Maire Moore

Kicsit feszülten vártam Lissa válaszát, de mikor igennel felelt, nagyon megkönnyebbültem. Cher miatt én is meglehetősen magam alatt voltam sokáig, még most is űrt éreztem, ha rá gondoltam. Vajon ki fogja ezután beosztani a farkasokat az angyalok mellé? Elvileg kell, hogy legyen utódja a lánynak. Mi van, ha épp Bonnie az? Végül is nálam, valahol a lelkem mélyén a boszorkányok mindig is együtt jártak azzal, hogy látják a jövőt. De fogalmam sincs. Eleve olyan országban nőttem fel, ahol nagyon sok ilyen legendát gyártottak, a különböző lények mire képesek, és mire nem. Imádtam az ilyen történeteket, de az idők során, főleg, miután már én is egy lettem közülük, megtanultam meghúzni a határt. Most nem kezdtem el ezen filozofálni, inkább védencemre koncentráltam. Jó volt őt boldognak látni, tudni, hogy vannak barátai, akikre támaszkodhat, s jól esett a tudat, hogy mellette lehetek. A kérdésére elmosolyodtam.
- Én remekül. Úgy néz ki, lassan sikerül a munkámat összeegyeztetni az új életemmel. Mármint az igazi munkámat. Vagy, hogy mondjam. Érted. - Nevettem fel hallkan. Na, ilyenbe is ritkán zavarodom bele! - Persze ne örülj, nem fogsz megszabadulni tőlem. - Viccelődtem tovább, majd hátranéztem, látva a csúnya pillantásokat. - Mondd csak, elviekben nincs vége a műszakodnak? - Pillantottam az órámra. Ha az időérzékem nem csalt, s jól tudtam Lissa munkarendjét, most már túlórázott. Akkor meg nem értettem, miért szidják. Álltam a kollégái tekintetét, eszem ágában sem volt félrenézni. Ugyan, mi okom volna rá?

A lány kérdésére miszerint minden redben van-e boldogan bólintottam. Igazából hetekig szomorkodtam Cher halála miatt, így a lány miatta is kérdezhette, vagy csak úgy a vérszívók miatt is. Mostanában elkerülnek aminek örültem, valószínűleg érezték rajtam az alakváltók illatát. Az életem csendes volt az emúlt hónapban, nem is nagyon igyekeztem kitűnni a tömegből élveztem, hogy kicsit ugyanolyanok a hétköznapok. Na, nálam nem a negatív értelemben. Mostanában új barátokat szereztem, jóba voltam a falkával és Bonnieval is. Ez pedig boldoggá tett, sosem voltam egy nagy népszerűségértörvendő ember de jó volt, hogy számíthattam rájuk. 
- Na, és hogy vagy? - kérdeztem a lányt, időközben persze megkaptam a negatív érzéseket mögülem. A kollégáim irányából, na köszi.

Maire Moore

Lassan, nyugodtan kortyolgattam a kávét, aminek csak jó pár perccel a kihozatala után tudtam nekilátni, mivel forró volt. Így meg kellett várjam, míg meghül kicsit. Annak ellenére, hogy még így is meleg volt, ahogy a kinti idő is, nagyon jól esett. Bár felettébb ritkán ittam, most mégis sikerült rászánnom magam. Nem nagyon hittem a hatásában, azért reméltem, segíteni fog valamennyit, ugyan is meglehetősen fáradt voltam és utáltam kimerült lenni. Így természetes, hogy ezen segíteni próbálok! Minden gondomat elfelejtettem azonban, mikor megpillantottam egy ismerős arcot. A csészémet leraktam az asztalra, s széles mosollyal figyeltem Lissa-t, aki a szó szoros értelmében a nyakamba ugrott. Nem tudtam visszafolytani a hallk nevetésem a lány örömének láttán, bár tény, hogy én is legalább annyira örültem érkezésének, mint ő az enyémnek. Ugyanakkor azt is láttam rajta, hogy meglepődött. Én ezzel szemben sejtettem, hogy itt találom, volt már időnk egymásra hangolódni. Örültem, hogy nem tévedtem.
- Szia. - Mosolyogtam változatlanul, s felnéztem rá. - Rám általában senki sem számít, már megszoktam. - Vontam vállat mosolyogva. Tény, sok esetben jelenek meg meglepetésszerűen. - Volt egy kis időm, hát gondoltam benézek. Mivel David most éppen a falkát fárasztja, ha jól tudom Irinát tanítja. Lófráltam kicsit a városban, elintéztem pár dolgot. - Mondtam, megállás nélküli jókedvvel. Sok okom volt rá, ami nagyon felvillanyozott. Lehet, az őrzői teendőim mellett még az életem is sínre kerül... Elgondolkodva néztem Lissa-t. - Minden rendben? - Kérdeztem már csak megszokásból.

