelyett, hogy ünnepelték volna a kibékülésüket és ,hogy végre összejöttek engem ápolgattak. Ezért mégjobban bűntudatom lett, hisz én is nagyon örültem, hogy végre megtudták beszélni az egészet, de az, hogy ott voltak velem nagyon jól esett. Késő este Anyu és Apu is csatlakoztak, így egészen családias lett a dolog.. de nagyon hiányzott egy valaki. Nate. Mindenki nagyon kiakadt, hogy átpártolt Ryanékhez, főleg a szüleim.. Így próbáltam megvédeni őt.. Reggel kisírt szemekkel és kócos hajjal keltem, alig tudtam magamat rendbe hozni, de tudtam, hogy azonnakl találkoznom kell Lillyvel. A legjobb barátnőmnek is elakartam újságolni mindent, így miután küldtem neki egy smst elindultam a parkba, hogy ott találkozhassunk. Egy rózsaszín sál és egy fehér kabát volt rajtam, egészen ártatlanul festhettem. amikor megérkeztem viszont egy nem várt látvány fogadott.. A bátyjám és az egykori nagy szerelmem. Átöleltem Lillyt -Ti.. meg.. mit kerestek itt? Nem írtad hogy ők is itt vannak-csodálkoztam, de nagyon jó volt újra látni a bátyókámat. |
Nathaniel Ryan Osmer
Bevetettem nagybátyjámtól tanult trükkjeimet, elcsábitottam egy szöszit és kiittam testéből a vért az utolsó cseppig. Könyörtelen gyilkos lettem és leszek amig csak élek. A park melletti erdőcskében sétálgattam, mikor megéreztem Lilly illatát és Ryan-ét. Azonnal a szag irányába kezdtem el futni és kb.2 méterre tőlük álltam meg. Hangosan köszöntem nekik és mikor már Lilly is rámnézett letöröltem a maradék vért a számról.
- Sziasztok! Hát ti mit csináltok itt? - néztem rájuk értetlenül és megigazitottam a ruháimat, amit a szőkeség jól összegyűrt rajtam. Közelebb léptem hozzájuk és Ryan mellé léptem és a fülébe súgva megkérdeztem tőle, úgy hogy Lilly ne hallja.
- Mi lesz? Megkóstoljuk? Éhes vagyok.. - kérdeztem ridegen. Az éhségemnek már semmi sem szabhatott határt. Ez lesz Lilly veszte, ez,hogy egy törékeny kis ember. Lilly felé fordultam és hallgattam, de a lányra közben vigyorogva néztem. |
Megrántottam a vállam. Gőzöm sem volt, hogy most ennek mi értelme volt, de azt láttam a srácon, hogy élvezte. Belementem és eljátszottam a szenvedő áldozatot. Meglehetősen pocsékul.
-Jaj szegény szívem! Most komoly egy tizenhatéveshez hasonlítod a tudásod? -kérdeztem gúnnyal a hangomban. -Ami pedig a külsőm illeti. A hajam mindig is barna volt és csak a nap miatt tűntem szőkének és ezeket a ruhákat még annó kaptam amikor Angliában éltem. Bocs! -rántottam meg a vállam szánakozva. -Oh és nem említettem, hogy kíváncsi vagyok a divattippeidre. -mosolyogtam gonoszan. |
 Igazából szórakoztató lány, ezt mindig is tudtam. A csípős stílusa és a határozott megjegyzései legalább egy pillanatra elfeledtették velem, hogy ő csak egy erőtlen, gyenge ember, semmi több.
- Közöd? Hmm, semmi. Őszintén szólva csak jól az orrod alá akartam dörgölni. – jelentettem ki egyenesen a szemébe nézve megvonva a vállam. Aztán megjelent az arcomon az a mosoly, amit a környezetemben olyan jól ismernek az emberek. A gúnyos fajtából való.
- Okos lány vagy te, tudod. De az a szomorú hírem van, hogy nem olyan okos, mint én. – ráztam meg a fejem mintha tényleg szomorú lennék. Színészkedésben mindig is jó voltam, imádtam eljátszani, utánozni az embereket, akár csak mint kiskorában Nate is.
-Azt ajánlom, hogy ne sajnáltasd magad. Hirtelen megváltozol egyről a kettőre? Ez valami vicc? Senki sem fogja elhinni, hogy olyan könnyen váltod le idebent a dolgokat - böktem a mellkasára-, mint a ruhadarabjaidat. – jelentettem ki hideg hangon és aztán újra végignéztem rajta.
-Ráadásul nem is áll jól. – húztam el a számat. Noha ez nem volt teljesen igaz. jól állt a kicsit vadabb külső a lánynak. Olyasvalaki lett aki felkelti az emberek érdeklődését. |
Nem lepődtem meg tulzottan Ryan hírtelen előlépésétől. Annál inkább a hangjától. Mélyebbnek képzeltem el. Gyorsan elhesegettem a gondolatokat s megtorpantam amikor elém állt. Csípőre tett kézzel válaszoltam.
