Szinte megállás nélkül nevettem. Jól éreztem magam.
 - Nos,szerintem egy kávézóban nem szolgálnak ki, na de tényleg egy kávézóba akarsz menni? Irány a disco! - vigyorogtam. - És büszke vagyok magamra,hogy megtanitalak gonosznak lenni... Muhahhahhááá. - kuncogtam.

- Kath, értem már miért retteg tőled mindenki a vámpírok közül, kivéve persze engem. -vigyorodtam el és lassan kifordultam a főútra. Persze rögtön begyorsítottam mivel az agyamra megy, hogy be kell tartani a sebességhatárokat. Én meg úgyse tudok meghalni egy aprócska balesettől. 
- Szerinted hajnalok hajnalán kiszolgálnak egy kávézóban? - kérdeztem a lánytól aztán egy ördögi mosoly jelent meg az arcomon. 
- Max majd betörünk. - jegyeztem meg. - Komolyan elkapom tőled a gonoszságot. - csóváltam a fejem nevetve.
 

  -Muhahahahahháá. - gonoszan nevettem.
 - Te azt a tükröt nem is arra használtad, hogy ki tudj tolatni valahonnan ,édes. Vagy tán kihagy az édes kis fejecskéd? - kuncogtam.
 -Nos,nekem mindegy. - a visszapillantótükör kábeleit kitéptem amik tartották és hátradobtam az üllésre.

 Nézve a visszapillantó tükörben a saját arcomat, bent a kocsiban, vissza kellett fognom magam hogy ne kezdjek el őrjöngeni. 
- Te tényleg kegyetlen vagy.- simogattam a szegény tükröcskét és aztán a fülébe súgtam. 
- Ne aggódj meggyógyítalak. Gonosz Kath néni pedig nem jöhet többet a közeledbe. - néztem azokba a fekete szemekbe szemrehányóan. 
- Ha most nekitolatok valaminek, esküszöm nem úszod meg szárazon. - figyelmeztettem de hála több éves gyakorlásomnak egy fantasztikus mozdulattal kanyarodtam ki az erdőből.
- Na, és most hova menjünk? - kérdeztem a lánytól érdeklődve.

  - Ne gonoszkodj, Ryan nem áll jól. - vigyorodtam el,majd mikor elővette a telefonját a vállára helyeztem fejecskémet és néztem mit müvel.
 - Mondcsak, mennyi csajod van? - vigyorogtam. Mikor kiértünk az erdőből mielőtt ledobhatott volna leugrottam a hátáról és az autó felé vettem az irányt.
 - Jól van... - megforgattam a szemeimet majd az anyós ülés felé mentem. Nekimentem a visszapillantótükörnek, igy letörtem azt. Úgy tettem mintha véletlenül csináltam volna. Megfogtam a tükröt és amikor beszálltam a kocsiba és beszállt Ryan is megmutattam neki.
 - Bocsika... -vigyorogtam gonoszul.

 Mikor a hátamon landolt egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy ledobom, de aztán inkább csak megtartottam a lábait fogva. 
- Komolyan mintha oviban lennék.- csóváltam meg a fejem aztán előhalásztam a telefonomat a zsebemből és írtam egy sms-t az egyik kékkendősnek, hogy jóéjt aztán lemásoltam és elküldtem a többinek is. 
- Tudod fontos, hogy fenntartsuk a látszatot. - csúsztattam vissza a mobilt a zsebembe és mikor kiértünk a sportkocsimhoz az erdő szélére ledobtam a csajt. 
- Pattanj be, de óvatosan mert nem rég vettem. - figyelmeztettem a lányt mikor a fekete luxusautó pittyogással jelezte, hogy kinyitódott. 

  Gúnyosan felnevettem a sértésnek szánt bókon.
 - Még nincs,de idővel kitalálok valamit. - mondtam majd követtem Ryan-t.
 - Igen, kérek bizony. - mikor utolértem Ryan-t a hátára ugrottam és kicsit vicces hangon ezt mondtam.
 - És most, cipeld a te királynődet! - kuncogtam, reméltem nem dobott le,de ha mégis akkor jól segberúgtam.

