|
Témaindító hozzászólás
|
2013.11.03. 17:11 - |
 |
[55-36] [35-16] [15-1]
Felnevettem a lány reakcióján.
- Ne félj, cica. Nem bántalak. - vigyorogtam egy nagyot, majd egy pillanat múlva már ott voltam mögötte és hátulról átöleltem, majd a nyakához emeltem fejemet és méllyen beszivtam illatát. Ezután a kis akció után újra visszatértem a fa törzséhez.
- Mit is mondtál,hogy hivnak? - kérdeztem felvont szemöldökkel és a lány vonásait vizslattam. |
 Megláttam a srácot , mostmár kétségtelen volt , hogy vámpír.Nem lehetek ilyen szerencsétlen.Azthittem ő is megakar ölni , de mint a legútóbbi vámpír ő is kicsit játékos volt.A fának támaszkodó póza és a köszönése kicsit megzavart.Nem tudtam mit akart , és a könyörgésem már az életemért szólt.Erre most mit kéne mondanom.Úgydöntöttem , hogy követem minden normális ember példáját és mivel előbbutóbb , valószínűleg előbb úgyis meghalok kockáztatok , ígyhát folytattam a bájcsevelyt , márha ezt lehet annak nevezni.-Hello!Mi a helyzet?-kérdeztem kicsit hátrébb lépve. |
Ahogy sétálgattam megéreztem egy közelben lévő angyal illatát is. Elindultam az illat irányába,majd mikor kirajzolódott előttem az alakja elmosolyodtam. Egy vámpir leány. Szőke, akár a legtöbb. Vigyorogva,még mindig zsebredugott kézzel közeledtem a lány felé. Amint legyűrtem azt a pár méter távolságot és már csupán pár lépésnyi volt közöttünk kissé hangosabban a kelleténél köszöntem neki.
- Szervusz, angyalka. A nevem Felix. - vigyorogtam kicsit oldalra döntöttem fejjel,majd nekidőltem egy fa törzsének. |
Átsétáltam az erőbe....mindent áthatottak a nap sugarai és csak álltam és élveztem a jóidőt enyhe széllel párosítva.Tovább mentem hallgatva a lábam alatt zörgő avar hangját , de hirtelen egy másik zaj is párosult hozzá.AZ alakot még nem láttam csak a lépteinek a hangját hallottam.CSak magamban könyörögtem , hogy ne vámpír legyen nem élnék túl még egy találkozást.Be kellett látnom , hogy angyalként tehetetlen vagyok és egy kicsit túl merész.Lassan ballagtam tovább a fák között.Lehet , hogy semmi helyem nincs itt , se a farkasoknál nem találtam helyet , a vámpíroknál csak a halálom lelném.Így csak mentem tovább és tovább..... |
Úgy döntöttem, eljövök kicsit a farkasokhoz megnézni,hogyan vannak felkészülve holnapra és mennyire vannak hátrányba a vámpiroktól vagy éppen előnyben. Zsebretett kézzel sétálgattam az erdőben, és mikor átléptem a határt megcsapta az orromat Mike erős szaga, ami számomra eléggé büdös volt. Póbáltam minnél kevesebb levegőt venni, azonban mikor megéreztem az angyalok illatát halkan felsóhajtottam és méllyen beszivtam a levegőt. ~ Olyan kár,hogy nem kóstolhatok meg egyet sem közülük. ~ gondoltam magamban,majd újra elindultam. |
-Úúúúú! -nevettem amíg megnéztem a fiú kezében tartott képet. -Nekem is nyaggatnom kéne a srácokat a házban. Legalább lesz valami téma a kaján és a TV-n kívül is. -húztam el a szám vicceskedve. Egy csapat fiúval éltem együtt. Keves voltunk lányok. Nem volt vészes, de azért kicsit túl tengett a tesztoszteron. És ez nekem néha kicsit vicces volt. Leginkább a mosogatós része. Hiszti ezerrel.
