|
Témaindító hozzászólás
|
2014.08.21. 22:31 - |
 |
[21-2] [1-1]
 Amikor beakart tuszkolni a csomagtartóba, megfontoltam, hogy kiszáljak- e kocsiból vagy sem. A hátam közepére kívántam ezt seggfejt, és minden erőmet bekellet vetni, hogy ne boruljak nagyon ki. -A csomagtartóban vannak az alsóid? Mivan, a kocsiban dugod a kurváid, vagy hogy kerültek oda?- kérdeztem VOLNA meg, de inkább csal elvigyorodtam, és magamba folytottam a szófosásom. Idegesített az, ahogy próbál kioktatni, kinek a kocsijába száljak be és kiébe nem. Egy órája imserjük egymást, vagy még annyi sem, és ő már dirigált. Szép kis jövő vár rám... -Értem.. szóval gondolom a koszos alsókat is nekem kell kimosni, ha azt parancsolod- motyogtam magam elé, de biztos voltam benne, hogy ő is értette, mivel nem sikerült annyira halkan mondanom. Már alig várjam, hogy leteljen ez a tanoncos dolog, és végre újra egyedül élhessek, enélkül a barom nélkül. Már kezdtem terveket szövögetni, hogy fogom kicsinálni, ha már nekem is lesz annyi varázserőm mint neki. -Az idegeire fogok menni!!- erősködtem magamban. -Nekem is lehet pár feltételem? Vagy a rabszolgád vagyok?- kérdeztem komoran, és magamban elgondolkoztam, melyik mazoista nő menne hozzá? Úgy ugráltathat mindenkit mag körül, hogy nem csodálkoztam volna, ha kiderül, van pár öngyilkos a családban. |
Elég könnyen beadta a derekát, hála az égnek mert azt hiszem megőrültem volna, hogyha még öt órán keresztül itt kell könyörögnöm neki. Bár nem biztos, hogy megtettem volna, inkább elhúzok a francba és majd valahogy megkeres. Mondjuk kétlem, hogy megkeresnék egy vadidegent aki egy bunkó állat volt velem. Mikor végre elindult a kocsi másik oldalára az anyósülés felé felnéztem rá az ablakból és szemtelenül a kék szemébe vágtam.
- Hé mit képzelsz? Mássz be a csomagtartóba. De ne merj hozzányúlni a használt alsógatyáimhoz akármilyen vonzó lehetőség is. – jelentettem ki az arcomra varázsolva egy angyali mosolyt. Nyilván nem gondoltam komolyan de azért hajtott a kíváncsiság, hogy a kislány megtenné-e ha azt mondom. Roppant jól szórakoztam magamban, de aztán röhögve intettem neki, hogy szálljon már be mellém. Alapjáraton nagyon nem volt kedvem a kiscsajjal találkozni, de most egyre jobb kedvem lett, ahogy szívathattam. Próbáltam a pozitív részeit nézni a történetnek és elégedett lettem arra a gondolatra, hogy most legalább lesz valaki aki összetakarít utánam. Valójában nem is olyan rossz dolog ez a mentor tanítvány dolog. Azt leszámítva, hogy éjjel nappal ott fog lihegni a nyakamba a kiscsaj. Egy kicsit meglepődtem mikor egyből rávágta, hogy milyen fajta autóm van. Azt hittem egy visszahúzódó stréber csaj, de most egy kicsit meglepett.
- Érhetnek még meglepetések. – jegyeztem meg egy kicsit magamnak és egy kicsit a lánynak felelve is. Miután beszállt egy kocsiba muszáj volt megjegyeznem valamit ami már régóta foglalkoztatott.
- Amikor majd az én tanítványom leszel, felejts el, hogy beszállsz idegen pasik autójába amikor azt parancsolják. Mi vagy te? Valami szolga? – kérdeztem felvonva a szemöldökömet, teljesen ellentmondva magammal. – Nem, drágám. Te boszorkány vagy. Első lecke. A boszorkányokban mindig van tartás és önfejűség. – magyaráztam miközben rágyújtottam egy cigire és beindítottam a motort.
