|
Témaindító hozzászólás
|
2014.02.19. 20:02 - |
Egy sötét, ködös hely. Több szát sirkő,több száz régi hullával.
Halottak:
Cher Lloyd
Rosemarie Osmer
Shipley Osmer
Mireya Morrison
Shelby Seeton
|
[14-1]
 Sok minden járt a fejemben, csak úgy potsogtak a könnyeim, miközben az orchideákat cipeltem a temetőben. Több emberhez is jöttem, és mindegyik sokat jelentett nekem. Egy fehér ruha és egy szürkés bakancs volt rajtam.. vagyis valahogy így nézhettem ki elindulás előtt. A ruhámat most már betöltötte pár folt, a könnyeim miatt pedig a fekete szemfesték is szétfolyt az arcomra. De ez egyeltalán nem érdekelt.. csak az emlékek jártak az eszembe.. ott állok a harc mező mellet, és nem tudok semmit sem tenni. Látom ,ahogy Davidet megölik, ahogy Mike és a többiek fájdalma kirajzolódik.. aztán Ship és Rose is eltávozik.. Rachel ordít, nem lehet visszafogni.. Én pedig az arcom elé rakom a kezem és csak reménykedem, hogy ez egy rémálom. Fulladozok.. Hirtelen újból kizökkentem a gondolataimból ,és egy virágcsokrot raktam le Rose sírjára, majd jó angyalkához híven egy imát is elmondok. Egy újabb könycsepp gördül le az arcomon, majd ismét a gondolataimban merülök el. Most a menedékházban vagyok, ahol teljesen hülye szituációba kevertem magam. Szerencsére a barátnőm hamar felfogta, hogy csak ügyetlen vagyok és nem Mikera akarok nyomulni.. Egy halvány alig látszódó mosoly terült el most az arcomon, majd tovább sétáltam David sírjához. |
 Iszonyúan sajgot a kezem, de alig tudtam rá koncentrálni, hisz éppen azzal fenyegettek, hogy megölnek. Nagyon féltem, csak haza akartam jutni, itt mit sem ért volna a farkas erőm, három vámpír ellen nem lehet esélyem.. még kezdő vagyok. Miketól vennem kéne pár órát a tisztáson, ha esetleg újra megakarnak támadni. Amikor Nate rámkacsintott, mintha egy aprócskányit felcsillant volna bennem a remény. Talán még mindig a húgának kezel.. és barátok vagyunk, nem pedig egy idegen.. Bár nem voltam benne egészen biztos. Rámosolyodtam óvatosan, aztán segélykérő pillantással meredtem rá. Elkellet, hogy tűnjek innen.
Szórakoztató volt a jelent, bár leginkább arra lettem volna kíváncsi amikor Rachelke ezt otthon mind elmeséli és mindenki befosik félelmében. -Azért csak vigyáz magadra kicsikém.. mert bármikor előbukkanhatok.- szívattam tovább a bátyja közbe szólása ellenére. -És jegyezd meg.. mindig mi leszünk a győztes oldal..- vigyorogtam gonoszul, és a tekintetemmel ölni tudtam volna. A szeretet gyengeség, ezért jobb távol maradni tőle.. ez amit ők sohasem fognak megérteni.. |
Nathaniel Ryan Osmer
Reccsenés, törött kéz. És ez a kéz Rachelé volt. Nem birtam nézni ahogy megalázák a hugomat. Leugrottam a háztetőről és Shelby mögé léptem, hátulról átkaroltam, de sokkal erősebben a kelleténél és a fülébe súgtam kissé mérgesen.
- Nem fogsz te senkit megölni! Világos? - újra szoritottam a fogásomon, majd elengedtem a lányt és mielőtt bárki tudott volna bármit mondani Rachel előtt termettem.
- Ha valaki megöli őt, az én leszek! - mondtam kegyetlen haggal, de mikor nem figyelt a szőkeség és a nagyi vigyorogva kacsintottam egyet Rachelre, de aztán ezután az egy pillanat után újra felvettem a fapofámat és körbesétáltam Rachelt.
- Hmm....
Kathrine Pierce
Amint Shelby elcsitult folytattam.