-Felkértek valami... hogy is mondjam? Megtisztelőőőő... -nyújtottam el az "ő" betűt amíg gondolkoztam -feladatra? -vágtam rá némi agyalás után és így ismét vissza állt az arcom a normál helyzetébe |
Megvontam a vállam és megtartottam az egyik ágat, ameddig a lány is átbújt alatta. Imádtam a természetben lenni, beszívni a friss levegőt, főleg így tavasz elején. Ahogyan a gyenge napsugarak simogatják a karodat és az elszáradt ágak ropognak a lábad alatt. A tavasz sajnos idén nem a pozitív hozzáállást hozta el Wonderlandbe, sokkal inkább az ellenkezőjét.
- Igen, elég nagy port kavart. – bólintottam és aztán a zsebembe süllyesztettem a kezeim. Rögtön el is mosolyodtam mert egy összegyűrt papírt találtam benne. Egy öltönynek a képe, amit Bella az első adandó alkalommal nyomott a kezembe. Kicsit az agyára ment az esküvőszervezés azt hiszem. De akkor is imádtam, mikor kipirosodva fecsegett nekem, hogy mi az a ekrü, tüll, és hableány fazon. Nem, negyed órán keresztül, sokkal inkább órákon keresztül képes volt róluk olyan ábrándosan beszélni.
- Nehogy, Bella előtt megemlítsd az esküvő vagy ahhoz hasonló szavakat, ha jót akarsz magadnak. - nevettem fel és felmutattam az öltöny képét Merlin felé. |
Megrántottam a vállam és sóhajtottam egyet. Ja nem csak a szülei vannak oda.
-Majd belenyugszik. -mondtam őszintén. Elhittem, hogy újra a rendes Lilly lesz. Amikor az eljegyzés jött szóba elmosolyodtam.
-Ki ne hallotta volna? -nevettem. Otthon ez ment egész nap. Vagy a katasztofális hír, vagy a fantasztikus. Gyorsan beértem Brunot és felvettem a léptei ritmusát.
-Jaja. Valami eltereli a figyelmet egy kis időre. -csóváltam a fejem. Fárasztó volt a sok pesszimista tekintet és mondat.
-Hihetetlen, hogy az emberek mennyire kiakadtak. Nem gondoltam volna, hogy ekkora balhé lesz. -vontam össze a szemöldököm. Éreztem, hogy Nate el fog pártolni. Vámpír. A fajtájával kell lennie. Na de, hogy ez mindenkit meglepett. Nagyon sajnáltam a fiút, de mégjobban azokat akik szerették. Ők szenvednek a legtöbbet. |
Kissé ledöbbenve hallgattam a történetet, mert ugyan azt tudtam, hogy kicsit más lett, de nehéz volt mindezt elképzelnem az ártatlan és mindig bűbájos Lillyről.
- Hűha. Akkor nem csak a szülei vannak kibukva. –csóváltam meg a fejem, és valami pozitívabb téma után kutattam a fejemben. De ez egyedül, az esküvő volt. Én ezt hallgattam otthon 0-24-ben hála Bellának aki már az egészet elkezdte tervezgetni és Irina meg csak bólogatott.
- Hallottad a nagy hírt gondolom. – mosolyodtam el, és szerintem Merlin tudta mire gondolok.
- Igazából sajnálom Nathanielt de jó hogy valami végre elvonja majd a figyelmet róla és a szomorúságról. – jegyeztem meg és lassan elindultam az erdőbe. Csak sétálni egyet, és reméltem, hogy Merlin velem tart. |
Egy legyintéssel elintéztem a dolgot. Majd hívom ha életveszélyben vagyok. Utáltam ugráltatni az embereket így természetesen a fiút sem hívogattam holmi, lelkinyomor miatt. De azért jól esett.
-Lilly... Barna haj, fekete szemhély, farmer és bőrzseki. -bólogattam. -Az nem kifejezés, hogy megváltozott. De az ordibálását el lehet viselni. -rántottam meg a vállam közönyösen. Végiggondoltam, hogy álmatlan estéken akár át is hallatszódhat a szomszédba a veszekedésünk. Összefont karral bámultam a földet egyik kezemmel az arcomat kocogtatva.