- Egyedül nekem szabad csak engedelmeskedned. Ez egy parancs, Mirwole. – szinte le sem tagadhattam volna a katonai múltam. Sikerült teljesen elsajátítanom azt a hangnemet, amitől az összes katona beijedt volna és szinte biztos voltam benne, hogy a lányon is működni fog. |
Persze, hogy megse hallotta amit mondtam, de igazából már nem is érdekelt. Eltakarta az önimádó, sznobizmusa előtte a dolgokat. Amikor kilyukasztotta a kerekeket, megforgattam a szemem, majd nagyot sóhajtottam. -Micsoda úriemberrel van dolgom- mondtam volna, de az utolsó pillanatban meggondoltam magam, és inkább csak magamban szitkozódtam tovább. Ha ismertük volna egymást, már biztosan elhordtam volna hangosan mindennek, de így csak csöndesen tűrtem mindent. -Na és most hova szálljak be? Nem tudm vagyok- e elég méltó, hogy az anyós ülésre üljek le, melléd, vagy inkább hátul a helyem.- mondtam.. ismét csak magamban,mert nem akartam felhúzni mégjobban. Kinéztem belőle, hogy még megis verne, ha kellene.. Végül ,úgy döntöttem, hogy elöl szorítok magamnak helyet. Egy nagy sóhajjal, az ablaknak könyököltem, és próbáltam minél messzebb kerülni tőle. Kicsit idegesített ez az "én vagyok az isten császár" stílusa. -Azt hittem nekem van a legrégebbi kiadású kocsim a környéken.. de most felülmúltál. Nem is tudtam, hogy még árulnak Fairlaneket..- jegyeztem meg. Bár tetszett a külseje, de inkább nem dicsértem meg, látszott ,hogy nincs szüksége megerősítésre. |
A kérdésére szemtelenül elvigyorodtam és hátrafordultam egy pillanatra. Úgy látszott mégsem túl sötét ahhoz hogy gyorsan felfogja a dolgokat. Magamban közben tippeltem vajon mennyi ideig kell majd ápolgatnom a lelkét mielőtt eléri a közepes szintet. Ugyan még nem láttam a varázserejét de olyan két évre tippeltem. A szavaira miszerint gyorsan tanul és nem kell aggódnom, egy pillanatra felvontam a szemöldököm és elfordulva tovább haladtam a kocsimhoz. Talán egy kicsit megkönnyebbültem, sokkal jobb volt mintha egy idióta libát kaptam volna aki minden áron megpróbál ellenkezni velem. Ha ilyen lesz végig akkor talán egy év alatt is megleszünk. Tűnődtem el és nyitottam egy ajtót. Nadia, vagy hogy hívják azt a nagyfőnököt, lehet, hogy nem is idióta és pontosan tudja, hogy mi kell nekem. Egy szófogadó okos kislány aki… Elkezdődött a cirkusz.
- Blablablabla. Szólj, ha végeztél az üres fecsegéssel, nem igazán érek rá. – pillantottam látványosan ásítva az órámra. Mindig ez történik. Mindig túlságosan hamar elbízom magam és azt hiszem könnyű lesz,hogy menni fog. Aztán mindig kezdődik az értelmetlen rikácsolás és a siránkozás a figyelmemért. Kinyitottam a kocsim ajtaját és lazán beültem, kíváncsi voltam, hogy ez a Mirwole vagy ki meddig fogja kéretni magát mielőtt beszáll. Ahogyan elnéztem a tüzet a szemeiben volt egy olyan sejtésem, hogy még sokáig. Muszáj volt végignéznem rajta még egyszer és szemtelenül elmosolyodtam azon, hogy olyan erővel szorongatta a könyveit miközben kioktatott, hogy elfehéredtek az ujjai. Az utolsó mondatára unott arckifejezéssel csettintettem egyet és hála a csodálatos varázserőmnek a kocsija összes kereke leeresztett. Az arca mindent megért és ahogy elnéztem rajta, muszáj volt megállapítanom, hogy remekül fogunk szórakozni az elkövetkezendő időkben.
- Na, drága Mirwole. Akkor most végre betolnád ide a fenekedet vagy gyalog jössz? – kérdeztem tőle egy szemtelen mosollyal. Nehéz volt elgondolni, hogy ténylegesen vele kell majd laknom. Hogy fogok ezentúl csajokat felhurcolni a lakásomra? Maximum majd befogja a fülét, vagy addig kimegy az erdőbe sétálni. Elképzeltem a jelenetet, ahogyan egy téli éjjel kidobom az erdőbe sétálni mert felviszem az egyik csajomat és gonoszan elvigyorodtam és közben egy kicsit sajnáltam a lányt. Úgy látszott, hogy ezentúl ki kell sajátítanom a tökéletes hangtalan lelépést a helyszínekről. |
Ahogy megszólalt eltűnt a rózsaszín köd, és felváltotta a csalódottság. Szóval ő egy tipikusan jól becsomagolt külsejű seggfej. Végülis mire számítottam.. hogy majd itt terem fehérlovon a hercegem? Naiv vagyok! Nem értettem miről is beszél pontosan, összevissza kapkodtam, és pár szónál leragadtam egy pillanatra. Stréber göncök? Már bocsánat, de ki ő nekem, hogy csak így lehordja a stílusom.. attól még, hogy nincsen márkás szemüvegem, nem lóg a számban egy cigi, és nem játszom a flegmát, nem kell egyből elítélni. Elnézést, hogy megváradtam, mindjárt bokán csókolom.. Csak úgy kattogtak a gondolataim, de nem mertem semmit szólni, ami annyira rám vallot. -És.. most.. lakótársak leszünk? Csak mert a mentorom vagy?- kérdeztem, és nem voltam nagyon feldobbva a gondolattól, hogy ezzel a pöccsel kell együtt élnem. -Khmm..gyorsan tanulok.. nem kell aggódnod..- mondtam halkan, majd mikor eljutott a tudatomig mit mondtam, legszívesebben felpofoztam volna magam. -Nem kell aggódnod??? Igen Pippa, most jól megmondtad a magadét. Ezek után még lekezelőbb lesz, mivel látja, hogy hagyod..Gyerünk!! Mondj valamit.. Ne hagyd magad!!- győzködtem magam, majd arra eszméltem fel, hogy le lusta formázza a "seggemet". -Hogy mit mondtál? Már bocsánat, a faragatlanságodat elnézem, biztos valami kamionsofőr családból jöhettél, ami magyarázatot ad erre a beszédstílusra is, de azt, hogy két mondat után már utasítgatsz, és tipikusan ezzel az undorító hímsoviniszta megszólítással illetsz, kicsit több a soknál. Vegyél vissza magadból, mert ha fizetnének se ülnék veled egy kocsiba így.- fordultam ki magamból, mert iszonyúan felhúzott a fiú. Nagyon fura volt az egész, mivel idegenekkel sosem vagyok ilyen beszédes. -Khm.. és amúgyis itt a salyát kocsim.- mondtam halkabban és visszafogottabban. Nagyon féltem, hogy mit fog mondani a fiú, ahogy elnéztem, nem számíthatok most sem bocsánatkérésre. |
Már vagy negyed órája biztos hogy ott vártam az autómat támasztva és kezdtem nagyon unni a helyzetet. Újra rágyújtottam egy cigire és kezdtem nagyon türelmetlen lenni. Már azon gondolkodtam, hogy besétálok és ha kell kirángatom egy előadásról a kislányt. Kifújtam a füstöt és a zsebemből elővettem a fényképét. Átlagos csaj, barna haj, kék szemek. Csak ez a név. Újra felpillantottam, és mintha valami csoda történt volna megjelent a lány. Legalábbis csak valaki aki nagyon hasonlított a képen szereplő emberre. Őszintén szólva egy igazi strébernek nézett ki, de nem bántam. Legalább hamar megtanulja a leckéket amit adok neki és hamarabb elválnak az útjaink. Nem kell majd örökkön örökké gagyarásznom hozzá mint egy idiótához. Már éppen indultam volna felé, mikor észrevettem, hogy felnézett rám. Gondolatolvasás? Remélem nem az a különleges képessége. Mondjuk Maddy meg én képesek voltunk gondolatban kommunikálni de kétlem, hogy ezzel a csajjal is sikerülni fog. Rám nézett és egész egyszerűen tovább ment mintha ott se lettem volna… ez felért egy sértéssel.