Érdekes, hogy az ember élete mennyire meg tud változni csupán néhány nap alatt. Megismersz valakit, aztán felforgatja az egész életed. Nem, most nem a szerelemről beszélek. Annál egy sokkal fontosabb dologról. Legalábbis számomra fontosabb volt minden másnál. Az őrzőimről. David és Maire határozottan különlegesek voltak a szememben. Mint két nagyobb mindentől óvó testvér. Lassan két hónapja, hogy minden napomat velük töltöm. Persze közben időt kell szakítanom, Anyára és a munkámra is. Meg aztán ott volt a nővérem. Igaz alig ismertem, de talán többet tudott az Apámról, mint én és meg akartam róla tudni mindent. De azok az átkozott vérszívók megölték, és ami még aggasztóbb még több gyilkosság történik mostanság. Ezért kell mindig a közelben lennie valamelyik őrzőmnek. Aznap viszont olyan vendéget kaptam, akire aznap nem is számítottam.
- Maire. – suttogtam magamnak mikor megláttam a vörös hajzuhataggal megáldott lányt. Rögtön oda is rohantam és jól megölelgettem mire egy rosszalló pillantást éreztem a hátam közepén. De most pont nem érdekelt.
- Szia. Hogy kerülsz ide? Nem is számítottam rád. – vigyorogtam megállás nélkül.

Maire Moore

Mióta itt lakom, nem most kötöttem ki itt először. Sokadszor. Igen, nagyrészt Lissa miatt, mert, ha épp dolgozott, így akkor is szemmel tudtuk tartani David-del, felváltva. Bár nem volt egyenlő ez azzal, hogy mikor betértünk, minden egyes alkalommal fogyasztottunk is valamit, emiatti aggodalmát Lissa felettesei többször is kifejezték. Ezen pedig mindig sikeresen felhúztam magam, de hát nem voltam én senki, miért kellett volna, hogy szóljak, mit gondolok? Bár igaz, szerettem kifejezni a véleményem, most, mint pár ritka alkalom esetében beláttam, hogy ez nem az a helyzet, mikor nekem is szólásszabadságot adnak. Emellett a védencem volt annyira talpraesett, hogy megvédje magát és az állását. Visszatérve lényeg a lényeg, egy elég fárasztó nap után beültem egy kávéra. Őszintén szólva fogalmam sem volt, Lissa itt van-e, mivel az italt egy másik pincér hozta ki, az utóbbi pár napot pedig a lány David-del töltötte, nem félreérteni. Csak kivettem egy kis szabit, ha mondhatom így. De már alig vártam, hogy újra találkozhassak a lánnyal.

Lissa Jacksone
Bólintottam, arra a mondatára, hogy nem rég költözött ide. Igazából kicsit látszott rajta, mármint, hogy még új a városban. Az emberek többségét ismerem, de ezt a vörös leányzót még biztosan nem láttam itt.
- Igen a park felé. Általában arra járok haza. – mosolyodtam el, miközben lefordultam egy újabb utcán. A késő délutáni napsugarak még erőtlenek voltak, de azért én nagyon örültem nekik. Nagyon szeretem a napsütést, sokan azt mondják olyan mintha én magam is egy napsugár lennék. Nem tehetek róla, ragadós a mosolyom. Egy pillanatra elgondolkoztam, de aztán a Cher név hallatára érdeklődve pillantottam fel.
- Eddig azt hittem biztonságban lehetek napközben de, úgy látszik mégsem. Nagyon fájt?  – kérdeztem aggódva. –Egyébként ismered Chert? –majd sietve hozzátettem. – Nagyon sok dolgot hallottam már róla, de igazából nem találkoztam még vele. – magyaráztam a lánynak, de igazából nem értem miért. Hiszen nem kérdezett, de mindegy. A buli említésére elmosolyodtam.
- Nem vagyok valamiféle nagy bulizós, de lehetséges, hogy benézek. – mosolyodtam el, miközben lassan a parkhoz érünk. 
Folyt.köv:park