 Csak a csontok ropogását hallottam és a fájdalmat. Nyilván nem fájt annyira mintha igazából roppantották volna el a bordáimat de azért így is fájdalmas volt. 
- Te kis. - néztem rá összeszűkült szemekkel. - Te nagyon kis gonosz vagy. Még szerencséd, hogy soha nem emelném nőre a kezem. - néztem rá szúrós szemekkel és aztán hátrébb húzódtam mielőtt újból eltörné néhány csontom. 
- Na és Kath, van valami világmegváltó terved? - kérdeztem érdeklődve és elindultam a város felé, bár még az erdő belsejében voltunk. 
- Ha jól viselkedsz és nem töröd el több csontom, adok egy kicsit a reggelimből. Tudod, már korán reggel iskolába viszem az egyik csajomat, mert nagyon jó barát vagyok. - kacsintottam rá a lányra és átvágtam egy újabb bokron. Ha lenne egy lány...de nem nincsen. Hiszen Luise meghalt.

  -De igen,na de akkor is.... - morcos képet vágtam,mint aki meg van sértődve. Bevetette azt a jól megszokott vigyorát amire én csak egy gyerekes nyelvkiöltéssel válaszoltam. Nem sokkal később erős karjait éreztem a derekam köré fonódni. Én is átöleltem, és felnéztem rá. Édesen vigyorogni kezdtem rá,majd ebből az édes vigyorból egy gonosz vigyor lett . Egy reccsenés hallattszott és a bordái többsége már ketté voltak törve. Kacsintottam egyet aztán úgy döntöttem a helyére teszem bordáit,nehogy rosszul forrjanak össze. Egy könnyed mozdulattal már a helyükre is tettem az előbb emlitett csontokat.

Amikor az embernek kettérörik a karja, üvölt vagy sikít vagy zokog vagy tudom is én mit csinál. Csak, hogy én győzelmi nevetésben törtem ki. De aztán látva, hogy Kath mennyire feldúlja magát utána lépve a sötét erdőben megragadtam a csuklóját. 
- Ugyan már Kath. Mindketten tudjuk kitől örökölte a lányod a szépségét és kötelességemnek éreztem elmondani neki ki volt az Anyja miután azt hittem meghaltál. Hiszen tudnia kellett róla, nem? - kérdeztem tőle óvatosan, és gyorsan elengedtem a kezét mielőtt újra megütne. Szép szemekkel és egy nőbolondító mosollyal néztem rá hátha így nem fog rá haragudni, bár Kathnél ki tudja mi műkődik. Lassan még közelebb léptem hozzá, és karjaim közé zártam törékeny testét. 
- Ugye már nem is haragszol rám? - suttogtam a hajába, bár még mindig tartottam tőle, hogy most jól eltöri az összes létező csontom. 

  -Igen,Felix. Nyugi, idővel megismered. - vigyorogtam, nem is hagyta,hogy a kérdésére válaszoljak egy újabbat zúditott a fejemre. A lányommal kapcsolatban. Mi az Isten??!! Szemeim kidülledtek csodálkozásomban, azt hittem nyomban megfújtom Ryan-t és végül  neki is estem. Igen, az indulataimon nem tudtam uralkodni mikor pimaszkodnak velem. Megragadtam a srác kezét és olyan erősen szoritottam,hogy kettétörött benne a csontja, de persze ez neki pár másodperc múlva össze is forrt. Nem zavart. Gúnyos vigyorral a képemen elkezdtem az ellenkező irányba sétálni, mikor már két méter távolság volt közöttünk visszafordultam és bemutattam neki azt a bizonyos kabd be jelet az én szép kis ujjacskámmal,majd újra visszafordultam és elsétáltam egy fához. Itt nekidőltem a fának és figyeltem a srácot.

 

-Felix? Nem, nem ismerem. - töprengtem magamban, aztán kérdőn a lányra néztem.- Na, és van valaki aki érdekel a kis falkából? - kérdeztem Kathtől, hátha van valaki aki érdekli az itteniek közül. 
- Amúgy meg,találkoztam a lányoddal. - tereltem egy új téma felé a beszélgetést, elvigyorodva.- Nem is olyan rossz csaj. - jegyeztem meg, kíváncsi voltam Kath mikor fog kiborulni, hogy ne merjek szemet vetni az ő kislányára. - Hogy is hívják... Rose?- töprengtem, aztán lopva Katherinere sandítottam. 
-Aranyos lány. Mondjuk még sírt, is, hogy elvesztetett. Mondjuk ha egy nő egész életemben fogva tartott volna aztán kiderül, hogy ő az Anyám én is kibuktam volna. Végülis érthető a reakciója, ugye Kath? -kérdeztem a lánytól érdeklődve.