- Még jó, hogy egy ilyen erős hibrid,mint Shelby velünk van. Az az idióta anyád ha nem lépett volna le csodajó élete lett volna... - mondtam, majd amikor Nate lejött a tetőről kissé hátrébb húzódtam, de mindent tökéletesen hallottam. Néha egy-egy gonosz nevetés kicsúszott a számon és szüntelenül,gúnyosan vigyorogtam.
|
Amikor megcsókolta Natet az az a hárpia akitől kirázott a hideg csak leesett állal figyeltem őket. És.. mi lesz Lillyvel? Kezdtem felfogni ,hogy a bátyjámat elvesztettem és ez a személy aki itt áll csak valami hülye mása. -Mit ártottam én nektek?- kérdeztem szomorúan és ledöbbenve a társaságtól. Haza akartam menni a családomhoz és itt hagyni ezt a társaságot. -Szóval ő a barátnőd? Komolyan??- kérdeztem szemrehányóan, hogy inkább ezt az oldalt választotta. -Azt hittem jó testvérek vagyunk..- aztán egy újabb könycsepp jelent meg az arcomon. Amikor megjelent Kathrint kezdtem félni.. a végén még meg is ölnek. Átölelt és hireteln erős fájdalmat éreztem a karomban.. eltört. -Ahhhhh- ordítottam fel és dühösen néztem a "nagyimra". Amikor lekorcsozott már megsem éreztem az újabb "ütést".. Azon gondolkodtam, hogy tudnék elmenekülni innen, így vettem pár hátráló lépést. a bátyjámra úgy sem számíthattam.
Élveztem a lány szende viselkedését.. mint egy kis angyalka, amitől kirázott a hidegg. Amikor megjelent Kathrin megint felröhgötem a gonosz hangomon. -Jaaj milyen kegyetlen vagy az unokáddal Kathrin nagyi.- vigyorogtam és persze imádtam így hívni. -Hát persze ,hogy egy korcs.. teljesen beolvatt közéjük.. - közeledtem a lányhoz, aki egyre csak távolodott. -Menekülni akarsz? hahaha Legszívesebben most rögtön kivenném az ártatlan kis szívedet, de akkor nem tudnád anyuciékkal közölni a jó hírt.. hogy legalább az egyik gyereküknek megjött az esze.- vigyorogtam mint egy igazi őrült gyilkos.. és imádtam ezt a nézésemet. -De ha már tudnak róla.. gondoskodom, hogy magam végzek veled.. nem érdekel senki.- mondtam egyre dühösebben, mert megtudtam volna fulladni attól a szent tekintetétől. |
Kathrine Pierce
A városban lófráltam, hideg és ködös idő volt. Pár embert megkergettem, aztán könyörtelenül megöltem az erdőben. Szórakozott kedvemben voltam. Ahogy a temető mellett sétáltam vér és ismerős szagok csapták meg az orromat. Azonnal a szag irányába mentem, egy bokros részt áthágva megpillantottam a szagok forrását. Nate, Shelby és...tán' a kicsi Rachel?! Kiléptem a bokrok közül, hatalmas vigyorral az arcomon természetesen.
- Üdvözletem! - mondtam kissé hangosabban a kelleténél, karjaimat szétnyitva Rachel felé vettem az irányt. És ha akarta, ha nem átöleltem, egy könnyed mozdulattal pedig eltörtem a lány könyökét az ölelés során. Lassan elhúzódtam tőle gonosz vigyorral az arcomon.
- Ó, sajnálom drága.... - elfintorodtam. - Unokám... - hátatforditottam a lánynak és a tetőn ácsorgó párocskára néztem és hangosan elkezdtem beszélni.
- Shelby, te mit mondsz? Szerinted normális volt a lányok? - orditottam. - Egy ilyen korcsot világrahozott!!! - orditottam tovább és Rachelre mutattam, de még mindig Shelbyt figyeltem. |
Nathaniel Ryan Osmer
- Igen,magamtól léptem le! - orditottam. - Miért nehéz ezt felfogni? Más életre vágytam, az én helyem nem a... - elfintorodtam és nyeltem egy nagyot,majd halkabban folytattam. - Nem a korcsok között van a helyem. - nyögtem ki végül. Ekkor a bal oldalról hangokra lettem figyelmes. Odapillantottam és megláttam Shelbyt, azt a hülye kis ribancot, de úgy döntöttem, hogy most veszem a lapot és kicsit játszadozom vele.