-Múltkor öszevesztünk azon, hogy nem evett rendesen. Eleinte csak folyamatosan megtagadta a dolgot aztán már ott tartottunk, hogy hozzám vágott egy vázát. -mosolyogtam szórakozottan. -Természetesen Dan elkapta és letette biztos helyre. Utána a válára vette Lillyt és bezárta a fürdőbe. Fél óráig őrjöngött aztán bocsánatot kért és lejött vacsorázni. -meséltem. |
A lány kérdésére egy fura grimasszal válaszoltam. Mireya. A mostohahúgom a leghisztisebb kamaszlány volt az egész Földön, erről pedig nagyrészt az apja tehetett, aki mindent megadott neki és a kiscsaj ezt természetesnek vette. Bólintottam a válaszára, miszerint jól van mivel az kellett volna még, hogy Merlin veszélyben legyen vagy rosszul érezze magát.
- Tudod ha bármi van csak hívj. – mosolyogtam rá és aztán gyorsan végigpörgettem a fejemben, mit mondhatnék erre a kérdésre.
- Azt hiszem én jól. De Nathaniel mindent felforgatott, mint gondolom hallottad. Lilly nagyon ki van bukva? – Rachel elmesélései alapján hallottam, hogy egy kicsit megváltozott, de gondoltam, jobb ha személyesen a nővérétől hallom. Ha Bella eltűnne és átállna a sötét oldalra egészen biztosan kibuknék. Mondjuk ezt valahogy nehéz elképzelni az örökké fecsegő ártatlan Belláról. Mondjuk valahogy van benne, egy öngyilkos ösztön. Eleve utálom a vámpírokat és Bella nagy ’mindörökké legjobb barátja’ Felixnek. |
-Köszönöm kérdésed pocsékul. -álltam fel. -Volt már dolgod egy hisztis tinivel? Nagyon kellemes. -mosolyogtam. Dannel ellentétben én nem voltam fáradt inkább a hangszálaim és a dobhártyám ment tönkre. Az egésznapos üvöltözés. Megértően bólintottam amikor mentegetőzött. Sok minden történt az egyszer biztos. Viszonoztam az ölelését és bólintottam.
-Persze, minden oké. Te hogy vagy? -értettem ezt az egészre ami mostanág történt. Kíváncsi voltam. hogy hogy vannak Bellával. Sokszor találkoztunk de csak egyszer kétszer beszéltem vele. Információ éhesen figyeltem Brunot. |
Hála a vérfarkas képességeimnek, hogy ha volt is valamilyen apró bajom azt egy perc múlva már nem is éreztem ezért aggódva a lányhoz léptem.
- Hogy vagy? – nem igazán tudnám megmondani, hogy ezt a jelen pillanatra vagy a hétköznapiakra értettem, de azért odanyújtottam neki széles tenyeremet, hogy felsegíthessem.
- Bocsi nem akartalak elgázolni, csak elég sok mindenen törtem a fejem. – mentegetőztem és miután nagy nehezen segítettem neki felkecmeregni átöleltem a lányt, akire már majdnem egy fél éve vigyáztam.
- Remélem nem ütötted meg magad nagyon. – mosolyogtam rá óvatosan. Elég hamar megkedveltem az angyallányt és egyszerűen éreztem a kötődést ami egy életre összekötött minket. |
Nagyon elmerültem a gondolataim között, mégis megtorpantam a zörgő hang hatására. Nem táttam át a bokron de megéreztem, hogy ki közelít.
-Szi... -azzal le is döntöt a lábamról. Hallkan felnyogtem ahogy kiillant a tüdőmből az összes levegő. Hál' istennek egy bokor felfogott minket így gyorsan pótolhattam az oxigént amit elvesztettem - ...a -nyögtem ki a köszönésem végét. -Egyben vagy? -kérdeztem a kutyaszemeit látva. ~Ki lehet dühös ilyen aranyos szemekre? ~futott át az agyamon. Aztán hallkan felsóhajtottam és kikecmeregtem alóla. Majd azzal a lendülettel elnyúltam a földön.