-Igen Lilly. Te pedig biztos Ryan vagy. Örültem a találkozásnak.-biccentettem majd már kerültem is volna ki ha nem állja utamat. Fáradt sóhajjal néztem fel rá és vártam a sértegetést. Már kaptam belőle eleget a suliba. A gyomrom hozászokott. Amikor megjegyezte, hogy jó az illatom szemforgatva meredtem rá. ~Vérszívók...~ Szemernyi érzelem nélkül válaszoltam. Amíg lehetett erős maradtam. Utána jöhetett a B terv.
-Jah igen az a cukorpofa unokaöcséd. Kösz jól meg vagyok. -mosolyogtam halványan majd ismét bicentettem. -Értem. És ehhez nekem mi közöm? -vontam fel a szemöldököm érdektelenül az utolsó megjegyzésére. |
Zsebre dugtam a kezeim és céltudatosan sétáltam be a parkba, egyenesen a lány után akit úgy öt perce kezdtem követni. A tökéletes ragadozó érzékszerveimnek köszönhetően csak beindítottam a kocsit és már meg is volt a lányka, aki egyébként eléggé megváltozott amióta utoljára láttam. Végül úgy döntöttem itt az ideje előlépni, köszönhetően a vámpír sebességemnek egyből ott termettem mellette és felvettem a lépéseinek ritmusát.
- Hello drágám. Lilly, ugye?- kérdeztem ördögi mosollyal az arcomon és mélyen beszívtam a kora tavaszi levegőbe vegyült illatát. – Hmm. Nem rossz. – jelentettem ki, és biztos voltam benne, hogy érti, mire célzok. Végül lazán besétáltam elé és megtorpantam, hogyha eddig nem állt meg most maradásra bírjam. Most, hogy így közelebbről megfigyeltem láttam, hogy tényleg megváltozott. Már nem sugárzott olyan gyomorforgatóan a boldogságtól.
- Ajj-ajj. Csak nem összetörték a csöpp szívedet, édesem? Ki volt ez a szemét? Csak nem az unokaöcsém? –kérdeztem és az utolsó mondatomnál elejtettem, egy gunyoros mosolyt. Egyszerűen látni akartam, hogy Nathaniel alapos munkát végzett mikor szakított a lánnyal. Látni akartam, hogy még visszafogadná-e, ha arról lenne szó. – Sajnos ő ma nem tudott eljönni, éppen fontos programja akadt egy dögös szőkével. – Újra és újra belerúgni az emberekbe még ebben is jó voltam. |
A célom telljes hiányában sétáltam a parkba. Laza, fekete bőrkabátom cipzárját az orromig felhúztam. Hajamat egyszerűen és kócosan kiengedtem, hogy a szél szórakozhasson vele. Szürke szemhélyfestékem ment a fakó farmeromhoz. Fáradt voltam és kótyagos, még is kijöttem sétálni. Acélbetétes bakancsommal tapostam az alám kerülő leveleket ami vadúl sikoltozva törtek darabjaikra. Szívesen eltapostam volna mindent ami él és mozog, de nem tehettem egyszerű ember ként. Egyedül nem. |
 -O-Oké...-mondtam majd követtem Miket és közben járt a fejem jobbra-balra. Egyszer valami kisebb zajt hallottam rögtön meg is álltam egy pillanatra, de rögtön mentem tovább csöndben és próbáltam nem ijedezni mint egy kisbárány. Mondjuk valami hasonló lehetek csak az idióta fajtából. |
- Ugyan már, rengetegen vagyunk, fiatalabbak,öregebbek, veled egykorúak. Meg hát hozzám képest sem vagy túl fiatal, jól kijönnél mindenkivel. - kacsintottam a kiscsajra,majd méllyen a levegőbe szagoltam. Egy vámpir szagára lettem figyelmes. A szag irányába pillantottam és megláttam egy vámpirt. Felix volt az. Amint megláttam olyan gyorsan el is tűnt és fellélegeztem. Visszapllantottam a szőkeségre itt, előttem és átkaroltam a derekát egy pillanatra, majd fél kézzel felemelve megforditottam őt.
- És most irány a menedékház. - mondtam a lánynak,majd elengedtem a derekát és elindultam előre. |
-Hát...nem tudom. Senki nyakán nem szeretnék lenni. Mindig önálló voltam persze csak úgy, hogy nevelő szüleim is velem voltak...nem tudom. Biztos nem lennék a nyakatokon?-kérdeztem mert sosem szerettem senki nyakán lenni. Kis taknyos vagyok aki mindenbe beleüti az orrát. Nem értem, hogy a nevelő szüleim miért nem szabadultak meg tőlem mint az igazi szüleim? Még ők mondták, hogy ne üssem bele mindenbe az orrom mikor én csak segíteni akartam. Na, de mindenki máshogy gondol mindent. Valaki szerint segítség valaki szerint zavaró. Én már nem értek semmit, innen is látszik, hogy eléggé idiótó vagyok. |
- Értem.- mondtam kissé bűnbánó hangon,majd újra mosolyogva szólaltam meg.