Kath: csak vigyorogtam, elsö kérdésére válaszként megvontam a vállamat. Mikor azt mondta bulit is szervezett nekem amiért leléptem gonoszul beecsiptem a kezébe, de aztán elnevettem magamat. Mikor elengedett megigazitottam a hajamat. -Hát kalandokra vágyom. Érted és Rosért jöttem. - még mindig vigyorogtam. - Azt hallottam a következő látó egy Felix nevü srác lesz, de öt egyedül nem tudnám megölni, mivel ö egy fajtabeli. Mondjuk még nincs okom rá, hogy megöljem, de szeretek elöre tervezni....- moolyogtam

-Nem gondolod, hogy neked mindenki tapasztalatlan kis senki? - kérdeztem a lánytól elvigyorodva. Végülis ő a legidősebb vámpír ha jól vagyok értesülve. Ő csak tapasztaltabb lehet mindenkinél. Ezt ő is nagyon jól tudja, kíváncsi lettem volna, hogy Kath fél-e valakitől a világban vagy nem érdekli senki és semmi. Mikor azt, mondta, hogy nem is őrült akkor köhögést színleltem, ez egy jó öreg trükk volt, és ezzel a tudtára adhattam a véleményem. Persze csak húztam a lány agyát, és mikor megkérdezte, hogy nem is örülök -e neki akkor magamhoz húztam és összeborzoltam a fejét. 
- De annyira örülök... - szorítottam magamhoz. Aztán halkabban hozzátettem. - Pedig már egy bulit is szerveztem, hogy megszabadulok tőle.- Persze csak vicceltem, hiszen talán az egyik legfontosabb volt számomra a lány, ha szabad ilyet mondanom, az én esetemben.
- Egyébként meg, mit csinálsz te ebben a kisvárosban? Te a vámpírok királynője.. - kérdeztem felvonva a szemöldökömet miközben elengedtem a lányt és kíváncsian mosolyogtam. Tényleg kíváncsi voltam ha már egyszer elment, most miért jött vissza, Talán a lánya fontos neki? Vagy valakin bosszút akar állni? Fogalmam nincs.  De csak megossza velem. 

Mi a fene? Nem is örül nekem? Szégyelje magát! Gondoltam magamban.
 - Figyelj, elmondom mi történt. Elmentem azok utódjaihoz akik megölték... Nos megölték a barátomat, akiről neked még nem meséltem. Rose apját.... De mind a 10 farkast megöltem fél kézzel. Tapasztalatlan kis senkik voltak.... És rájöttem,hogy itt van rám szükség. Tovább kell irtanom mindenkit. - elvigyorodtam kissé gonoszul.
 - Na és ezt kikérem magamnak, nem vagyok örült! Csak egy kicsit és nem bujkálok!! - mérges pofát vágtam,de hamar meglágyultak arcvonásaim.
 - Neharagudj.... De egyébként nem is örülsz nekem? - megbánó arcot vágva néztem a magas férfire.

 Mikro valaki megszólalt fölöttem, hogy nem szabad a lányokkal játszadozni, ráadásul ugyanolyan hangja volt mint... Nem az nem lehet, hiszen már egy hónapja, hogy meghalt. Tőlem búcsúzott el, utoljára emlékszem rá. 
- Csak, nem a lelkiismeretem szól hozzám odafentről? - kérdeztem ironikusan. - Ja nekem olyanom nincs. - válaszoltam saját magamnak és már egész jól ellettem volna azzal, hogy csak képzeltem az egészet mikor a hang újra megszólalt. 
-Nem tudom. Egy őrült aki már párszáz éve a fákon bújkál és azt hazudja szegény Ryannek, hogy elmegy magát megöletni. - vágtam sértődött képet, mikor hirtelen előttem termett a lány. 
- Kath, nem gondoltam volna, hogy hazudsz nekem. - néztem rá morcosan, mikor egy puszit nyomot az arcomra. Igazából csak tetettem, hogy dühös vagyok rá, legszívesebben jól megszorongattam volna és üvöltöztem volna vele, hogy hogy merte azt hazudni, hogy megöleti magát. De nem vagyok az a nagy sirós összeborulások fajta. Így azt sem említettem meg, hogy egy hónapba telt mire sikerült elfelejtenem. Ráadásul még a lányának is elmondtam, hogy ő volt az Anyja. De hát, na. Azt hittem meghalt, szegény lánynak joga volt ezt tudni. De először halgassuk szépen el az egészet, talán Kathnek nem is számít annyira a lány. Jobb ha nem is hozom szóba. 
- Na és mi szél hozott vissza? Meg akartad keseríteni az örökkévalóságomat? - kérdeztem tőle érdeklődve, miközben azt figyeltem, változott-e rajta valmi az elmúlt időben, amíg nem találtam rá.