- Hello, Shelby. - vigyorogtam a szöszire. Mikor odalépett hozzám és lenyalta a vért a számról alig láthatóan elfintorodtam, de aztán utánna újra elmosolyodtam. Shelby megmondta a tutit.
- Remélem sikerült felfognod, drága hugom. - mondtam fintorral és gúnnyal az arcomon,majd beleszagoltam a levegőbe.
- Kathrine...Nagyi... - motyogtam,majd megláttam a bordó hajú,alacsony termetű nőt a bokorból kilépve. |
Nem tudtam hinni neki, akámilyen gonosz is lett én még mindig hittem, hogy ott van benne a régi Nate. -Szóval akkor nem elraboltak? Magattól mentél el köszönés nélkül?- csodálkoztam és elnem tudta képzelni megkora fájdalmat okozott nekem. -Ennyit érünk neked?- kérdeztem csalódottan és hirtelen úgy éreztem magam mintha egyedül lennék az egész világban.. A rózsákra néztem amit odadobott és felvettem a jéghideg kezemmel. -Köszönöm..- mondtam falfehéren. -És most mi lesz? Visszamész oda? Mert én azt nem fogom kibírni..- a tekintetem csalódotságot és könyörgést mutatott, egész közel voltam az összeomlásomhoz.
Óvatosan elrejtőztem és halgattam a beszélgetésüket, ami meglehetősen szórakoztató volt. A közelben jártam és megéreztem a vér szagot így kíváncsi lettem.. de ami itt várt az még érdekesebb volt. -Hahahaha milyen kis bájos..- röhögtem fel hangosan, azon a magas gonosz hangomon. -Ő az akiről meséltél?- aztán alaposan körbejártam a tekintetemmel. -Hmm.. hát nem rosz.- mondtam közömbösen, miközben azon gondolkoztam hogyan dobbhatnám fel mégjobban a bulit. -Tudod drágám, Nate már rég nem olyan mint a te unalmas fajtád.- vigyorogtam rosszindulatúan. Aztán a fiúhoz mentem és megigazítottam a kabátját.. aztán lenyaltam az ajkáról a maradék vért is. -Lekophatsz róla kedves.. ő már velünk van..- aztán felkuncogtam. A célom az volt ,hogy mégjobban megrígassam a csajt és a büdös falkának is elhíresztelje, hogy az egyetlen pici fiúk átált a "rosz" oldalra. |
Nathaniel Ryan Osmer
Nagyot nevettem azokon amiket mondott.
- Én tettem ezt saját magammal. - hazudtam, mondjuk ahogy belegondoltam talán nem is, lehetséges,hogy tényleg én vagyok az oka annak amilyenné lettem.
- Nem megyek vissza hozzátok, remek helyem van ott,ahol most vagyok. - mondtam vigyorogva és úgy tettem,mintha élvezném azt,hogy bánthatom őt pedig ez nem igy volt. Nem tudtam végül a szemébe nézni, ezért elfodultam és tovább sétáltam.
- Megtennél nekem valamit? - kérdeztem újra felé fordulva és szétthúztam a véres kabátomat. Elővettem három rózsaszálat. Két fehér és egy vörös rózsa. Ledobtam őket a hugom lábai elé.
- A vörös anyánké, az egyik fehér a tied,másik Lillyé, kérlek add oda nekik. Valentin nap alkalmából. - mondtam vigyorogva, majd újra helyet foglaltam a tetőn. |
Görcs állt a torkomban.. alig tudtam levegőt venni, a sírásomat pedig nem tudtam visszafolytani. Csak merdetem a bátyjámra és úgy álltam ott mintha most veszítettem el volna őt.. pedig éppen ,hogy megtaláltam. -Ne csináld ezt bátyjó..- könyörögtem, de tudtam, hogy ez nem sokat segít. -Ki tette ezt veled?- kérdeztem félénken, aztán egy újabb könnycsepp gördült le. Amikor megláttam a hullát odarohantam hozzá -NE, miért csináltad ezt vele? Megölted!- szörnyülködtem.. Aztán lecsuktam a szemét, ahogy azt szokták a halotakkal és újból a fiú felé fordultam. -Tudom, hogy még ott vagy Nate.. és hiányzol. Nagyon szépen kérlek gyere vissza..- egyre közelebb mentem hozzá, és csak reméltem, hogy nem hőzódik el újból. |
Nathaniel Ryan Osmer
Mély levegőket vettem, beszivva ezzel a ködös,nyirkos levegőt. A szám és a kezeim véresek voltak, a kabátomról nem is beszélve, de ez kicsit sem érdekelt. Csak azokon az embereken járt az eszem akiket régen szerettem... És az egyik pillanatban,mintha csak a gondolatomból sétált volna ki Rachelt pillantottam meg. Elővettem bunkó, köcsög stilusomat és felálltam a tetőn. Halkan felnevettem.
