- Őhmm...Engem is ismersz? Mert ha igen akkor szerintem nagyjából tudod kiket ismerek és kiket nem.... Nos...Ismerem az anyámat? - az ismerem szót kihangsúlyoztam. Rossz volt hallani hogy meghalt még ha nemis tudtam,hogy ki volt ő...Neki is volt szive,mégha nem is mutatta ki....Ez a mondat hangzott el egyre többször és többször a fejemben... Kathrine....De nem...ő miért akarna meghalni? Próbáltam összerakni a dolgokat, de az igaz hogy Kathrine-n nem kivül szinte senkit nem ismertem.

 Meglepődtem a lány szavain, sőt egyenesen meghökkentem. 
- Te egyáltalán nem hasonlítasz az anyádra. Az elmúlt napokban halt meg ha minden igaz. Sokan nem szerették, sőt egyszerűen gyűlőlték. De egyébként neki is volt szíve még ha nem is mutatta ki. - magyaráztam a lánynak úgy éreztem joga van tudni az anyjáról. Próbáltam Kathrine jó tulajdonságait összeszedni, hogy jó emlékei legyenek az Anyjáról, de elég nehéz ez így, hogy közben rabszolgának tartotta a saját lányát.

- Nem,egyáltalán nem akartam bunkót mondani.... Nem bunkózok le olyat akit még alig ismerek... - mosolyogtam és megvontam a vállamat...én már csak ilyen vagyok.
- Még él? Mi van vele? Mondj róla valamit....Ismerhetem? Akárhonnan..?? - kérdezősködtem,szinte levegőt venni sem volt időm. Mikor abbahagytam a kérdezősködést  bociszemeket vágtam, és a fiúra néztem reménykedve benne hogy elárulja ki is az anyám.

 -Nem bunkót akartál mondani véletlenül? - kérdeztem tőle szemtelen mosollyal. Mikor az anyjáról kezdett kérdezősködni megforgattam a szemem. 
- Csak ismertem és kész. Elég....hmmmm.......'aranyos'  volt. Külsőleg viszont egyáltalán nem hasonlítasz rá. - magyaráztam a lánynak aki úgy tűnt eléggé belelkesedett a témába. - Levegőzni? Értem. - bólintottam lassan.

- Húha... Te aztán morcos vagy....- vigyorogtam.
- Én csak friss levegőt akartam szivni...- az anya szónál eltünt a mosoly az arcomról. Honnan ismerhetné az anyámat?  Én magam sem tudom,hogy ki volt...
 - Honnan ismered anyámat? És honnan tudod ki az anyám? Én magam sem tudom ki volt... - hunyoritva néztem a srácra. Nem értettem...hogyan  ismerheti illetve ismerhette anyámat.

- Na nem mintha túl sok közöd lenne hozzá kedves Rosemarie, de gondolkodni jöttem. - vigyorogtam rá. mivel kérte, hogy Rosenak hívjam ezért direkt a teljes nevét használtam. Nagyon és nagyon ritkán hívtam az embereket a becenevükön inkább magam aggadtam rájuk neveket. Csak azért mert az személyesebb, valahogy. 
- Na és te? - kérdeztem tőle, egy halvány mosollyal az arcomon. Megállapítottam, hogy a szeme olyan mint Kathriné. Bár a szemüveg miatt nem sokat lehetett belőle látni. Azt viszont észrevettem, hogy többször is végigmér. 
- Tetszem mi? Az anyád is imádott. - kacsintottam a csajra vigyorogva.

  - Igen, Rosemarie, de hivj csak Rose-nak. - vigyorogtam szüntelenül.
 - Örvendek, kedves Ryan. -mosolyogva néztem csodaszép szemeit. Az illatából azonnal rájöttem, hogy vámpir. Nagyon helyesnek találtam a fiút és párszor végignéztem rajta.
 - Na és mi járatban vagy errefele? - leültem mellé a fa tövébe.

 Egy vörös leányzó jelent meg előttem, először nem nagyon fogtam fel, hogy kiről van szó aztán lassan leesett. Feltápászkodtam a helyemről és közelebb léptem a lányhoz. Igen eléggé különleges illata volt, határozottan vámpír és kutya szaga egyszerre. 
- Rosemarie? - néztem rá és igazából kérdésnek szántam de inkább kijelentésnek hangzott. A lány egyáltalán nem hasonlított Kathrinere, de mégis volt benne valami. Talán a  kisugárzása. Egészen vidámnak tűnt szinte éreztem e késztetést, hogy elrontsam a kedvét, de aztán mégsem tettem. 
-Ryan vagyok. - vetettem neki oda miközben most a szemeit kezdtem fürkészni. 

  Csak szaladgáltam az erdőben és néha fáról fára ugráltam. Az egyik pillanatban észrevettem egy fiút és odaszaladtam hozzá. Láttam hogy dühös vagy valami ilyesmi igy elősször nem tudtam, hogy zavarjam-e őt. Végül úgy döntöttem, hogy odamegyek hozzá.
 - Szia! -köszöntem vigyorogva. - A nevem Rosemarie White.

Mi a legegyszerűbb mondja annak, hogy kiszellőztesd a fejed? Hát, hogy kora reggel elmenj az erdőbe sétálni. Miután Kathrine csak így eltűnt, valószínűleg farkasokat keresett fel, csak még bunkóbb és ridegebb lettem. Ez már automatikus volt, mindig amikor elveszítek valakit ez történik. Egy ideig sétálgattam próbáltam nem azokra az emberekre gondolni akik elhagytak, aztán leroskadtam egy fa tövébe és csak bámultam magam elé.