Maire Moore

Kicsit későn eszméltem rá arra, hogy elfelejtettem válaszolni Lissa előbbi kérdésére. Kicsit zavarba is jöttem miatta újfent.
- Jaj, bocsi, elbambultam. - Szabatkoztam. - Egész pontosan három napja élek itt. - Feleltem, s visszagondoltam tanítómra, aki végül ajánlotta ezt a helyet. Figyelmeztetett rá, hogy az életem gyökeresen meg fog változni, és igaza is lett. Ő is élt itt korábban, így tudtam tőle egyet-s-mást, de nem tudtam arra felkészülni, ami itt vár rám. Hallkan felsóhajtottam, aztán újra feleltem a lány következő kérdésére.
- Nem. Körülbelül két utcányira az ellenkező irányban. - Ráztam meg a fejem, halvány mosollyal az arcomon. ÉN már őt meg sem kérdeztem, hiszen tudtam. - Merre megyünk, a park felé, vagy más útvonalon? - Kérdeztem kíváncsian Lissa-t, nekem ugyanis mindegy volt. Legalább jobban megismerem a várost, ha több útvonalat is bevetünk, de teljes mértékben rá bíztam. Főleg a vámpírok miatt kérdeztem, s rájuk is terelődött a szó. Vágtam egy grimaszt.
- Vettem észre. - Jegyeztem meg kissé csípősebben, mint szerettem volna, de, főképp, hogy nehogy Lissa megriadjon, rögtön visszavettem az eréjességből. - Tegnap fényes nappal fának vágott az egyik. Pedig eredetileg nem is rám ment, hanem Cher-re. - Villantak meg dühösen a szemeim. Azt a vámpírt már most rühelltem, és volt egy olyan érzésem, hogy még fogok találkozni vele. De valami más téma után kellett kutassak, mert csak mégjobban felhúztam magam, ha az idegesítő nőszemélyre gondoltam. Azon kezdtem elmélkedni, vajon Lissa ismeri-e Cher-t akár hírből is, vagy tudja-e, mi a lány feladata? Esetleg járt már nála? Nem, biztos nem, mert akkor már tudná, mi a szituáció. Vagy esetleg már ő is tudja, csak azért nem akarja elárulni, mert azt hiszi, én még nem tudom? Reméltem, hogy ez a felállás nem áll fenn, mert akkor ugyanazt titkoljuk egymás előtt, és az pedig rendkívül zavarbaejtő lenne, főleg Lissa biztonságára nézve. Jó lett volna, ha már összeállna a kis csapatunk. Sajnáltam, hogy nem kérdeztem meg Cher-t, mikor is fog megtörténni, de reméltem, lesz még alkalmam rá. Közben befordultunk egy utcasarkon, én pedig vidám mosollyal szólaltam meg ismét.
- Úgy hallottam, holnap nagy bulit szerveznek a parkban. Jössz arra este hat óra tájban? - Kérdeztem Lissa-t kíváncsian. Örültem volna, ha ott van, addig is szemmel tudtam volna tartani. Mert kinéztem a vámpírnépségből, hogy beugranak egy kis vérfürdőt csapni, vagy a farkasokat meggyepálni egy picit. Nem tudtam, hány fajtámbeli él a városban, de reméltem, leszünk ott páran, hogy megvédjük az angyalokat, na, meg persze az embereket is, de előttük nem szívesen mutogattam volna a másik alakom. Kissé aggodalmas arckifejezést vettem fel, amit valószínű, Lissa is észrevett. Egyébként beszélgetésünk közben végig a tájat fürkésztem, hogy látok-e valami gyanús mozgást. Egyelőre semmi, szerencsére. Így továbbra is tudtam Lissa-ra koncentrálni.