- Szervusz Rachel. - mondtam majd hátrakulcsolva kezeimet elkezdtem sétálni a házacska legtetején.
- Mi járatban vagy errefelé? - kérdeztem teljes nyugodtsággal. - Netán a te drága kis bátyádat keresed? Mert ha igen akkor sajnálom, de többé nem találod. Már csak a gyilkos énem maradt... Ott a bizonyiték. - mutattam a hullára,majd újra sétálni kezdtem a tetőn egyensúlyozva. |
A temetőbe készültem, ahol az egyik diákot temették nemrégen, gondoltam ideje lenne nekem is meglátogatni és vinni pár virágot a sírjára. Úgy is vágytam az egyedüllétre, bár ez tőlem megszokható.. Szomorú voltam mostanában, így mégtöbb szükségem volt a friss levegőre, hisz otthon is nagy a feszültség. A szüleim csak a testvérem miatt síránkoznak én pedig már nehezen bírom, hogy minden éjszaka csillapítanom kell a rémálmok utáni szorongásukat. Lilly pedig magát hibáztatja amiért Nate eltűnt alig, így őt is nekem kell talpon tartanom. Én próbálok erős lenni, tényleg.. de nagyon nehéz.. amikor senkisem látja egymás után támadnak meg a sírógörcsök. Elvesztettem az ikertestvéremet.. mintha az egyik felem tűnt volna el. Gyászhoz méltón öltöztem.. fekete ruha egy fekete vászonkabáttal és egy fekete topánkával. A hajam összevolt fonva és előre engedtem.. Egy fehér orchideával lépkedtem be a temetőbe. A könnyeim már most elkezdtek hullani és a diák társam sírjához vettem az irányt, ahol leraktam a virágokat.. Ekkor erős vérszagot éreztem és ijjedtemben felugrodtam. -Van itt valaki?- kérdeztem gyorsan, aztán a szag felé vettem az irányt. Nem hittem a szememnek csak lefagyva álltam és éreztem, hogy kezdek sápadni. -Nate... te.. hogy.. mitörtént veled?- aztán egy újabb könnycsepp gördült le az arcomon. Véres volt és láttam rajta ,hogy megváltozott, de örültem, hogy látom.. azt viszont nem tudtam, hogy odaugorhatok és megölelhetem.. ezért csa álltam. |
Nathaniel Ryan Osmer
Mostanában többször kimozdulok a kis rejtekhelyemből,ami igazából nem is olyan kicsi. Egy hatalmas, régi kastély tele angyalokkal. Kezdtem vadálattá vállni, napi szinten ittam az angyalok vérét, és most,hogy igy hozzászoktam talán nem is birnék uralkodni magamon Belláék közelében. Gyilkos, szörnyű teremtés vált belőlem és most még jobban kezd ez előbújni... Megállithatatlan szomjúság, hatalmas düh...
Most, a temetőben álltam és egy barna hajú leányzó nyakát haraptam szét, bár nem volt angyal, mégis eluralkodott rajtam a vágy,hogy minnél hamarabb végezzek vele. A testéből lassan kiürült a vér, lábai öszerogytak, én pedig ledobtam a hullát a földre, de előtte könyörtelenül letéptem a fejét és bedoptam a konténerbe az elszáradt virágok közé. Lassan elsétáltam a kis helyiség felé, amiben a lapátokat,ásókat tartották. Egy hatalmas ugrással a házacska tetején termettem, onnan lelógatva bámultam magam elé, és azon gondolkodtam, hogy még valentin napon sem voltam együtt Lillyvel.... |
Egy sötét, ködös hely. Több szát sirkő,több száz régi hullával.
Halottak:
Cher Lloyd
Rosemarie Osmer
Shipley Osmer
Mireya Morrison
Shelby Seeton
|
[14-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
