~Lezárva!~

 Amikor megölelt Rose én is átkaroltam és kiélveztem minden érintését.. Az államat a vállára helyeztem és így voltunk egy darabig, aztán még egy puszit is kaptam az arcomra én pedig elvigyorodtam. Már későre járt, és egyszer csak észbe kaptam, hogy szegény lány, biztos fázik egyszál pólóba, én pedig nem teszek ellene semmit. -Jaj de hülye vagyok biztos fázol, itt a pulcsim- azzal odaadtam neki ( ami mellesleg ugyanolyan nagy volt rá mint a póló). Sajnos többet már nem segíthettem neki, plusz nadrágom nem volt.. -Hmm nem lenne rosz veled együtt lakni... csak az a baj, hogy nem nagyon jövök ki a farkasokkal.. főleg nem Mikeval.. szinte utáljuk egymást.- mondtam szomorúan -De ,hogy ha ő is benne van, akkor köszönöm, benne vagyok.- mosolyogtam végül és reméltem benne lesz majd a fiú. A sok farkassal és angyallal persze iszonyú kemény lesz együtt élni, de inkább ez mint Ryan és a modora.. meghát itt van nekem Rose is. -Aztán remélem nem bánod meg.. elég kupis vagyok és főzni sem nagyon tudok.- valtam be a lánynak.

 Erre még nem is gondoltam.. mármint, hogyha a vérfarkasok visszaváltoznak nincs rajtuk ruha? Erre egy kicsit ledöbbentem, az biztos. -Ez elég fura.. és amikor átváltoztok akkor van rajtatok? Vagy az szétszakad?- kérdeztem, mert nem tudtam ezt az egész farkasosdit elképzelni. -Örülök, hogy jöttél már hiányoltalak is.- mosolyodtam Rosera, aztán feltűnt, hogy a lányon még meltartó sincs.. elég dögösen nézett így ki, de inkább nem hoztam fel a témát. -Próbálom kerülni az embereket.. Ryan mindenáron ráakar venni az emberi vérre, én meg nem tudom magam visszafogni. Komolyan mondom már megőrülök tőle, ma egy széket is hozzá vágtam.- mondtam, miközben egy újabb követ dobtam a tóba. Nem tudom meddig bírom vele egy házban, de az már biztos, hogy nem sokáig.

 Ahogy ráestem fel sem akartam állni,egéssz kényelmes volt igy, de nem akartam tolakodónak sem hatni,igy inkább felálltam,megigazitottam a pólót magamon,majd leültem a földre a fiú mellé. Halkan felkuncogtam,majd beleharaptam alsó ajkamba,aztán megszólaltam.
 - Igazából nem számitottam rá,hogy találkozunk,de örülök,hogy igy lett. - vigyorogtam szélesen.
 - Hát kóboroltam,magányosan és mikor a farkasok visszaváltoznak sajnos nincs rajtuk ruha. - nevettem fel,akár egy játékos kislány. - És csak a vésztartalékom volt itt,amit egy régi fa törzsében rejtettem el. Olyan bunkó meg nem akartam lenni,hogy nem jövök ide hozzád. - mosolyogtam szüntelenül.
- Na és te? Mir keresel errefele? - kérdeztem,majd a kérdésem után rádöbbentem,hogy nem birom abbahagyni a beszédet, csakúgy dőltek belőlem a szavak.

 Csak ott ültem a tóparton és dobáltam a köveket.. szerettem itt lenni, sokszor jártam ide ki esténként vagy Ryannel vagy csak egyedül. Ryan inkább csak azért jött velem, hogy addig is szekálhasson, de az elmúlt időkben, már ezért sem jön szerencsére. Ahogy merengek magamban, hirtelen letámad valaki és leborít a földre, a illat alapján egyből érdeztem ,hogy ő az... Rose. Elröhögtem magam, hisz nem minden nap teperi le az embert a tóparton hirtelen egy lány.. méghozzá egy ilyen lány. -Jesszus- aztán megint elvigyorogtam, hirtelen csak ennyit tudtam mondani, mert megzavart a látvány. -Jól megleptél.- mondtam ,miközben a lány még mindig rajtam feküdt. Igazából eltudtam volna lenni így egy darabig, nem nagyon zavart.. -Kicsit túl öltöztem nem? Bírom a pólódat, nekem is van egy pont ugyanolyan.- húztam az agyát, és elnem tudtam képzelni, hogy került rá az a férfi póló. Amikor felültünk jól végig futott rajta a szemem aztán végül nem bírtam megállni -Na de most tényleg, hogy kerülsz te ide? Engem akartál meglepni a szereléssel? Mert akkor sikerült..- vigyorogtam, bár azért selytettem, hogy ez nem teljesen az én érdemem.