- Hé Mirwole. – kiáltottam utána. A borzalmas nevének a többi részlete nem igazán ugrott be ezért kénytelen voltam a vezetéknevén szólítani. Meglepődtem mikor visszafordult és közelebb jött. Sőt egészen kíváncsivá tett, hogy vajon mi rejtőzhet a nagymama pulcsi alatt. Az értelmetlen szavai hallatán muszáj volt kérdőn felvonnom a szemöldököm és hitetlenül elvigyorodnom.
- Hogy mi? Na jó. Lehet, mégis csak gagyarásznom kell majd. Sam vagyok. Milyen gyorsan tudod összekaparni a többi stréber göncöd? Nem vagyok túl türelmes és máris megvárattál az első közös napunkon. – szívtam egy újabbat a cigimből és aztán eldobtam a csikket és eltapostam. – A mentorod vagyok vagy mi, szóval ne aggódj bármennyire is utálsz…élvezni, fogod a társaságom egy darabig. – fontam keresztbe magam előtt a karom.
- Csak hogy tisztázzuk a szabályokat. Minél gyorsabban fejlődsz, annál gyorsabban megszabadulunk egymástól. Úgyhogy jobb ha már most elkezdesz teperni. – adagoltam be a csajnak és elindultam a kocsim felé. Röviden hátrapillantottam, de a lány még mindig ott állt ahol az előbb hagytam.
- Remélem nem vagy süket mert akkor itt problémák lesznek. Húzd ide a lusta formás kis fenekedet és kövess. – nem terveztem túl kedves lenni vele. A végén még megszeretne és összebénázna mindent hogy tovább maradhasson velem. Mondjuk alapból sejtettem, hogy így is majd imádni fog de egyszerűbb volt eltaszítani magam mellől már az első találkozáskor. |
Elég kemény napom volt, két ZH-t is írtunk, így teljesen kivoltam idegileg. Tipikusan az a mindenre ráizgulós típus vagyok, de szerencsére négyessel átengedtek mindkettőn. Egy nagy kő esett le a szívemről, és még ha belém is jöttek ketten, mégis boldogan léptem át az ajtót. Egy nagy levegőt vettem, és egy pillanatra megálltam, a bolyongó emberek között. Persze ez meglehetősen rosz döntés volt, mivel egy lány csapat megint átgázolt rajtam, így szedhettem föl, megint a könyveimet a földről. -Semmi baj.. nem sérültem meg.. kösz, hogy kérditek.- motyogtam magamban ironizálva, mivel nem kaptam bocsánatkérést, csak jól kiröhögtek. Mondjuk valahol megtudtam érteni.. ki venne észre egy kötött pulcsis, farmernadrágos lányt? Úgy néztem ki, mint egy könyvtáros, amin a szótárak a kezemben egy csöppet sem segítettek. Lassan elindultam a béna autóm felé, de közben volt időm megbámulni a baráti társaságokat. Kicsit irigyeltem, ahogy röhögve tervezték az esti programot, valószínű én vagyok az egyetlen, aki nem megy ma sehova se bulizni. Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy egy lány szólítgat.. meghökkenve fordultam meg, majd nagyra nyílt szemekkel vártam mit akar mondani. -Az a fiú ott téged keresett az előbb.. A bátyjád?- kérdezte furcsálóan, én pedig végigmértem a parkot, kíváncsian. -Mondjuk biztosan, nem hinném, hogy a pasid lenne... ahoz túl jóképű... már bocs.- mondta, miközben úgy csurgott a nyála, hogy legszívesebben leöntöttem volna egy vödör hideg vízzel. Amikor rámutatott a fiúra, azt hittem ez valami szívatás.. Konkrétan úgy nézett ki a pasi, mint valami hülye amerikai filmben lévő főhős. Egy menő autó előtt állt, ölbetett kézzel. Egy elfésült hajszálat sem lehetett látni a hajában, pattanásnak még csak kezdeménye sem volt, az öltözéke pedig olyan volt, mint valami férfimodellnek. -Ez valami férreértés lehet.- döbbentem le, majd gyorsan megfordultam és, már indultam volna a másik irányban, amikor valaki ismét engem szólított. Hát persze, hogy az a fiú volt.. Lassan, megfontoltan elkezdtem felé haladni, majd minden erőmmel elhatároztam, hogy töklaza leszek. -Csákány.. mi a szitu?- próbálkoztam menőnek tűnni, és még a fejemmel is bólíntottam egyet felé. |