Lissa Jacksone
Mivel egy ideig szótlanul ballagtunk egymás mellett, gondoltam feldobok valami átlagos témát. 
- Messze laksz innen?  - kérdeztem meg végül bár ez nem igazán vall rám. Általában nem beszélek sokat, szeretem a csendet, talán ezért is szeretek egyedül futni járni reggelenként. Bár John rendszerint elkísért de ma már csak farkas alakjában tudja velem tartani a tempót. Míg Anya a mai napig gyönyörű nő, a saját korában addig viszont John megöregedett és megkopaszodott. Viszont még így is imádom őt. Mikor kicsi voltam mindig azon tűnődtem, hogy az én védelmezőm milyen lesz. De azt hiszem félek felkeresni Chert bár már elég sokat hallottam róla. Nemsokára viszont meg kell tennem.
-Úgy hallottam, hogy egyre több vámpír költözik a városba. - jegyeztem meg eltűnődve, inkább csak magamnak de talán Maire is hallotta. 

Maire Moore

Amint megmondta a kávé árát gyorsan előkotortam a pénztárcámat, kiszámoltam az árat és átadtam a lánynak, aztán visszasüllyesztettem a tartót, azt követően pedig bezibzároztam a táskát, s a vállamra vetettem ismét.
- Értem. - Bólintottam, mikora hobbikról kezdtünk beszélgetni. - Szerintem szép dolog a hímzés, bár nekem türelmem nincs hozzá. A kézügyességemmel nincs probléma, de nem bírok egyhelyben ülni addig. - Csóváltam meg a fejem mosolyogva, nevetve saját hiperaktivitásomon. Közben azon merengtem, vajon mit kéne mondanom, ha a lány megkérdezi, mivel foglalkozom. Tulajdonképpen iszonyúan sajnáltam, hogy az egész eddigi életpályám derékba tört akkor, mikor farkassá változtattak, de megfogadtam, hogy erős leszek, és tartom magam. A hivatásomat pedig semmiépp sem adom fel, még, ha kevesebb időm is jut majd rá. Tudtam, hogy nem lesz könnyű feladat tartani is magam a fogadalmamhoz, de mindenesetre meg akartam próbálni, és eddig még működött is.
- Remek, szívesen teszem. Akkor megvárlak. - Dőltem hátra kényelmesen, s néztem az elsiető Lissát, aki gyorsan lezárta a műszakját. Mikor visszaért lendületesen felálltam s hátrasöpörtem arcomba lógó hajamat. Levettem a szék háttámlájára akaszottt kabátom, majd magamra kanyarítottam, ahogy sálat és sapkát is húztam, mert tudtam, hogy hideg van a napsütés ellenére is. Nem sokkal később abájos lány oldalán léptem ki az étteremből.
- Hát igen. Csalóka az idő. De már szeretném, ha tavas zlenne. - Mondtam egy sóhaj kíséretében. Mindig is utáltam a telet, főleg ahideg miatt. Kényelmes tempóban baktattam Lissa mellett, kissé elmélyedve a gondolataimban.

Lissa Jacksone
 Miközben gondolkodtam megmondtam a kávé árát, de semmi olyan nem jutott eszembe amit tényleg szeretnék csinálni az egész életembe. 
- Nem igazán van hobbim. Talán a hímzés, mármint ez így biztosan furán hangzik. Meg nem igazán mai dolog, de nagyon szeretem. Ebből nem lehet megélni, sajnos. -csóváltam meg a fejem. De közben megörültem annak, hogy a lány hazakísérne. 
- Oh azt nagyon megköszönném, remélem Dorie nemsokára ideér. - pillantottam ki az ablakon a kollégámat keresve miközben elvittem a kávéspoharat. Még kivittem néhány asztalhoz a számlát, aztán feltűnt végül a társam így gyorsan összepakoltam a cuccaimat és Mairehez siettem. 
- Remélem nem vártál sokat. -mosolyodtam el végül és egy tincset hátrafésültem a szememből, miközben kiléptünk a napsütéses délutánba.
- Bentről úgy tűnt sokkal melegebb van. - mosolyodtam el egy pillanatra miközben fázósan összehúztam magamon a dzsekim.
- Te nem rég költöztél a városba, ugye? - néztem végül a lányra.