Az erdőben rohangásztam farkasként,mikor megéreztem egy őz szagát. Elkezdtem üldözni az őzbakot és sikerrel is jártam. Elejtettem a zsákmányomat, emberré változtam,vagyis inkább vámpirrá és kiszivtam a vérét. Mindigis jobban szerettem vámpirként táplálkozni,mint farkasként,mivel azért sokkal tisztább kiszivni egy állat vérét,mint szétmarcangolni. Miután "megittam" az áldozatomat egy lány szellő fújt felém,amibe jó méllyen beleszagoltam. Megéreztem Ship csábitó illatát, igyhát úgy göntöttem elmegyek a szag irányába,ami a tó felől jött. Na de meztelenül mégsem mehetek oda,hozzá igyhát újra felvettem állati alakomat,mignem elértem az egyik fáig,ahova elrejtettem egy hatalmas szürke,férfi pólót és egy bugyit. Ez volt a vésztartalékom. Persze,más nem volt itt,ezért átkoztam is magamat,még melltartó sem. Basszus... Visszaváltoztam  vámpirrá és felvettem a bugyit és a hatalmas pólót. Ship felé futottam a gyors futásommal. Olyan nagy gyorsasággal futottam,hogy ahogyan hátulról meg akartam ijeszteni őt ellöktem és valószinűleg a földre estünk,én pedig természetesen ráestem.
 - Hello, Ship. - mondtam mosolyogva. Örültem a fiúnak...Nagyon.

 Egész nap csak a házban voltam, mivel féltem, ha kimegyek az utcára az emberek közé, megint elkap a vérszomjas énem. Ryannek már az agyára mentem, mert sokszor rám jött az ordibálhatnék, így végig veszekedtük a délutánt. Ő győzködött, hogy adjam fel magam ellen a harcot, és végre legyek normális vámpír, én pedig próbáltam halgatni a hülyeségét. Amire viszont végkép kiakadtam, az az volt, mikor behozott egy csajt a lakásba és előttem elkezdte szívni a vérét.. Erre hozzávágtam egy széket ami aztán szét is tört, aztán még verekedtünk is egy sort. A csaj nem vágott ebből persze semmit, mivel megvolt igézve, de nekem olyan szomjam lett, hogy azonnal elkellet tűnnöm a házból. Nem tudom medig mehet ez még így, hogy nem találkozom senkivel, de nem tudnám most még kibírni. A tóhoz futottam, és reménykedtem, hogy nem találok itt senkit, akinek kitekerhetném a nyakát.. Leültem a partra és egy darabig csak néztem a naplementét. Bárcsak megint találkozhatnék Roseval, mellette normálisabbnak érzem magam és nem ennek a vadállatnak. Most csak az ő társasága hiányzott egyedül, senki másé.

Felkaptam a negyedik őzet, s követtem David-et vissza a tópart azon részére, ahol voltunk. Örültem, hogy végre egy kicsit sikerült felrázni, ráadásul még egy kis különlegességgel is megspékeltük a dolgot. Jó volt, hogy ott, akkor, abban a pillanatban felálltam és nekiálltam incselkedni vele. Látszólag megjött a csekély, de már értékelhető lelkesedése.
- Na, így már jobban hangzik a dolog. - Jegyeztem meg vidáman gondolatban, miközben kényelmes tempóban haladtam tovább. - Hol tesszük le ezeket? - Céloztam az őzekre.