Nagyon nem volt hangulatom ahhoz az egész ’jaj de jó megtalálod a lelki társadat, a kis tanítványodat’ dumához amit Maddy beadott. Tiszteltem a mentorom, mert anyám helyett is anyám volt, de ez az egész szövegelés arról, hogy most nekem kell oktatnom egy sötét kislányt egy kicsit betett. Toltam és halasztottam ameddig csak tehettem, de Maddy állapota és könyörgése végül csak megtette a hatását. Itt álltam a rohadt egyetem előtt, ahova az a lehetetlen nevű kislány járt. Valami…R azt hiszem. Vagy nem. Kit érdekel? Rágyújtottam még egy cigire miközben az embereket néztem. A mentorom a kezembe nyomta a címét, a nevét meg egy fényképet róla, de nem igazán néztem át. Csak olyan már minden mindegy alapon felkerestem a címet és most itt vártam a csajra. Egyébként nem is volt rossz az egyetemen, már ami a lányokat illeti, volt köztük egy két formás teremtés is hála az égnek. Talán nem is olyan borzasztó, hogy a kis tanítványom pont ide fog járni. Hosszasan kifújtam a füstöt és szemtelenül rávigyorogtam a lányra aki a velem szemben álló padon ücsörgött és minden második másodpercben felém pillantott. Természetesen azonnal lesütötte a szemét én pedig szívtam egy újabbat a cigimből.
- 1..2. – számoltam mormolva és a lány újra felpillantott rám. Nem is lesz ez az út olyan unalmas mint gondoltam. Aztán egy nagyobb lánycsapat haladt el mellettünk én pedig gyorsan végigfutattam rajtuk a szemem. Kibányásztam a bőrdzsekimből az összegyűrött adatokat majd egy pillanatra rájuk mosolyogva eléjük léptem. Mindegyik édesen pillantott fel rám, csak a szavamat lesték. Muszááj volt elvigyorodnom rajtuk amitől zavart nevetésben törtek ki.
- Hello..hm, nem ismeritek véletlenül…- gyűrtem szét a papírt aztán muszáj volt felnevetnem a név láttán. – Rebekah Pippa Mirwolet? Oh, Istenem, hogy lehet valakit ilyen szerencsétlenül elnevezni. – ráztam a fejem még mindig és aztán kérdőn a egyetemistalányokra nézve újra a zsebembe tuszkoltam a papírt. Azok egy pillanatra összenevettek majd biztosítottak, hogy a csaj mindjárt kijön az épületből.
- Remek. – mormogtam miközben újra helyet foglaltam a kocsim oldalának dőlve. Ütött kopott járgány volt, de az enyém. Időközben ledobtam a cigi csikket a földre és eltapostam a cipőmmel. A padon ülő lány már szemtelenül bámult felém mikor újra küldtem neki egy mosolyt. Szinte biztos voltam benne, hogy estére az ágyamban lesz. Ezért is lettem volna nagyon boldog ha ez a kiscsaj minél hamarabb kitolta volna a fenekét az épületből. |
 A lány kérdésen, kicsit visszahúztam az arcomból. Nem tudtam hirtelen, hogy mi is volt ez a balhé, és értelmes magyarázat sem jött ki a számon. Legbelül tudtam, hogy egy nagyon kicsit féltékeny voltam arra a pasira, de ez megijjesztett. Elkezdtem magamat győzködni, hogy ez nem így van. Végülis, lehet, hogy csak ez az egoista, sznob húzott fel ennyire. -Semmi.. hagyjuk.- zártam le ezzel a vitát, nem akartam, hogy tovább kérdezősködjön. Elég gázos lenne bevallanom az igazat, egyből kiröhögött volna.. és én is magamat. A másik mondatára megforgattam a szemem. -Csak.. egyszerűen idegesít, hogy milyen szar alakokkal tudsz leállni.- mondtam félig-meddig igazat. -Most már mehetünk?- kérdeztem, és reméltem, hogy ezzel téma le van zárva. Olyan hülye ez a lány.. Tipikusan azok közé tartozik, aki nem tudja mennyire különleges, ezért bármilyen pasival összejönne. Ezt persze ki is használják a seggfejek. Aztán vannak olyan lányok mint Ashley.. Azt hiszik magukról ,hogy milyen egyedi, titokzatos, különlegességek , amin csak röhögni tudtam. Sok-sok évnyi ismeret után, egy beszélgetésből is megtudtam állapítani, hogy milyen a csaj, és Ash csak egy lány volt a sok közül.. több önértékeléssel. De ahogy előadta magát a randin... vétek volt azt a pár órát is rá pazarolnom.. igazi műszűz. Ness egy kis gondolkodás után végre felült mellém, látszott rajta, hogy nem elégítette ki a válasz, de többet úgyse szedhetett volna ki belőlem.