Maire Moore

- Hát azért az már idő. - Mosolyodtam el. - Bár látszik, hogy szereted csinálni, úgyhogy nem csodálom, hogy nem untad még meg. Biztos, a vendégek is jól kijönnek veled, ezt meggyőződés nélkül is ki merem jelenteni. - Hát igen, szokás szerint szómenésem volt, de én ezen már meg sem lepődtem. Azt nem tudom, Lissa, hogy állt a dologhoz. Reméltem, nem tartja a dolgot idegesítőnek. Megjegyzésére, miszerint hamarosan váltják, bólintottam.
- Szeretnéd, hogy megint hazakísérjelek? - Nevettem fel, de egyébként komolyan gondoltam. Közeledett az este, és, hát sohasem lehet tudni. Végül is engem sem az éjszaka közepén vágta ka fához. Még most is fájt az oldalam, de már nem annyira. Apropó, a fejfájásom már elmúlt, erről pedig eszembejutott a kávé, az üres csésze ott pihent az asztalon.
- Jaj, apropó. A kávé mennyi lesz? - Néztem a lányra kérdőn, majd ölembe húztam eddig vállamon lógó kis táskámat, hogy tudjak fizetni is, ha Lissa megmondja az ital árát. Láttam, ahogy az órájára pillant, biztosan várta már, hogy leváltsák.
- Visszatérve az előző témára. - Néztem fel. - Biztos jól mutattál a modell képeken, de hát minek csináljon olyat az ember, amit nem szeret? Egyébként van elképzelésed, mivel foglalkoznál szívesen? - Kérdeztem kíváncsian, tényleg érdekelt. - Valami hobbi, vagy szenvedély? - Tettem hozá nevetve, kicsit talán drámaian is.

Lissa Jacksone
A lány kérdésére egy pillanatra elgondolkoztam és rövid fejszámolás után hozzátettem. 
- Lassan egy éve. Gimi után modellkedtem pár hónapig, de nem igazán szerettem csinálni. Most pedig nem igazán tudom mihez is kezdhetnék. - mosolyodtam el végül. - Meg aztán imádom ezt a helyet, tényleg nagyon jó itt dolgozni. Mondjuk nem szeretek egyedül hazajárni de nincs mit tenni. - magyaráztam neki. 
- Igen, elég jó ma a forgalom, de elvileg nemsokára leváltanak. Múlthéten tovább maradtam egy kollégám helyett így ma korábban elmehetek. - vidultam fel egy pillanat alatt amitől akcentusom egy kicsit megerősődött. Általában így van ez, minnél boldogabb vagyok annál erősebb. Hiába faggatom róla Anyát, ő csak arra fogja, hogy az angyalokkal jár ez együtt. De ismertem egy másik angyalt aki szintén itt született, de neki egyáltalán nem lehetett észrevenni. Így eltöprengve pillantottam az órámra ami jelezte, hogy nemsokára már mehetek is. 
- Végre egyszer világosban érek haza. - mosolyodtam rá Mairere, vidáman. 