    ~Lezárt kör!~

  Felvettem a számba három állatot, a fejemmel fedig biccentettem Maire-nek, hogy legyen szives hozni a negyediket. Már hazafele indultunk, egy kis ösvényen amikor Maire megszólalt és pedig válaszoltam is neki.
 - Jó ötlet, Rina úgyis akart tartani valamiféle bulit, jó lesz majd arra. - mondtam nem túl lelkesen,de azért nem olyan unottan mint az előbb. Már tényleg figyeltem a lányra és arra amit mond,nem csak bámultam előre.... Vagyis lefelé...

Tovább kocogtunk, de mikor David megállt, én is így tettem. Bár, mire mondta, már jómagam is felfigyeltem az őzekre, azért örültem, hogy elmókázhatunk egy kicsit. Bár, hogy őszinte legyek, ugyanakkor sajnáltam szegény állatokat. De úgy éreztem, David könyörtelensége mindjárt előbújik, így inkább kúszva követtem én is. Furcsa érzés volt, amikor a bennem élő farkas ösztönei felélednek. Mintha két énem lett volna, de nem öntötte el agyamat a vörös köd, ott még szerencsére nem tartottunk. Mikor David kiugrott a bokorból én a csorda elé kerültem, hogy ne hagyjam szétfutni őket, s csak felhajtottam neki a vadat, míg ő hármat is leterített, amihez nem sokkal később csatlakozott egy negyedik is. Elég rossz volt nézni a haláltusájukat, de a bennem lakozó vadász nem hagyta, hogy segítsek rajtuk, hogy hamarabb végük legyen. Ő örömöt lelt abban, ahogy látja belőlük elpárologni az életet. Mit ki nem hoz az emberből, akarom mondani farkasból a kettős lét.
- Összehívhatnánk a barátokat. Mások szerint, ha megerőltetem magam jól főzök, csinálhatnánk jó kis bográcsos őzpörköltet. Végül is nem eszik ilyet az ember minden nap, nem? Mit szólsz? Most komolyan mondom. - Kérdeztem gondolatban David-től, mikor visszasétáltam az őzekhez, s felnéztem a sokkal magasabb farkasra. Úgy tűnt, most már lenyugodott. A többi őz pedig elfutott, hallottam, ahogy távolodnak.

Csak futottam, de egyszercsak megálltam. Mintha kövé dermedtem volna úgy szagoltam a levegőbe, vörös szemeimet becsuktam,hogy csak a szagra koncentrálhassak.
 - Nyami, egy őzcsorda. - mondtam Maire-nek telepatikus úton,majd a földre lapultam és a szag irányába kezdtem el kúszni. Amint kiértünk a bokorból a rétünkön ott volt az őzcsorda. Hátrapillantottam,hogy jön-e Maire,majd újra vissza az özekre. Szerencsére a szél nekünk kedvezett, igy simán mögéjük tutam lopakodni. Egyszercsak kiugrottam a bokorból és egyszerre hatalmas testsúlyommal két őzbakot és egy őztehenet leteritettem. Éreztem ahogy eltörnek csontjaik,majd otthagytam őket had szenvedjenek és a többi után eredtem.
  - Jó lesz egy kis gulyáshoz. - viccelődtem. Újabb őzre vetettem rá magamat. Első mancsommal suhintottam egyet és az őztehén gerince azonnal eltört. Na ennyi elég is lesz,a többi had fusson....

Követtem tovább, illetve most már mellette haladtam. Nem akartam megelőzni, hosszú távon kitartó voltam, de David is gyors volt. Kíváncsi voltam, meddig bírjuk. Közben élveztem, ahogy az enyhe szellő borzolja a bundámat, s annak ellenére, hogy az idő egészen meleg volt most mégsem akartam megsülni. Élvezettel szedtem a mancsaimat David mellett, remélve, hogy a futkorászás kissé kitisztítja a fejét. Időről időre rápillantottam, látszólag ő is jól érezte magát.