Lezárt kör! |
Alapból ideges voltam, de amikor az az eszetlen Arthur már nem is Williamet szidta hanem engem csak még jobban felhúzott. Szinte éreztem a csontjaimban a feszültséget és csak egyvalamit akartam. Jól leordítani a fejét. De aztán inkább magamba tartottam és magamban fortyogtam tovább. Igaza lenne? Tényleg csak kifogásnak használom őt? Nem. Ez nagyon, de nagyon nem igaz. Most is simán összejöhetett volna a dolog, ha a fiú nem lép be a képbe. Őszintén egyre jobban úgy éreztem, hogy Arthur a világ leglehetetlenebb embere. Ahogy dühösen felnéztem rá, eszembe jutott az összes lány akit csak megfektetett abban az életszakaszában ameddig vele laktam. És én még voltam olyan aranyos és kedves, hogy segítettem őket elüldözni. Nem lehet mindenki olyan szerencsés, hogy a helyes pofikájával meg a tökéletes testével megkap bárkit. Mint mindig amikor dühös lettem most is elkezdtem ropogtatni az ujjaim és rágni az ajkaim. Közben a fejemben röpködtek a sértések és szidalmazások, de semmi ésszerű nem ugrott be. Mikor már a kezemben fogtam a bukósisakomat csak akkor néztem fel a fiúra. Most min is vesztünk össze? Teljesen jól elvoltunk ameddig az a hülye William fel nem bukkant.
- Addig biztosan fel nem szállok, a hülye motorodra ameddig el nem mondod mi bajod van. – néztem rá makacsul összevonva a szemöldököm. |
Nagyon mérges lettem a lányra. Egyeltalán nem volt igaz amiket állított.. hogy én miattam nem tud összejönni valakivel? Pff ez csak egy kifogás. -Én aztán nem állok az utadba, jöjj össze minden nyomorékkal aki az utadba áll.- mondtam kiabálva, mert eléggé felhúzott. Mérgesen mentünk egymás mellet, nem törődve a bámuló tekintetekkel. Pár ember előtt leégettem magam már a nulladik napomon, de valahogy nem tudott érdekelni mégsem. -Tudod mit? Randizz csak vele, de nem én foglak megvígasztalni és felkaparni a földről ha egy éjszaka után ejteni fog.- mondtam még mindig nagyon idegesen. Nem tudtam elhinni, hogy lehet ilyen buta.. Nem veszi észre, hogy ezek a pasik csak szexre hajtanak?? Megtanulhatta volna, legalább rajtam keresztül, hogy mekkora seggfejek tudnak lenni a fiúk. -Vagy akár összehozhatlak egy kigyúrt, eszetlen, motoros pöccsel is, jó párost alkothatnátok!- szóltam be neki, és felgyorsítottam lépteimet. Amikor megérkeztünk a motorhoz, odadobtam Ness sisakját, hogy vegye fel, majd én is szó nélkül felvettem és felültem gyorsan. -Na milesz? Igyekezz már!- váltottam komor, bunkó stílusba. Amikor felült mögém, még idegesebb lettem. Olyan gyorsan indítotottam el a motort, ahogy csak bírta. -Kapaszkodj már erősebben!- parancsoltam ismét kedvesen. |
Kissé ledöbbent fejjel meredtem Arthurra mikor elkezdte elhordani a francba szegény Williamet. Aztán még annál is nagyobbakkal mikor vagy egy egész beszólás áradatot indított felé. Mikor dühösen trappolva indult a motorja felé, futva indultam utána, hogy utolérjem majd sietős léptekkel haladtam mellette.
- Most meg mi bajod van? Te mondtad, hogy a nyakadon maradok életed végéig, most örülnöd kéne, hogy végre valaki fel akar hívni és talán elvisz randizni vagy ilyesmi. – néztem rá még mindig döbbenten, hiszen azt hittem, hogy eddig ezt akarja.
- Na, nem mintha túl sok közöd lenne hozzá, mert azt hiszen, te sem kérsz tanácsot tőlem a kis csajaid megválasztásában. – jegyeztem meg bosszankodva hiszen idegesített, hogy a fiú tréfát űzik a lehetséges randi jelöltemből. A helikopteres megjegyzésére már éppen haragosan szólásra nyitottam volna a szám, de végül lenyeltem a mondatot, mert képes rá és tényleg itt hagy. Duzzogva követtem mert annyira, de annyira nem volt igazságos, de szinte éreztem ahogy az agyam fortyog magában.