Maire Moore

Lissa szavaira muszáj volt elpirulnom. Mióta idejöttem, a kemény három napja annyiszor jöttem zavarba, mint szerintem évek alatt sem. Na, mindegy, nem akartam most statisztikát felállítani, inkább az angyalra figyeltem.
- Igen, tényleg jellemző. Alapjában nem szeretem a lusta embereket, de azt hiszem, a vámpíroknál kivételt teszek. - Nevettem fel. - Mindenesetre köszönöm, és örülök, hogy így gondolod. Jól esett, hogy tehettem érted valamit. - Mosolyogtam rá őszintén. Nem voltam egy szomorkods típus, de ez a lány egyenesen sugározta magából a jókedvet. Le mertem volna fogadni, hogy az étteremben is szerették a vendégek, mert a kedvesség, tisztaság megtestesítője volt, tényleg, mint egy angyal. Faja modellje lehetne. Közben a kávém kicsit meghűlt, így már iható volt. Óvatosan leengedtem pár kortyot a torkomon. Szerencsére megúsztam anélkül, hogy megégettem volna. Fél szemmel, a csésze pereme felett figyeltem Lissa mozdulatait, s miután a poharat az asztalra raktam, picit közelebb hajoltam, s félrebillentett fejjel tanulmányoztam a sérülés nyomát. Igen, még frissnek tűnt, látszólag a vérszívó elég csúnyán kapta el.
- Húh. Hát ez tényleg nem semmi. - Nyögtem ki. Szinte fájt Lissa-n ilyen sebet látni. - Fájhatott. - Csóváltam a fejem. - Egyébként ne sértődj meg, nem csodálom, hogy gyakran kiszemelnek, elég feltűnő vagy. - Jegyeztem meg finoman. - De persze ez nem feltétlen baj, csak ilyen szempontból nem jó. - Tettem hozzá sietve, mielőtt félreértené. Észrevettem, hogy kissé félénken tette fel a kérdést, de én ismételten elmosolyodtam, s mielőtt válaszoltam, ismét leküldtem pár korty kávét a torkomon.
- Szerintem jó. Nem iszom gyakran, de ez most kifejezetten jól esik, tényleg. - Mondtam őszintén. - Hány éve dolgozol itt egyébként? Vagy mióta? - Tettem fel kíváncsian a kérdést. Mellesleg arra is kíváncsi voltam, hogy mióta mászkál haza a sötétben. Igen, aggódtam érte, egyre jobban, mert nagyon kezdtem megkedvelni. Bár ez a későbbiekben egyáltalán nem lesz hátrány, azt hiszem. Láttam, hogy a lány körlnéz, s mikor elfordult, újra nekiláttam italom fogyasztásának, mielőtt teljesen kihűl. Addig jó, míg meleg. Észrevettem fájdalmas rándulását, s volt már annyi tapasztalatom, hogy sejtsem, mitől van, de persze hangosan nem kérdeztem rá, csak aggodalmas tekintettel kísértem útját, ahogy elment számlákat és rendeléseket osztogatni. Ráérősen iszogattam a kávét, időről időre körbepillantva az étteremben. Nagyon jól esett most a nyugalom. Mikor az utols csepp is lecsorgott a torkomon letettem a csészét, s Lissa pont ekkor ért vissza. Rámosolyogtam.
- Látom, nagy a forgalom. - Jegyeztem meg nevetve, valami átlagos témát dobva fel.

 Lissa Jacksone
Mikor Maire szabadkozni kezdett halvány mosollyal folytattam. 
- De, nagyon is sokat tettél. - majd halkabban folytattam. - a lustább vámpírok nem támadnak meg, ha látják, hogy van mellettem vérfarkas. Sajnos tapasztaltam. - merengtem el egy pillanatra majd úgy döntöttem, megmutatom Mairenek az egyik heget. Feltűrtem a bal karomon a pólóm ujját ahol egy apró fognyom éktelenkedett. - Hát igen ez talán alig pár hetes. Valami oknál fogva nagyon szeretnek engem megkóstolni. - mosolyodtam el egy pillanatra. Reméltem, hogy a lány nem látja rajtam mennyire félek a vámpíroktól. Sajnos azokkal a vérszívókkal egyetlen jó emlékem nincs. Nagyon, nagyon és nagyon utálom őket. Szerencsére nappal nem szeretnek előbújni mert akkor ilyenkor is rettegnem kéne. Lassan oldalra billentettem a fejem és újra a lányra pillantottam. A vörös hajzuhatag magával ragadott, már megint. Hiába volt a lány aprócska teremtés, a haja egyértelműen kiemelte a tömegből. Nem is láttam még ehhez foghatót. De nem akarok rákérdezni, hogy természetes-e. Valószínűleg az. Legalábbis annak tűnik, igen határozottan természetesnek tűnik.Észre sem vettem, hogy közben végig a haját bámultam. Reméltem, hogy nem vette észre, vagy csak azt hitte elgondolkoztam. 
- Hogy ízlik a kávé? Tudom még van mit fejlődnőm benne. - próbáltam feldobni valami átlagos témát. Reméltem, hogy a lány nem néz még furcsábban majd. Gondolom így is elég furának tart. Ahogyan megforultam, hogy körbenézzek ki végzett már a menüjével apró fájdalom nyilalt a lapockám tájékában. Nagyon rég nyújtoztattam ki a szárnyaim és már kezdtem megérezni. Alig hallhatóan felszisszentem, de egy halvány mosollyal lepleztem a fájdalmat.  Miután észrevettem, hogy páran végeztek, odasiettem és elvettem a tányérjukat majd néhány számlát kivittem és felvettem néhány rendelést. Mozdulataim viszont jóval óvatosabbak lettek ezáltal. Ma este biztosan kinyújtoztatom, majd a szárnyaimat.Csakis ez vígasztalt, és így végül újra Maire asztalánál kötöttem, ki mert úgy láttam, hogy megitta a kávéját.