Mikor a lány beért,már ő is farkas alakjában volt. Futni kezdtem. Kiváncsi voltam rá,hogy birja-e velem tartani az iramot. Ez aféle próbatétel is volt egyszerre és szórakozás is. Csak futottam és vártam,hogy le-e tud előzni.

Füleltem, hogy vajon észhez fog-e térni. És megjött az esze! Magamban jót vigyorogtam, mikor hallottam, hogy követni kezd. Hamarosan megláttam, ahogy farkas alakjában mellém ér. Mikor durci testtartást vett fel, kitört belőlem a nevetés. Így persze még nagyobb volt nálam, de egyáltalán nem bántam. Elsiettem, s hamarosan már én is farkas alakban követtem. Így sem voltam égi meszelő, a fajtársaim között kicsinek számítottam, viszont fürge, az nagyon is tudtam lenni. Ezt kihasználva pedig elkezdtem David-et kergetni remélve, hogy tényleg felébred.

Mikor láttam,hogy lelép észhez tértem és közbenéztem,majd egy másodperc sem kellett és már farkasként ügettem Maire mellett, aztán az égnek emeltem a fejemet, farkamat mérgesen az egegbe embeltem és úgy tettem mintha durcis lennék. Hamar lehagytam Maire-t,hacsak nem változott ő is át és aztán követett engem.

Örültem volna, ha tudom most, hogy mire gondol. Annyira idegesített az állapota, bár legalább elengedett, s most szemben álltam vele. Megforgattam a szemeim, de tényleg nagyon édesen nézett. Mégis megembereltem magam, hiszen nem szoktam így elolvadni akárkitől is, most sem mutattam. Pedig David tényleg helyes volt... Csak az egóját kellett letörni egy kicsit.
- Talán majd máskor. - Intettem neki, s hosszú hajamatm eglibbentve indultam el az erdő irányába. Szinte biztos voltam benne, hogy követni fog. Bevallom, meghozta a kedvem egy kis incselkedéshez.

  - Nem kell engem felébreszteni,teljesen éber vagyok. - mondtam még mindig félig kábán. Sajnos ez a kábaság nem volt rám túl jó hatással, ugyanis Maire-nek sikerült kiszabadulnia karmaim közül. Felnéztem rá és édes pofikával kézdeztem:
 - Most itt hagysz? - bociszemekkel néztem a lányra. - Naaa ülj visszá lééciii.... Naa.... - kérleltem őt tovább.

Abszolút nem tűnt fel, hogy néz. De tényleg nem. Csak azt láttam, hogy borzasztóan elbambult. Én pedig újfent sóhajtottam, lassan már számolhatnám, hogy ma hanyadszor.
- Olyan bambának tűnsz. Szeretnéd, hogy felébresszelek? - Kérdeztem tőle, most már igencsak dühös tekintettel. - Látszólag kell valaki, aki helyretesz. - Folytattam, kezdtem magamat felhergelni. David könnyen ki tudta hozni ezt belőlem. És úgy látszik, most is sikerült. Lassan felálltam, már, ha engedett, ha mégsem, maradtam a helyemen.

  - Ahha... - igazából semmit sem értettem mit mond, csak ezta szót mondtam egymás után. A pólója kivágásán elég jól be lehetett látni a labdáira és előszeretettel bámultam őket. Elzártam magamtól a külvilágot és csak arra két mellecskére koncéntráltam. Majd mikor megfordult olyan fejet vágtam mint aki most ébredt fel, szóval elég vicces szituáció lehetett... Csak egy csábos vigyor jelent meg az arcomon miközben a lány szemeibe néztem.
 - Ahha... - vigyorogtam tovább.... :D

Bosszúsan sóhajtottam, kezdett bennem megint felmenni a pumpa.
- David... - Kezdtem lassan. - Olyan lehetetlen vagy. - Folytattam, de még nem buktam ki, a fejcsóválással nem szakította el a cérnát. De mikor tovább dühített, már megint paprikásabb lettem. Úgy fordultam, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Hé! Ha nem tűnt volna fel, újra dolgozom. Egyébként tegnap este. Szóval jobb lenne, ha többet lógnál egy kicsit Lissával. Legalább Rináék nem bolondítanak meg. Bár meg kell hagyni, azt hiszem, Mike jobban tudja kontrollálni magát, mint te. Kevés embernek kevertem le pofont az ismeretségünk első napján, sőt, ha jobban belegondolok csak neked. - Mondtam komolyan. Voltak bizonyos témák, amikre nagyon érzékeny voltam. És tudtam, hogy David most kihozza belőlem hm, hát, ha nem is a nagymacskát, hát a nagy kutyát biztos előbb, vagy utóbb.