- Talán akkor az egyik motoros haveroddal kéne összejönnöm. Oh várj, hiszen őket is mindig lekoptatod rólam. Elég nehéz összeszedni valami nyomorékot, ha neked senki sem elég jó. Vagy várj miért is kéne neked megfelelniük? Hiszen tudtommal nem vagy az apám. – akadtam ki végül. Az egyik legfőbb rossz vonásom, hogy borzasztó hirtelenharagú voltam, és ha valaki ideges lett szinte mágnesként ragadt rám az ő hangulata is. |
Egyből kiismertem ezt a köcsögöt. Az a tipikus újgazdag, önző, öltönyös pasi, aki minden lányt megkaphat és ezt ki is használja. Estélyekre jár, kaviárral eszi a pezsgőt stb... utáltam. -Kiskorotokba? Jó régen lehetett... az alatt mindenki változik.- mondtam, miközbe olyan gonosz, vizslató szemmel bámultam a pasit, hogy kiégettem a fejét. Ness persze úgy bámulta mint valami tinibálványt, ami rohadt idegesítő volt. Főleg amikor a telefonszámukról beszéltek. Megforgattam a szemem, majd a lányra néztem kérdőn. -Elkérhetem a telefonszámod? Én vagyok Mr.Kurvagazdag, és arra gondoltam dughatnánk egy jót.- mondtam a pasit utánozva, miután elment. Úgy viselkedett mint egy... egy... ahhh. Elég szar ízlése van Nessnek, gondolom a gazdag, nagymenő fiúkra bukik... aki én nem voltam persze. -És te ezzel leálsz beszélni? Pfff..- próbáltam lenéző lenni, de lehet túl erőltetve jött össze. Mi az, hogy miattam romlanak az esélyei? Szóval ennyire szégyel előtte, mert nekem nincs márkás cuccom meg stb?? Hát rohadjon meg! -Szóval rontom az esélyeid? Jaaaj ne haragudj, tudod mit?! Ezentúl egy igazi úriember leszek!- mondtam kicsit ironikusan, majd bele is kezdtem a játékba. -Igen.. én is úgy vélem, önthetek még magának egy kis Martin Louist? Olyan drága volt mint a ferrarim.- mondtam emelekedett hangnemben. -Najó, hagyom a francba, kinyalhatja ez a seggfej!- tértem vissza a valódi énemhez. - Gyere menjünk.. bocs ,hogy én csak egy szaros motorral tudlak elvinni, de ha még utoléred a pasit, lehet, hogy felültet a helikopterére.- mondtam komoran majd elindultam. |
Erősen szuggeráltam a fiút, hogy elhívjon valahova ezért észre sem vettem mikor Arthur hirtelen feltűnt mellettem. Mi a…? Ez mikor került ide? Kérdeztem magamtól miközben azt figyeltem, hogy a fiú ujjai teljesen elfehérednek a kézfogás közben.
- Arthur. Már végeztél is? – kérdeztem egy kissé csalódottan, aztán újra Willre mosolyogtam. – Egy régi barátom William. Képzeld el kis korunkban rengeteg partin játszottunk együtt. - mutattam a fiúra mosolyogva miközben, valahogy önkéntelenül is felvettem azt a bizonyos jó modort amit még a szüleimtől tanultam. Már vagy ezer éve nem alkalmaztam senkin és hozzászoktam, hogy olyan szavakat használok mint tök király és felháborodásomban azt mondom, hogy mi a szar.
- Indulni? De még csak most jöttünk. - Ráztam a fejem, nagy szemekkel, aztán visszanéztem Willre akinek a tekintete ide-oda ugrált Arthur meg közöttem. Nagy valószínűséggel próbálta kitalálni mi is van közöttünk.
- Örülök a találkozásnak azért. Ugye a számod még a régi? Mert ha nem gond akkor majd megcsörgetlek. – mosolygott rám végül a fiú, és búcsúzóul megölelt.
- Oh persze. Igen. – néztem rá mosolyogva és leginkább egy szerelmes tinilányra hasonlíthattam. Na, nem mintha annyira kedveltem volna Willt. Sőt. Talán 10 éves korunkig jó fejnek tartottam, de aztán ő lett a sznobok hercege. De odavoltam a gondolatért, hogy végre valaki fel akar hívni telefonon. Néztem ahogy integetve távolodik, majd felszalad az egyik lépcsőn az épületbe.
- Hé. Ki rontja kinek az esélyeit? Ráadásul tutira elmondja otthon a szüleimnek, hogy találkozott velem akik majd számon kérik, hogy kivel voltam. – mondtam csalódottan, miközben lassan elindultam a motor felé.
- De ugye milyen kedves? Már gyerekkorunkban is imádtam. – jelentettem ki vigyorogva, de most már inkább csak Arthur reakciójára voltam kíváncsi. |
Olyan előkelő volt itt mindenki, az egyetemen iis látszott, hogy jó puccos helyen vagyok. Kicsit feszélyezve is éreztem magam emiatt, főleg, hogy egy farmerben és egy sport pulcsiban voltam. Amikor megtárgyaltuk az igazgatóval a dolgokat, és végre kiléphettem az irodájából nagy kő esett le a szívemről. Mély levegőt vettem, majd rájöttem, hogy közben Ness teljesen eltűnt. Nem tudtam örüljek-e mert így legalább nem hívom fel a figyelmet mindenkire, vagy inkább aggódnom kéne. -Ness.. ne szórakozz már, merre vagy?- kérdeztem idegesen, aztán elkezdtem járkálni. -Bocsánat, nem láttál egy hosszú barna hajú, színes pólójú, kicsit dilis lányt?- kérdeztem meg pár embertől, akik valami park felé irányítottak. -Ness megmondtam, hogy várj meg ott, hol a francban vagy?- kérdeztem hangosan, de látni még nem láttam meg a lányt. Egyszer csak, viszont megpillantottam, amint egy sznob, elit gyerekkel beszélt, a szemeim pedig teljesen tágra nyíltak. Odamentem hozzájuk, de valahogy hirtelen rám tört a kisebbségi komplexus. A fiún egy irtó drága öltöny lehetett, én pedig úgy néztem ki mint egy ágról szakadt. -Szia Arthur vagyok- ráztunk kezet és próbáltam minél erősebben fogni, hogy érezze, annyira nem vagyok szerencsétlen. Nem akartam ezzel az alakkal beszélni, elég beképzelt seggfejnek tűnt. Nem arról van szó, hogy féltékeny voltam, én sose vagyok az.. de valamiért nem tetszett a srác. -Ness indulnunk kéne..- sürgettem, mert féltem, hogy mégjobban összemelegednek. Vagyis, csak azért mert nem akartam minden nap a házunkban látni ezt a szar alakot. |
’Látom ám én előre, hogy negyven évesen is a nyakamban leszel’ Jelentette ki én pedig talán egy pillanatra meg is sértődhettem volna, de inkább szorosabbra fontam a nyaka körül a karomat és hangos kiáltozásba kezdtem.