- Ejjj,,, Ryan, Ryan.... Szabad igy játszani a lányokkal?! - a fák tetejéről szépen csengő hangom hallattszott le.
- Vörös hajam, majdnem fekete szemem van... Olyan vagyok akár egy villám... Na ki vagyok? - kérdeztem majd meg sem vártam válaszát leugrottam a fáról és Ryan hátán landoltam,persze szándékosan. Aztán lemásztam róla és azonnal előtte termettem. Felnéztem rá, mivel sokkal magasabb volt tőlem,majd felágaskodtam és egy puszit nyomtam az arcára.

 Telnek a napok, hónapok és az életem eseménytelen. Néha összeszedek egy-egy angyalkát aki szívesen bemászik az ágyamba és még ebédet is mellékel hozzá. Azok a szerencsés napjaim. Bár ki ne tudna ellenállni nekem? Nekem? Ryan Osmernek? Pontosan. Az égvilágon senki. Én vagyok a vámpírok csábítója. Talán felvehetném harmadik névként a Tökéletest. Tökéletes Ryan Daniel Osmer. 
De, hogy mit lófrálok én most sötétedéskor az erdőben? Éppen az egyik állítólagos barátnőmmel jöttem ide, aki szerintem a világ egyik legnaívabb teremtése, most is élvezettel túrt sötétbarna tincseimbe, és édesen felsikoltott, mikor csókolgatni kezdtem a nyakát. 
- Oh, Ryan. Te annyira jó vagy hozzám, csak az Anyám meg ne tudja, hogy kiszöktem otthonról.- nevetgélt a karjaimba miközben helyette is a fejemet vertem a fallba. Miért? Miért kell ilyen hülyének lennie a szőke lányoknak? Komolyan mintha, diónagyságú agyuk lenne. De aztán ezt kiütve a gondolataim közül, tovább csókolgattam a lány nyakát, aztán lassan belemélyesztettem a fogaim. Valami oknál fogva az emberek nem nagyon érzik fájdalmasnak a harapásunkat. Talán valamiféle fájdalomcsillapító van a nyálunkban? Vagy csak a lányok ennyire odavannak tőlem. Ez is most azt hajtogatta, hogy még sosem szívta ki senki sem a nyakát. Mekkora hülye. Negyedóra múlva engedtem el, de valamiért olyan hatásba volt mint aki bedrogozott, még a pupillája is kitágult és most, lassan pislogott rám. Talán a vérveszteségtől.Ezért nem szeretem az embereket, túl óvatosnak kell velük lenni, az angyalok és a boszik sokkal strapabíróbbak. 
- Rendben Jane..- kezdtem bele, mire a lány kótyagosan de mégis meglepődve bámult rám. 
- De, hát a nevem Camilla. - nézett rám ártatlanul, mire nő-őrjitően mosolyogtam rá. 
- Hiszen én is ezt mondtam édesem. - suttogtam a fülébe és még egyszer csókot nyomtam az ajkaira mire elmosolyodott. - Vettem neked egy kendőt. - vettem elő a zsebemből a világoskék kiegészítőt mire a lánynak felcsillantak a szemei. Jól ismertem a tinilányok rajongását, lehet, hogy még fürdésnél sem fogja levenni, egy hétig. Ennek az apróka kis sebnek meg elég négy nap, hogy begyógyuljon. Valamilyen hóbortnál fogva az összes 'barátnőmnek' ilyet vásároltam. Hiszen a birkákat is megjelelölik, nem? Hát legyen Tökéletes Ryan Daniel Osmer barátnőinek a kék kendő a jele. A lány boldogan ragyogott rám, és rögtön a nyakába is kötöttem, pont hogy eltakarja a sebhelyet. 
- Camilla, boldoggá tennél vele ha ezt hordanád. - fésültem ki egy szőke tincset a homlokából, mire szinte megigézve bámult rám. 
- Rendben angyalom, akkor most menj utadra. - súgtam a  fülébe mire vihorászva elindult kifelé az erdőből, aztán hallottam, ahogyan kiér a városba, legalábbis biztonságos helyekre. Mélyet sóhajtottam, és felpillantottam a csillagos égre. Komolyan fárasztóak ezek a tinilányok.

A kör lezárva!

- Hát... Oké. - Sóhajtottam fel. Nagyon ritkán mentem be a városba, de most tényleg jó lett volna. - Köszi a meghívást. - Mosolyogtam. - Ha gondolod, indulhatunk. - Mondta.m