  Csak hallgattam a lányt, hallgattam és hallgattam. Olyan sok hülyeséget összehordani... Én csak megforgattam a szemeimet majd kérdőn a csajra néztem.
 - Mikor találkoztam én veled utoljára? Mert én már komolyan nem tudom... Mike megbolondit meg az édes kis Rinácskája... Na szóval,mond mi van? Esetleg egy normális téma, édesem? - cukkoltam még mindig. Imádtam a "vöröskét" cukkolni, egyik kedvenc hobbim volt...

Felhorkantam az értetlenkedésére. Úgy tudott nézni, hogy az idegesít. Aztán még fel is sóhajtottam ráadásképp.
- Azt hiszem, te soha sem fogsz megváltozni. - Nevettem fel. - Igen, én is vigyáztam rá. De szóltam, hogy eljövök. - Gesztikuláltam hevesen. - És még mondtad is, hogy jó. - Folytattam. - De úgy látszik, hogy már kiment a fejedből. - Fejeztem be drámai sóhajjal. Hadd húzzam már én is kicsit az agyát.

Mi romantikusan?! Erre a szóra elfintorodtam,pedig valójában igy volt... Romantikusan hangzott. Úgy érzem én is kezdek kivetkőzni magamból,akár Mike. Tegnap Mike a kanosságáról mesélt nekem,én meg csak a Mi bajod,haver?! képpel néztem rá, de látom rajtam is kezd előjönni a dolog.....
 - Mit? Nem is én vigyáztam rá,hanem te. Vagy nem emlékszel,vöröske? - kérdeztem kicsit gúnyos hangon.

Amikor ártatlanul rámnézett tudtam, hogy itt óriási baj lesz. Aztán, amikor megszólallt, már száz százalékig biztos voltam benne. Mikor befejezte a mondanivalóját, pár másodpercig nagyon komoly arcot vágtam.
- Ó, istenem. Te egoista alfahím. - Nevettem el magam végül. - Amúgy... Ez rettenetesen romantikusan hangzik. - Vigyorodtam el ismét. Kíváncsi voltam, meddig bírom ki újabb dühroham nélkül, megp ersze mennyire tudom meglepni David-et. Ideje, hogy ne csak engem érjenek váratlan helyzetek. Ha kell, hát színészkedek egy kicsit, volt időm tanulni.
- Na, és mondd, te mit csinálsz errefelé? Hol van Lissa? Remélem, nem hagytad ott. - Kérdeztem.

  Mi a fene? A vállamra hajtotta fejét és még beszélgetni is elkezdett velem aztán azt mondta ez jó ötlet volt? Hmm... Furcsa....Majd elővettem az ártatlan fejecskémet és megszólaltam.
 - Én nem ismerek egy ilyen személyt sem, csupán egy helyes srácot, aki rajong egy tüzvörös hajú leányzóért. - lenéztem rá majd kacsintottam egyet. Szoritásomon kicsit engedtem igy ha nagyon akart kiszabadulhatott,de reméltem,hogy nem teszi meg...