- Fulladj meg Arthur. Fulladj meg Arthur Metson és ne szóljon szád soha többet az idők végezetéig. – most már tuti felénk fordult mindenki és többen össze is röhögtek egymás között, de engem nem tudott érdekelni mivel tudtam, hogy én soha többet nem találkozok velük. Maximum Arthurt fogják felismerni az órákon és a folyosókon tehát még elégedett is lehetek magammal. Izgatottan néztem körbe, de a következő pillanatban amikor Arthur kiejtette a Zoe nevet úgy ugrottam le a hátáról, mintha minimum leprás lenne. Talán belül érzékeny pontra talált de kívülről próbáltam nem kimutatni.
- Ja, de nem őt hoztad mert szörnyen unalmas lenne. – jegyeztem meg és aztán csak hangtalanul haladtam mellette. Emlékszem azokra az időkre amikor mindenhová együtt jártunk, amikor egyfolytában egymás között hülyültünk és amikor mindenbe belerángatott ami csak veszélyes lehet. De most inkább vinné a kis Zoekát mindenhová. Mikor kerültem a barátsági listán mindössze a második helyre? Ez totál igazságtalan. Arthur figyelmeztetésére csak megforgattam a szemeim és helyet foglaltam odakint. Majdnem 38 másodperce üldögélhettem ott mikor úgy döntöttem csak egy kicsit kinézek a szemben lévő parkos területre, ahol a diákok beszélgettek, nevettek vagy éppen egy frízbit dobáltak egymásnak. Ahogyan lesétáltam a lépcsőn, figyeltem a rengeteg embert akik teljesen felszabadultak voltak és próbáltam keresni köztük egy természetfeletti lényt. Éppen azon voltam, hogy még szorosabban lehunytam a szemem koncentrálás közben, mikor egy hang szólított meg.
- Jennessa? – Fogalmam nincs már milyen régen is hívtak így, de mivel tudtam, hogy nincs még egy emberi lény akinek a szülei ezt a borzalmas nevet adták volna, ezért megfordultam.
- William…- szaladt ki a számon a fiú neve, akit már körülbelül hat éves korom óta ismertem. Alex egyik ’jó barátja’ aki nem segített neki amikor le akart lépni a puccos világból. Egy nagy cég tulajdonosának a fia, aki mint mindig most is tökéletesen nézett ki. Sötétbarna haja és egészen világoskék szemei voltak. Egyértelműen a leghelyesebb srácnak számított régen a társaságunkban.
- Említették a szüleid, hogy cserediák voltál Svájcban. De már haza is tértél? – kérdezte a fiú és ahogy láttam nagyon boldog volt, hogy újra találkozunk mert még át is ölelt gyorsan. Mikor végre elengedett ki kellett találnom, hogy mit is mondjak. Nem, soha nem voltam Svájcban cserediák. Valószínűleg a szüleim biztosak abban, hogy egyszer még hazamegyek és ezért hazudták azt, ahelyett, hogy azt mondanák: Mindkét gyerekünk lelépett, mert szörnyű szülők vagyunk.
- Igen. Svájc valami csodálatos, de pár hónapja hazaértem. – álltam egyik lábamról a másikra miközben a fiú szemmel láthatólag végigmért. Rajta tökéletesen vasalt ing volt és egy sportzakó, de egy svájci cserediákot valószínűleg nem farmer sortban és egy szivárványszíneibe ragyogó topban képzelt el.
- Gyönyörű lettél Jennessa. Úgy örülök neked. Csak nem te is ide fogsz járni? – kérdezte tőlem fogkrém reklám mosolyával mire habozva szóra nyitottam a számat.
- Nem ami azt illeti csak elkísértem… khm… az egyik ismerősömet. – Will mosolyogva pillantott rám, én pedig elképzeltem, ahogy mindjárt meghív inni valamit valamikor. Na, ki fog a nyakadon lógni negyven évig Arhur? |
A lány kérdésére elvigyorodtam -Persze, hogy szeretem őket.. de, mi lenne abban a fair, ha letarolnám az összes szerencsétlent és úgy nyernénk meg.- válaszoltam, majd visszaköszöntem egy ismeretlen lánynak, aki mellesleg iszonyú jól nézett ki. A másik pillanatban már Ness volt a hátamon, én pedig elröhögtem magam, de legszívesebben elkívántam volna a francba. -Maradjál már csöndbe, esküszöm, hogy sohatöbbé nem hozlak el ide... Amúgy meg ezzel máris ellőtted az esélyeidet itt is. Látom ám én előre, hogy negyven évesen is a nyakamban leszel.- mondtam miközbe próbáltam valahogy leszedni onnan. Tudtam, hogy ,hogy lehetne rá hatni, így bepróbálkoztam hátha sikerül. -Ha Zoet hoztam volna, ő tuti nem ugrándosna a nyakamba, hanem úgy tenne mint egy normális felnőtt.- mondtam tettetett komorsággal. Ez garantáltan célba talál nála, és remélhetőleg be is fogja ezentúl a száját. Megérkeztünk az igazgató irodájába.. -Várj meg itt jó? Próbálj meg semmi hülyeséget ne csinálni.. tudom, hogy nehéz lesz, de próbáld meg.- mondtam kicsit halkabban, majd bekopogtam. Olyan tíz percig lehettem távol, amíg a papirokat intéztük. |
Az első pillanatban konkrétan leesett az állam mikor a mi csavargó, rosszfiú Arthurunk kijelentette, hogy ő bizony egyetemre megy. A második pillanatban pedig elkezdtem szakadni a nevetéstől. konkrétan a térdemet csapkodva nevettem és csak a fiú teljesen komoly arca után vettem komolyan. Ja, hogy ő nem viccel. Persze, ki nem hagytam volna az első napját az egyetemen ezért addig fűztem és könyörögtem míg el nem vitt magával. Arra persze nem gondoltam, hogy motorral fogunk menni, mivel eddig soha nem engedett fel a motorjára. Lehet, hogy az új kis angyalcsaja törte meg a jeget nála, de most minden esetre fel kellett ülnöm. Szoktam Alex mögött ülni a motorján, de Arthur egyértelműen sokkal életveszélyesebben vezet mint a bátyám. Néhány kanyarban azt hittem, ott fogok meghalni, és szerintem még a maradék oxigént is kiszorítottam a fiúból. Vagy egy örökkévalóság volt mire végre leparkoltunk és levettem a fejemről a rózsaszín virágos bukósisakomat, amit pár éve szerzett be nekem a bátyám.