Maire Moore

Lissa nemsokára elsietett. Tűnődve néztem utána, miközben újra a gondolataimba mélyedtem. Körbesiklattam tekintetem az éttermen, s meg kellett állapítanom, hogy sokan voltak itt. Lehetséges, hogy a hétvége teszi. Szerencsére egyetlen vámpírt sem észleltem a közelben. Hát igen, most is, mint mindig, úgymond riadókészültségben voltam. Újra azon morfondíroztam, miért van Lissa ezúttal is egyedül. Bár egyébként már kezdtem aggódni a srác miatt is, aki elviekben szintén rá fog vigyázni, ugyanis én még mindig nem találkoztam vele. Persze, lehet, elmentünk egymás mellett az utcán, mert abban biztos voltam, hogy nem vágnám rá, hogy ő az, ha láttam volna, akkor sem. Szóval lehet, hogy megérkezett. De én úgy gondoltam, ha ideér, Cher, vagy valaki biztosan szól majd. Csak van valami összeköttetés ebben a rendszerben. Hiába, én még újonc voltam, fogalmam sem volt. A csésze koppanása magamhoz térített, és szemeimet újra a visszatérő lányra emeltem.

- Köszönöm. - Mondtam hálásan a kávéért. Innen láttam, hogy az ital még gőzölög. Látva, hogy Lissát valószínűsíthetően nem zavarom, megnyugodtam, hiszen még nem állt tovább folytatni a munkáját.
- Én? Ugyan. Nem csináltam semmit. - Tiltakoztam lassan rázva a fejem, és az igazat megvallva bele is pirultam a dologba. - De azért szívesen. - Nevettem fel, újra mosoly kúszott arcomra, s úgy néztem tovább a lányt. - Ezek szerint szerencsésen hazaértél. - Kezdtem el kevergetni a kávét.

 Miután Maire egy kávét kért, csak egyszerűen megcsináltam neki a kávét és néhány másik rendeléssel együtt kivittem neki is. 
- Elfelejtettem megköszönni, hogy végülis vigyáztál rám. De tényleg nagyon hálás vagyok érte. - mondtam neki miközben egy mosoly kíséretében leraktam az asztalára a kávét. Ahogyan körbenéztem láttam, ahogyan az emberek többsége elfogyassza az ételét és italát, de még senki nem végzett így maradt néhány szabad percem. Örültem, hogy újra összefutottam a lánnyal, ugyan még nem ismertem túl jól de éreztem benne valami szimpatikusat. Talán az volt az oka, hogy vérfarkas volt. Anyukám nagyon sok mesét mondott nekem a vérfarkasok és az angyalok kapcsolatáról és az ő őrzője is nagyon kedves volt számomra. John, Anya 'társa' Apám helyett is Apám volt számomra és mindig mutatta a helyes utat. Így gyerekkoromtól kezdve csak pozitív élményeim voltak ezekkel a lényekkel. 