Legszívesebben fogtam volna egy szájradírt (létezik ilyen?) és saját kezűleg töröltem volna le David túlságosan is jóképűnek beállítható ábrázatáról azt a pimasz vigyorát. De úgy döntöttem, nem adom meg neki ezt az elégtételt, bár úgy is tudtam, hogy tisztában van azzal, hogy dühös vagyok, mert szinte biztos voltam benne, hogy a szemeim körülbelül szikrákat szórnak. A megszólításra egy mérges pillantást vetettem rá, majd elnyomtam egy apró sikkantást, mikor az ölébe rántott, én pedig teljes - csekélynek mondható - súlyommal ráestem a fiúra. Nem volt épp kellemes pozíció, főleg, hogy még szorított is. Eleinte próbáltam szabadulni, mértékkel, de hamar rájöttem, hogy nem fogok elmenekülni, így rövid időre feladtam, hogy a válaszomon töprenghessek.
- Hm, lássuk csak. - Hajtottam a vállára a fejem hirtelen ötlettől vezérelve, s felpislogtam rá. - Mondjuk éppen az őrület határán állok, mert valaki nekiállt cukkolni és tudom, hogy most legalább fél óráig nem fog békénhagyni? Nem is tudom, ismersz-e ilyen személyt. - Grimaszoltam, de, ha már itt ücsörögtünk, hát kényelmesen elhelyezkedtem. - Tudod, mit? Nem is volt rossz ötlet. - Vigyorogtam.

Mikor megijedt a röhögőgörcs kapdosott,de sikerült visszafolytanom a nevetést,igy csak egy hatalmas cigyor lett belőle. Imádtam amikor durcizik a kis Marie. Jól állt neki ahhoz az alacsony kis termetéhez. Ilyenkor olyan volt mint egy mérges kis törpe....
 - Szia babám. - vigyorogtam majd leültem oda ahol az előbb ő ült és az ölembe húztam őt. Ha akart akkor sem tudott kimeneküldnöm karmaim közül.
 - Mit csinálsz errefelé,édesem? - cukkoltam még tovább őt, és szoritásomból még mindig nem engedtem.

Békésen heverésztem jópár percig, s már majdnem ott tartottam, hogy elalszom, annyira nyugodt volt minden. Még így is, hogy a hallásom érzékenyebb volt, mint az átlag embereké sem hallottam semmi olyat, ami különösen zavaró lehetett volna. Tényleg majdnem az álmok birodalmában voltam már, amikor egyszer csak valaki hátulról rámijesztett. Lendületből úgy felpattantam, hogy rögtön majdnem előre el is vágódtam. Levegő után kapkodtam. Azon gondolkoztam közben, hogy megszidjam az illetőt, vagy hunyjak szemet a dolog felett? Az utóbbi egyenesen kizártnak tűnt. De nem akartam megfordulni, így is tudtam, hogy David az. Aztán mégis megtettem. Közben sikerült visszafognom magam és nem kevertem le neki ismeretségünk második hatalmas pofonját. Egyszer már sajnos kapott egyet.
- Mi mást várhatna tőled az ember lánya? Akarom mondani farkasé. Szép napot neked is. - Köszöntöttem keresztbe font karokkal. Imádtam tenni neki a durcit, vicces volt nézni, ahogy próbált kiengesztelni. Már, ha megpróbálta.

  Mike szürke rövidujjasa volt rajtam, mivel valamien oknál fogva egyik pólómat sem találtam. Talán Rina még nem mosta ki? Várjuk, Rina nem is mos ránk. Csak a seggét pihenteti nálunk. Na mindegy. Szóval egy szürke rövidujjasban és egy sötét farmerban, fekete konverse cipővel sétálgattam a tó szélén. Nagyon szerettem a vized helyeket, ezért is épitettünk Mike-al egy medencét a házhoz. Amint sétálgattam megpillantottam a közelben Marie-t. Közelebb lopóztam és végül megijesztettem őt mikor a háta mögé értem....

Mivel ma egészen jó idő volt, gondoltam sétálok egyet a tóparton. Nyáriasan öltözve, ám ember alakban róttam a métereket. Úgy gondoltam, bundában most túl melegem lenne, bár azért így is muszáj volt néha átváltoznom. Ezt főképp akkor tettem meg, ha Lissa-t kísértem olyan helyre, ahol nem állt fenn a veszélye, hogy valaki meglát minket. Most viszont örültem a magánynak. Kis sétálás után lehuppantam egy vastag törzsű fa árnyékába és néztem a tájat. Olyan megnyugtató volt.