- De akkor szülői felügyeletre szorulsz és a beiratkozáshoz is kell szülői aláirás. - mondtam.
- Nincs kedved a menedékházba költözni? Egy csomóan lakunk ott. Rina, David, Bruno, Marie, Rose és egy csomóan még. - mosolyogtam a lányra biztató pillantással néztem rá. |
-A szüleimet nem ismertem...még nem iratkoztam be, mert nemrég vagyok itt...-mondtam mosolyogva. Holnap tudok csak elmenni. Mióta itt vagyok nem sok időm jutott valamire is, de muszály volt kijönnöm, mert a végén kifutottam volna a világból. |
- Szóval tizenhat. És hol a szüleid? Beiratkoztál már az iskolába? - kérdezgettem a lányt, mitha már évek óta ismerném. Igazából mióta összejöttem Rinával eléggé apáskodó lettem, de egyszer mindenkinek fel kell nőnie,nem?!
- Én huszonkettő vagyok. - mondtam mosolyogva. |
-16-mondtam majd elnevettem magamat. Mike csak nézett rám, hogy mi a bajom én meg csak legyintettem, hogy semmi. Nem érdekes volt csak annyi, hogy hülye vagyok, de nagyon. Úgy látszik én ilyen idióta angyalja vagyok. Ahogy bátyjám mondta volna idiótó.
-És te?-kérdeztem még mindig nevetve. Télleg hülye vagyok, de nagyon. Ilyen idiótán gondolkozni mint én szoktam szerintem a világon senki nem szokott. |
Hallgattam a lány szavait, végig mosolyogva.
- Én is ugyanezért. Mondcsak,hány éves vagy? - kérztem még mindig széles vigyorral az arcomon. Nem gondoltam többnek tizenhatnál, de kituggya. Talán csak jól tartja magát és igazából egy huszonöt éves nő.. |
-Levegőzni jöttem ki...szeretem a friss levegőt, mert mát egy szobában meglenni és ülni nem bírok...-mondtam nevetve. Tényleg nem bírok egy helyen lenni kb. 2 óránál tovább. Sosem szerettem ha tovább kellett maradnom. Akkor már rájöttem, hogy miért is szöktem ki az árvaházból. Egy helyen voltam udvarra naponta 1-szer lehetett kimenni és a fülledt levegőn kellett lenni. Ahogy ezekre gondoltam megrázkódtam egy kicsit.
-És te?-kérdeztem egy mosollyal. |
Mosolyogva hallgattam, viszont mikor megemlitette a vámpirokat elfintorodtam, de aztán újra mosolyogni kezdtem.
- Nyugi, ha fel is tűnne egy vámpir én megvédenélek. Vérfarkas vagyok. - az utolsó kis mondatot a fülébe suttogtam, mivel nem lehet tudni, hogy ki hallgatózik.
- Na és mi járatban vagy errefele? |
-Nelson.-mondtam majd érdekesen néztem Mike-ra, hogy honnan veszi, hogy pont angyal vagyok. Na mindedj. Mondjuk a nevemből eleve leszűrhető. Nem én adtam magamnak hanem a szüleim. Szerintem azért adták, mert jó kislány voltam kiskoromban vagy kitudja. Nem ismertem őket, tehát inkább nem logikázok rajta.
-Remélem egyetlen egy vámpírka sem lesz erre....-motyogtam magamban. |
- Értem. Szép név. - mondtam a lánynak neve hallatán. Körbepillantottam és mosolyogva nyugtáztam, hogy sehol egy vámpir. Most semmi kedvem sem volt egy angyalkát védelmezni egy vámpir ellen.
- Dearman. Mike Dearman. - mosolyogtam.
- Na és neked, angyalka? - kérdeztem vigyorogva, teljesen lazán. |
-Angela, de csak Andzsi...-mondtam mosolyogva. Na azért nem vagyok annyira béna. Vagy talán mégis? Na tényleg az vagyok. Láthatatlan küszöbben is estem már fel. Azt nem tudom hogy de felestem már olyanban is. Vagy mikor az igazi küszöbben estem fel na az is csodás esésem volt. Én ilyen esős kislány vagyok. Pedig nem hallottam róla, hogy az angyalkák ilyen bénák lennének mint én.
-És milyen Mike ha megkérdezhetem?(vezetéknévre gondoltam) |
[99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