Maire Moore

Szerencsére találtam egy szabad asztalt, ahol helyet tudtam foglalni. Közben szemelől tévesztettem Lissát, de nem túl sokáig, mivel mire feleszméltem, megjelent az asztalomnál. Csak most esett le, hogy pincér, amin kicsit megdöbbentem, de persze nem mutattam ki, csak ismét elmosolyodtam. Most már legalább értettem, hogy miért kell sötétben hazajárnia.
- Szia. Igen, eltaláltad. - Bólintottam vidáman, miközben arcára emeltem tekintetem, mely világosban még megdöbbentőbb volt. Hófehér bőre, és aranyszőke hajzuhataga, no, meg hihetetlenül egyedi, de szép arcvonásai rögtön magukra vonták az ember tekintetét. Csak észrevétlenül figyeltem, miközben elmerengtem a kérdésén. Mivel ez volt a kis városka egyetlen étterme, abszolút univerzális volt. Így hát én sem mentem túl messzire.

- Hát, ami azt illeti. Egy kávé jól esne. - Mosolyogtam rá. Olyan nyomott voltam ma egész nap, s igaz nagyon ritkán ittam kávét, mert engem még magamhoz képest is felpörgetett, és rendszerint muszáj volt másik alakomban futni utána egyet az erdőben. De most reméltem, a koffein segít majd a fájdalmon. Tűnődve néztem a lányt ,s gondolataim megint az őrzésre kanyarodtak.

 Lissa Jacksone
Azzal a vörös lánnyal találtam szembe magam akivel pár nappal ezelőtt találkoztam. Miután kivittem egy rendelést odamentem az asztalához és kedves mosollyommal szóltam hozzá. 
- Maire, ugye? Hozhatok valamit? - -vettem elő az apró jegyzettömböt, miközben hátrafésültem egy kósza tincset az arcomból. Így világosban az arca pont olyan volt mint amilyennek elképzeltem. Szerintem nagyon szép lány, és különleges színű haja magára vonta a figyelmet. 

Maire Moore

Ami azt illeti, ma sem volt valami meleg annak ellenére, hogy sütött a nap. Az enyhe sugarak csak kedvjavítónak voltak jók, de meleget semmiképp sem adtak a testemnek, maximum a lelkemnek. Na, de újra a tárgyra térve: muszáj voltam kicsit mozogni, azt remélve, hogy talán múlik az izmaimban lüktető fájdalom, ami a tegnapi vámpíros összetűzésből maradt meg. Az az igazság, hogy alaposan a fához vágott, de megúsztam mindenféle csonttörés nélkül, de ettől eltekintve jócskán megéreztem a harcot. Elgondolkozva sétáltam a város utcáin, egy meghatározott cél felé. Hamarosan már meg is pillantottam az éttermet, s elmosolyodtam. Nem sokkal később be is nyitottam, és szembetaláltam magam Lissa tekintetével. Na, hát, igen, Lissa. Vajon tudja már? Kedvesen rámosolyogtam, és biccentettem felé, mert hát egy üdvrivalgó Sziaaaa! a tömegen keresztül mégsem lett volna annyira humános megoldás. Aztán lassan beljebb léptem, majd becsuktam az ajtót, hogy a hideg ne kússzon be a kellemes melegben fürdő helyiségbe.

 Lissa Jacksone
Igazából szeretem a munkámat, mármint azt leszámítva, hogy sötétben kell hazajárnom. Wonderland szinte egyetlen éttermében körülbelül minden nap érdekes fordulatok következnek be. Például volt már itt eljegyzés, születésnapi party, de ugyanakkor veszekedések is előfordulnak. Tényleg semmi bajom ezzel a hellyel, mikor még nem dolgoztam itt akkor is imádtam ide járni. Meg aztán rengeteg kedves emberrel találkozhatok itt. Ma  délután is miközben halvány napsugarak, világítottak be rengeteg ember fordult meg nálunk. Valószínűleg a hétvége miatt, meg aztán a jó idő rengeteg embert csalogat a városba. Pont egy törzsvendégünket szolgáltam ki, egy barátságos mosollyal az arcomon mikor az ajtó hangját hallva rájöttem, hogy vendégünk érkezett.