-Huh... remélem a főbb szerveim túlélték. -bámultam a fiúra félszemmel. |
Amióta összejöttünk Bellával boldog voltam, de ez nem oldotta meg az összes problémánkat. Nathaniel átpártolt a vámpírok közé, ami egyébként várható volt, hiszen kiskorában is annyiszor elkóborolt azzal a vérszívóval aki Ship unokatestvérének mondta magát. Úgy döntöttem, hogy éppen itt az ideje átvedleni állati formámban ezért miután elbúcsúztam Bellától, elindultam futva az erdő felé. Átugrottam néhány kisebb kiszáradt bokrot és kidőlt fát, de egyébként már éppen átváltoztam volna, amikor beleütköztem valakinek. Egyenes ívben repültünk a bokrok felé és közben hála éles érzékszerveimnek sikerült felfognom kit tartok a kezeim között. Merlin. Szerencsére nem egy tüskebokorba estünk bele, hanem valami furábba. Reméltem, hogy a lány nem lesz rám túl mérges.
- Szia…au, bocs. – vigyorogtam rá édes kiskutya szemekkel és reméltem hogy megbocsát nekem az én drága angyalkám. |
Kellemesen meleg és puha, fehér pulcsit húztam fel aminek a nyakába rejtettem az orrom. Kissé összehúzva magam sétálgattam az erdőben mezítláb. Hideg volt de kiskoromban is mindig így járkáltam, ezért már megszoktam. A felhők közül ki-kikandikált a nap és kellemesen símogatta az arcom fedetlen részeit. A lábam alatt zörögtek a levelek miközben én elmélyülten rugdostam őket. Mostanában mindenki feldobott lett Bruno és Bella eljegyzése miatt. Apropó Bruno. A sétám fő célja az ő vele való beszélgetés volt. Szememmel kémleltem a terepet hátha megpillantom egy fa alatt. Volt egy sejtésem, hogy az esküvő is szóbakerül így kicsit izgatott is voltam. Nem szerettem a felhajtást de most nem engem ünnepeltek így én is pompásan éreztem magam a háttérben. Végre egyszer nem minden rólam szólt. |
 Vááá már robbanok. Mindent "olyan gyönyörűen leírnak"!
-Oké!-mosolyogtam, de ahogy háttal fordultam az a mosoly el is tűnt az arcomról. Már forr az agyvizem. Ilyen még sosem volt. Mindig mindenki elmondta egyszer megértettem, de ahogy ők elmondják...váá! |
Nem igazán hallgattam miket beszélnek, Irina haja és nyaka viszont sokkal jobban érdekelt. Aztán nem zavartattam magam, kezeim lejjebb vándoroltam és mindkét kezemet becsúsztattam Irina nadrágjának első két zsebébe. Csókolgattam a lány nyakát és kizártam a külvilágot. Alighanem kanos vagyok...Hmm.... Irina ma este dolgozni indul Mike Dearman sztriptiz bárjába... Ezen a gondolaton szélesen elvigyorodtam. Majd arra eszméltem,hogy Rina rámnéz és valahova indulunk. Megfogtam a lány kezét és hagytam,hogy vezessen mert fogalmam sem volt,hogy hova megyünk. Elvoltam magamnak a saját kis világomban ezalatt az 5-10 perc alatt. |
 - Hát ahol lakunk két ház is van, és az egyikben csak párok laknak. A miénkben szóval ott mindenhonnan csöpög a romantika. De ha téged ez nem zavar tárt karokkal fogadunk. - bíztattam a lányt és magunkra mutattam, ahogyan Mike éppen szorosan átölelt. Bella sokat panaszkodott még amikor egyedül volt, hogy egyfolytában csak ömlengünk Mikeal. Elmosolyodtam a lányra nézve és aztán folytattam.
- Vagy beköltözöl a nagyobb és modernebb házba ami nyáron épült fel, és ott egy család lakik, akik épp most vesztették el a fiúkat. Elszökött vagy mi. - húztam el a számat és végül az erdőbe jobbra vagyis a házak felé mutattam.
- Gyere megmutathatjuk őket. - fordultam egy pillantra hátra Mikehoz és rámosolyogtam. Kíváncsi voltam a történetre, hogyan is találta ezt a lányt, de nem most akartam tőle megkérdezni. |
-Hogy mi?-kérdeztem zavarodottan. A sok szóban elkavarodtam. Jáj ez így nem okés. Hogy mi van??
-Jáj...-mondtam majd megráztam a fejemet és néztem a földet. Akkor most ki mit mondott? |
[55-36] [35-16] [15-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