- Te jó ég. Ez borzasztó volt. Hazafelé nem mehetnénk inkább busszal?- Néztem fel a fiúra esdeklőn, de ő már neki is indult. Rengeteg tökéletes alakú, kedves és ártatlan emberlány tolongott ezen az egyetemen és természetesen az összes megnézte magának Arthurt. Mikor a fiúfelbérelésről beszélt megvontam a vállam.
- Ne aggódj. Most hogy kevesebbet leszel otthon, egy-kettőre lesz egy helyes barátom. – húztam ki magam büszkén, mikor egy fiatal, magas és szőke srác megállított minket és be akarta venni Arthurt játszani. Mire Arthur elutasította amin egy kicsit meglepődtem.
- Tán nem szereted a sportokat? – kérdeztem tőle felvonva a szemöldököm. A következő mondatára sértetten vontam össze magam előtt a karomat és vigyorogva pillantottam körbe.
- Persze mindjárt beugrok egy bokorba. Figyelj. – jelentettem ki vigyorogva és a következő pillanatban felugrottam Arthur hátára.
- Ohh bátyó. El sem hiszem, hogy végre egyetemre mész. Szeretnéd a plüssmacidat is magaddal hozni? – kérdeztem a srác nyakába és vállába kapaszkodva, lábaimmal átfogva a derekát. Direkt jó hangosan beszéltem, hogy biztosan mindenki hallja. Néhányan kérdőn felénk is fordultak, de aztán tovább siettek.
- Elég jó hugica vagyok?- súgtam a fiú fülébe nevetve. |
Végre elérkezett a várva várt pillanat, pár elintéznivaló és bent is vagyok az egyetemen. Megérte összeveretni magam, ami mellesleg még mindig látszik itt-ott. Izgatott voltam, de ezt próbáltam leplezni, nem akartam úgy viselkedni, mint egy szűz stréber az első napján. Motorral érkeztem, és hát persze, hogy egy valakinek muszáj volt elkísérnie... Nessnek. Egy óráig csak motoroztunk, ő meg mögöttem ülve kapaszkodott, és néha úgy megszorított, hogy kénytelen voltam elmosolyodni. Azzal szórakoztam egész végig, hogy hirtelen begyorsítok, vagy öszevissza kanyargok, hogy beijjesszem a lányt. Jó volt érezni, ahogy a karjaival átkarol, hogy én védjem meg. Amikor megérkeztünk körülnéztem és örömmel tudatosítottam magamba, hogy itt mégtöbb a jó csaj. -Ahh.. ez a menyország... csak nézz körül.- stíröltem meg az összes lányt, és máris bőség zavarban voltam. -Ja, ezt neked hiába mondom. De ha gondolod felbérelek neked egy egyetemista fiút, csak akad egy balfék erre a szerepre.- vigyorogtam, mert nem hagyhattam ki ezt a kedves megjegyzést. -Na gyere!- hívtam, majd elindultam a campuson. Páran már rám is mosolyogtak, vagy kacsintottak, én pedig éreztem, hogy imádni fogom az itteni életet. Egyszer csak megállít egy ismeretlen pasi. ~Szia, jelentkezz hozzánk baseballozni, szívesen beveszünk. Új vagy ugye?~ kezdett haverkodni, én pedig nem tudtam, hogy hogy fogadjam. Nem akartam azért nagyon társadalmi életet élni ezekkel az emberekkel.. a farkasok társasága jobban vonzott, mint valami hülye menőségi hierarhiában való részvétel. Kinem szarja le, hogy milyen menő vagy, vagy stréber? Csak röhögni tudtam ezen az egészen. Óvatosan visszautasítottam, amin meglepődtem, mert én mindig írtó tuskó vagyok mindenkivel. -Tegyél úgy mintha a hugom lennél.. vagy tudod mit? Inkább búj el, hogy ne vegyenek észre. Így azt hiszik a csajom vagy és kevesebb esélyem lesz felszedni valakit.- mondtam halkan Nessnek, bár gondoltam, hogy nem fog rám halgatni. |
[21-2] [1-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
